A rajongás bizonyos életkorban a normális lelki fejlődés része. Kamaszként mi is olyan filmcsillagokat, sportolókat vagy zenészeket imádtunk, akik rendelkeztek azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre mi magunk is vágytunk. A rajongással tulajdonképpen azt fogalmaztuk meg akkor, milyennek szerettük volna látni saját magunkat.
Ez a hozzáállás azonban többnyire a tinédzserévek végére elmúlik. Amint valaki megtalálja önmagát, nem elégíti ki többé az igényeit az ismeretlen és elérhetetlen híres ember iránt érzett túlzott rokonszenv vagy plátói szerelem. Legalábbis abban az esetben, ha valóban megleltük a helyünket a világban. Ha azonban életünk bármely területén hiány mutatkozik, magával ragadhat bennünket a rajongás, akárhány éves korunkban.
 |
Mondd, te kit választanál?
A rajongás mint valamilyen lelki ürességet pótló tevékenység akkor erősödik fel, ha valaki a saját életében és társas kapcsolataiban nem talál elég örömet, kielégülést. Ha csúnyának és magányosnak érzi magát, hajlamos a való világ helyett az imádott ember, és ezzel egy elképzelt ideálkép felé fordulni. Ehhez hozzátartozik, hogy már kamaszkorban is ritkán van az imádat mögött valódi tartalom. A tinédzser többnyire csak a csillogást, a külcsínt, a hírnevet és a népszerűséget irigyli attól, aki – vele ellentétben – már vitte valamire az életben. A csúcsra jutáshoz szükséges kitartást, türelmet és a kudarcok sorát a dolog természetéből fakadóan kevesebben érzékelik.
Egy közelmúltbeli magyar felmérés során általános iskolásokat kérdeztek arról, kire szeretnének felnőttként hasonlítani. A gyerekek többsége valóságshow-szereplőket nevezett meg. Szerintük aki benne van a tévében, az irigylésre méltóvá válik anélkül, hogy mögötte bármilyen teljesítmény lenne. A rajongás tehát mindig kitörési vágyat jelez.
 |
A hollywoodi filmek hatása azonban ennél még összetettebb. A mozi illúziókeltéséhez az is hozzátartozik, hogy elhiteti velünk: valódi, intim kapcsolatba kerültünk a főhőssel, és mindig pontosan tudjuk, mi jár a fejében. Életünk során cinikus becslések szerint mindössze harminc olyan intim perc (!) van, amikor pontosan tudjuk, mit gondol a másik. Erre a titkos kapcsolatra ad lehetőséget a film, és ezért érzik sokan úgy, hogy beleszerettek a színészbe. Hiszen bizonyos értelemben tényleg jobban ismerik őket, mint akár a saját párjukat. A hollywoodi álom, a becsapás része, hogy kötődni kezdünk a szereplőkhöz, és barátainkká, szerelmeinkké válnak.
A tipikus rajongó a dalok, filmek üzenete helyett a sztár külsőségeit is átveszi: úgy öltözködik, olyanra vágatja a frizuráját, mint az imádottjáé, sőt elsajátíthatja a gesztusait, a szavajárását is. Ilyenek a Kozsó-tincsek, vagy a 90-es évek elején klasszikus példa volt itthon, hogy a Depeche Mode-fanok csak fekete ruhában és bakancsban jártak. Ebből a szempontból az abszurditás csúcsát a hasonmás-versenyek jelentik: amikor valaki azzal kíván kitűnni az átlagból, hogy utánoz egy híres embert.
A rajongás veszélyessé válik, ha a hétköznapi élet normális menetét akadályozni kezdi. Ha például az ellenkező nemű sztár iránti imádatunk olyan méreteket ölt, hogy azzal fájdalmat okozunk a kedvesünknek, mi pedig elveszítjük a kapcsolatot a valódi életünkkel. Szélsőséges esetekben a rajongó nem tartja a szobája falain belül az érzéseit, és mindent megtesz a kapcsolat realizálásáért, a személyes találkozásért. Amerikában egymást érik a hírességek elvakult zaklatói elleni bírósági perek. Legdurvább esetben a sztár élete is veszélybe kerülhet. Talán a legkirívóbb példa, hogy John Lennont is egy rajongója ölte meg, de manapság is sok sztár kap fenyegető leveleket, telefonhívásokat.
 |
Minták nélkül nehéz lenne élnünk. Ha környezetünkben nem ismernénk fel újra és újra azokat a példákat, amelyeket érdemes követnünk, valószínűleg nehezebben boldogulnánk. Ha időről időre nem bukkannánk olyan dalokra és előadókra, filmekre és karakterekre, amelyek megérintik a lelkünket, szegényebbek és szürkébbek lennének mindennapjaink. De ne hagyjuk, hogy bárki is elhitesse velünk, hogy ő és az ő élete értékesebb a miénknél.
Mindannyiunknak a saját világunkban kell megvalósítanunk azt, amire vágyunk. A rajongás ezért csak akkor válik áldássá, ha segítségével előre tudsz lépni, és a saját létedet teszed általa gazdagabbá. Ha olyasmit tanulsz belőle, ami önmagadhoz, és nem másokhoz visz közelebb. A saját filmedben te légy a főszereplő, és inkább bízd másokra a statisztaszerepet.
A teljes cikket a Maxima kedden megjelent 15. számában olvashatod el.
