– Hogy érzed magad most, hogy számodra véget ért a Megasztár?
– Nekem már az is csoda, hogy egy országos tehetségkutató versenyen tizedik lettem. Jó érzés, hogy sokan szeretnek és elismernek. Egyáltalán nem vagyok elkeseredve. Bár az egész légkör, a stáb és persze a többiek nagyon hiányoznak. Mióta elhagytam a házat, telefonon tartom velük a kapcsolatot.
– Mit gondolsz, meddig jutsz, ha akkor nem vagy beteg?
– Nem tudom. Sosem hittem, hogy megnyerhetem a versenyt, egyszerűen csak lehetőséget láttam benne. Érdekes azért, hogy az első döntőn úgy éreztem, nem eshetek ki, a másodikon viszont meg mertem volna esküdni rá, hogy kiejtenek a nézők. Amikor ez valóban megtörtént, nem éreztem semmit. A közönség ízlését nehéz kiszámítani, sosem lehet tudni, hogy épp mi tetszik nekik.
 |
– Ahogy a zsűri kritikáját is nehéz lehetett higgadtan végighallgatni.
– Egyáltalán nem. Soha nem éreztem bántónak, és mindig a legteljesebb mértékben egyetértettem a zsűri véleményével. Inkább építő jellegű kritikákat kaptam, és ezzel sokat segítettek.
– Volt időd megszokni a színpadot. Három évig dolgoztál énekesnőként egy luxushajón.
– Épp ez az. A hajón naponta kiálltam a közönség elé, tudom, milyen úgy énekelni, hogy szereted és érzed a dalt, és át is tudod adni. A döntőben valahogy ezt a tudást elnyomta az izgalom, és nem ment úgy, ahogy akartam.
– Most hogyan tovább?
– Egyelőre nem hagynak lustálkodni. Szeretnék egy szólólemezt, és talán megpróbálkozom a fotómodellkedéssel is. Kihasználok minden alkalmat, és pozitívan állok a jövőhöz. A műsor és az ismertség jó kiugrási lehetőség, okosan kell megfogni. De a legfontosabb, hogy tanulni szeretnék. Klasszikus énektan szakon végeztem, könnyűzenei éneklést eddig nem tanultam.
– Meglehetősen határozott vagy fiatal korod ellenére.
– Korán érő típus vagyok, tizenhat évesen költöztem el otthonról az előző barátomhoz, akivel öt évig voltunk együtt. Jóval idősebbnek tartom magam, mint amennyi valójában vagyok. A szüleim elfogadták a döntéseimet, mindenben támogattak. Anyukám harminc éve óvónő, apukám pedig mindenesként dolgozik a rendőrségen. A legbüszkébb az öcsémre vagyok, aki tíz évvel fiatalabb nálam, és nagyon jó tanuló. Most épp gitárórákat akar venni, de szerintem ez csak kamaszos fellángolás nála.
– Nem úgy, mint a te esetedben.
– Én ötévesen kezdtem zenével foglalkozni. Három évig hegedültem, mellette zenei általános iskolába jártam, majd később átváltottam zongorára. A népzene iránt érzett szerelem lassan átalakult komolyzenei szerelemmé, és a békéscsabai zeneművészeti szakközépiskolába felvételiztem. Onnan átkerültem a Váci Zeneművészeti Konzervatóriumba. Végül ott érettségiztem. Ugyanabban az évben már egy luxushajón énekeltem.
– Miért volt erre szükség?
– Ki akartam magam próbálni, és szakmailag is jó lehetőségnek tartottam. Egyedül a kapcsolatom sínylette meg. Azt mondják, a távolság vagy jobban összehoz, vagy szétszakít. Velünk ez utóbbi történt. Bejártam a világot, gyönyörű emlékeket hoztam magammal. Nem utolsósorban pedig rengeteget kerestem. És mindezt huszonévesen. Viszont mivel nagyon kötődöm a családomhoz, állandóan honvágy gyötört. Lassan belefáradtam, és hazajöttem.
– Mihez kezdtél magaddal itthon?
– Jelentkeztem a Zeneművészeti Akadémia opera szakára, de nem vettek fel. Egy éve tanultam magántanárnál énekelni, amikor jött a Megasztár.
– Közben újra rád talált a szerelem.
– A párommal még akkor ismerkedtem meg, amikor egy alkalommal látogatóba mentem haza a szüleimhez Mezőtúrra. Az ő családja is odavalósi, és ő is épp otthon járt, amikor találkoztunk. Két hét telefonálgatás után, egy vasárnap beállított hozzám egy szál rózsával. Az öcsémmel számítógépeztünk, amikor telefonon hívott. Jó néhány perce beszélgettünk már, amikor megkért, hogy nézzek ki az erkélyen. Ott állt a házunk előtt, és rám várt. Öt hónap után felköltöztem hozzá a fővárosba. Mindez három és fél évvel ezelőtt történt.
 |
– Igen. Három évvel ezelőtt, augusztusban Mezőtúron, a kertünkben, a barackfa alatt megkérte a szüleimtől a kezemet.
– Elárulsz róla valamit?
– Huszonhét éves, jelenleg egy arculattervező cégnél dolgozik. Nagyon sokoldalú ember, ez fogott meg benne először. Mindig tanulok tőle valamit.
– Úgy hallottam, kész háziasszony vagy, és imádsz főzni.
– Sajnos mostanában kevés időm van rá, bár nagyon szeretek főzni, akár együtt a párommal is.
– Sokat foglalkozol magaddal?
– Igen. Szerintem egy nőnek fontos, hogy finom és ápolt legyen a megjelenése. Sokat mozgok, lassan egy éve járok Seres Attilának, a Megasztár koreográfusának tánciskolájába. De volt olyan időszakom is, amikor három éven át keményen body buildingeztem.
– Elképzellek a hatalmas súlyokkal.
– Hát igen. Ez volt benne a kihívás. Engem azok a dolgok érdekelnek, amik nem illenek hozzám. Ugyanígy vagyok a motorozással is. Rengeteget jártam motorostalálkozókra, imádom a gyorsasági motorokat és a száguldást. Előfordult, hogy egy ilyen találkozó miatt megfeledkeztem arról, hogy aznap egy lakodalomban kell énekelnem. Telefonon szóltak rám, hol vagyok, és egy haverom motorral vitt haza átöltözni. Épphogy odaértem… Lehet, hogy mindezektől talán kicsit különcnek tűnök, de amúgy teljesen normális lány vagyok.
