– Nem rajtam múlik, nagyon szívesen visszamegyek, ha hívnak. Szerettem a sorozatot, a kollégáimat, a szerepemet. Érdekes, hogy az idő múlásával Kertész Mónika egyre inkább hasonlított Farkasházi Rékára. Gondolom, a forgatókönyvírók, miután kezdtek megismerni, egyre inkább hozzám igazították a szerepemet.
Réka most csak az ablakon pillant be a babaszobába. Beni még mindig jóízűen szunyókál, folytathatjuk a beszélgetést.
– Vannak más terveid is: színház, mozi?
– Már hogyne lennének, nagy álmom a filmezés, de Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy egy ilyen lejáratott arcot más szerepkörben is elfogadjanak. Általános tapasztalat: ha valaki egy szappanoperában játszik, azt gondolják, ennyi a kapacitása, ez a karaktere. Pedig rengeteg kollégám képes megújulni az évek óta játszott szerepben. Kilépni a skatulyából szinte lehetetlen, ráadásul nem végeztem el a Színművészeti Egyetemet, így halmozottan hátrányos helyzetű vagyok. Néha azért színpadon is állok, legutóbb az IBS-ben, a Szívecskémben játszottam, és ősszel is készülök meglepetéssel, de erről még nem beszélhetek. Persze nincs kizárva a Barátok közt sem, amelynek sok egyéb mellett a népszerűségemet is köszönhetem.
– Barátságokat is hozott a sorozat.
– Igen, Deutsch Anita vagy Juga Veronika máig a legjobb barátnőim, Ronival szinte egyszerre szültünk. Amikor híre ment, hogy babát várunk, sokan tették föl a kérdést: előre megbeszéltétek? Nem értem, hogyan jutott bárkinek ilyesmi eszébe, a gyermekvállalást nem lehet időzíteni! Szerencsés véletlen, de legalább így összejárunk babázni. Nemcsak Ronival, Koós Rékával is találkozunk, aki már kinézte a fiamat Rozi lánya vőlegényének.
– Kistestvér is lesz a közeljövőben?
– Természetesen, de azt, hogy mikor, még ne kérdezd. Három gyereket szeretnék, egy kislányt mindenképpen. Már a neve is megvan, Franciska lesz, édes kis fürtös Franciska. Ez a legfőbb vágyam, és az, hogy ez a mostani idill, amelyben élek, a lehető legtovább tartson!
Végszóra meghalljuk Beni gügyögését. Na végre, már azt hittem, elmarad a babázás!
