– Fél éve azzal foglalkozott a sajtó, hogy szakítottatok szerelmeddel, a Szeress most!-ból ismert Babicsek Bernáttal. Az is kiderült, hogy nem te hagytad el. Fáj még a seb?
– Túl vagyok rajta. Lehet, hogy sokan nem hiszik el, de most már úgy érzem, inkább hasznomra volt ez az elválás. Épp annyira bántott meg, ami még inkább jót tett nekem. A szakításunk óta egy kicsit én is másmilyen vagyok. Felfedeztem, hogy milyen jó húszévesnek lenni, bulizni és a barátokkal lógni. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, és talán akadnak, akik most megköveznek érte, de bevallom: egyedül is boldog vagyok.
– Nem volt ez mindig így, mármint a bulizás. Ha jól tudom, Dabason, ahol felnőttél, neked is ki kellett venned a részed a kemény munkából.
– Igen, de ez teljesen természetes volt. Nálunk a családban mindenkinek mindenért meg kellett dolgoznia. A nagymamám még napszámba járt, az édesanyámnak és nekem is magától értetődő volt, hogy a tanulás, illetve a munka mellett el kell látni a ház körüli teendőket. Én is ástam, kapáltam, elláttam az állatokat, ugyanis tehenünk, malacunk és csirkéink is voltak. De egyáltalán nem éreztem úgy, hogy a kötelességeim miatt bármiről le kellene mondanom. Már csak azért sem, mert a szüleim úgy neveltek, hogy ha valamit nagyon szerettem volna, azt megtehettem. Egyetlen elvárásuk volt: ha valamibe belekezdek, azt csináljam is végig.
– Nem sok időd maradhatott arra, hogy gyerek légy.
– Nem így van! Az osztályunkba huszonegy fiú és négy lány járt. Képzelheted, milyen vircsaftot csaptunk. A fiúkat követve mi is állandóan fára másztunk, rúgtuk a labdát. Ráadásul, hogy a vagányságomat bizonyítsam, mindenben én mentem elöl. Azt azért be kell vallanom, hogy ha fociztunk, bizony nem sokat tettem hozzá a csapatom győzelméhez. Amikor felém gurult a labda, általában inkább elugrottam előle. Pedig sokáig meg voltam győződve arról, hogy fiús lány vagyok.
– Nem hiszem, hogy egyetlen szerelmes levelet sem kaptál.
– Nem, viszont én írtam magamnak. Körülbelül hétévesek voltunk, és az általános iskolai osztálytársnőim azzal dicsekedtek, hogy ettől is, attól is kaptak szerelmes levelet. Mindig felolvasták, és én halálosan irigykedtem, amikor hallottam, hogy az egyiküknek egy pesti srác udvarol, a másiknak pedig Hollywoodból érkeztek szerelmes sorok. Gondoltam, én sem maradhatok alul, és kreáltam egy gyönyörű, romantikus, hozzám írt levelet. Máig emlékszem az első sorra: Drága egyetlenem! Itt fekszem a Corriendes partján, maláriától lázasan… A szöveget persze nem én találtam ki, egy filmből loptam. Ahogy én is elhittem az ő füllentéseiket, úgy a barátnőim is bevették ezt a levelet. Nagy sikert arattam, amikor felolvastam.
Megkapta élete első színházi szerepét |
Áprilisban Erika nagy dobásra készül: életében először a színpadon is kipróbálhatja magát.
Egy utazó színházi társulathoz szegődik, amely a Teaház az augusztusi holdhoz című darabot adja elő országszerte. Mivel a Teaházban egy japán nőt személyesít meg, hetek óta gyakorolja az egzotikus nyelvet. |
– Aztán tizenhat évesen mégiscsak egy igazi szerelmes levéllel kezdődött az első kapcsolatod.
– Nem nevezném szerelmes levélnek, inkább csak pár kedves sort kaptam. Ráadásul az illetőt tőrbe csaltam, ugyanis ezeket a szavakat nem egészen magától írta nekem. Szóval, az úgy történt, hogy az a bizonyos fiú, Ákos már régóta tetszett nekem. Korábban mindig zavarban voltam, ha vonzódtam valakihez, de akkor összeszedtem a bátorságomat. Odamentem hozzá, és azt lódítottam, hogy egy ideje grafológiát tanulok. Mondtam neki, ha érdekli, hogy mit lehet kiolvasni róla a kézírásából, vessen papírra néhány sort. Titkon reméltem, hogy valami kedveset ír, és szerencsére nem csalatkoztam. Ő lett életem első szerelme.
– Azzal hogy beválogattak a Barátok köztbe, sok mindennel szakítanod kellett. Például Ákossal is…
– Nem hiszem, hogy a sorozat miatt lett vége a kapcsolatunknak. Diákszerelem volt, amiből egyszerűen kinőttünk. Egyébként ma is nagyon jó barátságban vagyunk. Az viszont tény, hogy mióta Tildát játszom, sok minden megváltozott az életemben. Különösen azóta, hogy másfél éve Pestre költöztem. Kinyílt a világ, soha nem éreztem magam ilyen szabadnak. A Barátok köztből Kiss Ramóna került hozzám a legközelebb. Együtt szoktunk esténként bulizni. Persze eszem ágában sincs eltépni minden köteléket. Hétvégéken hazajárok, és bár Pesten sok új barátot szereztem, szerencsére a dabasiak is megmaradtak.
– Egy álmodat viszont feladtad. Hiába készültél évekig a Színművészeti Egyetem felvételijére, végül mégsem jelentkeztél.
– Nem adtam fel ezt az álmom, csak átmenetileg elhalasztottam. Most más dolgom van. A sorozat mellett levelezőn vállalkozásszervezést tanulok egy főiskolán. Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyesmire adom a fejemet, de olyan színes a világ, nem baj, ha ezt a szeletét is megismerem!
A teljes cikket a Maxima kedden megjelent 13. számában olvashatod el.
