A párom fontosabb, mint a karrier

– Felröppent a hír, hogy abbahagyod…

– Annyi igaz ebből, hogy nekem a család, a magánélet áll az első helyen. Ezért lehet, hogy éppen a karrierem csúcsán fogok tartani, de örömmel adom majd fel a családért. Most azonban a Ruttkai Éva Színházban kaptam főszerepet egy musicalben. Ezért sem helytálló az a hír, hogy felhagyok az énekléssel. Sőt, most mondta a főigazgató, hogy a Képzelt riportban is szán nekem szerepet. És lehet, hogy a Hairt is színpadra állítjuk, az a nagy álmom.

– Nem fáj, hogy még nincs lemezed?

– Abszolút nem. Most az életem legboldogabb időszakát élem, ehhez nyilván sokat hozzátenne egy lemez, de nem fontos. A sikert nem csak cédével mérik.

– Mikor sikeres a napod?

– Ha látom, hogy édesanyám büszke rám, és elismerően azt mondja: igen, jó úton jársz. A közelmúltban Salgótarjánban léptem fel egy gyerek-tátika versenyen. Felhívtam a kicsiket a színpadra, úgy énekeltem, hogy közben a nyakamba csimpaszkodtak. Ezekért a pillanatokért jó élni!

– Mindig a gyerekek állnak az első helyen nálad?

– Annyira, hogy most angol és óvoda-pedagógia szakra jelentkeztem. Szeretnék angolul jól beszélő óvónő lenni, és két tannyelvű óvodában tanítani.

– Tényleg hét gyermeket szeretnél?

– Ezt már hat-hét éves koromban kijelentettem, és persze mindenki nevetett rajta. Azt hitték, majd kinövöm. De azóta eltelt jó pár év, és még mindig így gondolom.

– Nem volt könnyű az elmúlt éved, ennek ellenére csak úgy sugárzol!

– Mindenki azt hiszi, hogy én szerencsétlen, önmagát nem találó, lelki válságokkal küszködő lány vagyok. Ami a bulvársajtóban megjelent a kapcsolataimról, annak a nagy része nem igaz. Miután Shivával szakítottunk, nem volt komoly szerelmem, futó kalandokba pedig nem mentem bele, mert az nem én vagyok. Nehezen találtam meg a helyemet, de most már régóta boldog párkapcsolatban élek.

– Hogy fogadtad a gyakran kellemetlen írásokat, kritikákat?

– Nagyon bántott, hogy akármi történt, mindenki rögtön a Megasztárra fogta. Amikor az autós baleset bekövetkezett, azt mondták, biztos depressziós vagyok, holott életemben nem voltam még olyan boldog! Annyi mindent kaptam a műsortól, mint soha senkitől! Rossz dolgok mindenkivel történnek, nálam sem az ismertség váltotta ki. Attól féltem a legjobban, hogyan reagál a közvetlen környezetem. Ha akkor nincsenek velem a lakótársaim, a pszichiátrián végeztem volna. Az első egy hét szörnyű volt: már-már a mentőt kellett hívni, annyira rosszul lettem az idegességtől. Viszont jó tanulópénznek bizonyult. Köszönetet is mondok érte, kicsit érettebb lettem általa.

– Sosem szállt a fejedbe a dicsőség?

– Ugyanúgy élek, mint a hétköznapi emberek: én is azon gondolkodom néha, miből fizetem ki az albérletemet. Igaz, a tavalyi nyár nagyon pörgősre sikerült, és költöttük a pénzt. Jó volt, hogy gondtalanul élhettünk. Főleg nekem, mert előtte az egyetem mellett két évig tizenhat órákat dolgoztam eladóként egy csemegeboltban azért, hogy ne édesanyámnak kelljen állnia a tanulmányaim költségét. Amikor bekerültem a Megasztárba, mindennap köszönetet mondtam, mert tudtam, milyen, amikor nem azzal keresel pénzt, amit szeretsz. Ezért soha nem történhetne meg, hogy a siker a fejembe szálljon. Tudom,  honnét jöttem, és tudok mihez viszonyítani. És azt is, hogy a siker nem tart örökké.

– Tavaly ősszel váratlanul rád talált a szerelem. Nem is számítottál rá?

– Szeptemberben utaztunk el egy csapattal a Maldív-szigetekre, nagyon fáradtan, hiszen egész nyáron turnéztunk. Semmi mással nem akartam törődni, csak hogy kikapcsolódjak. És akkor találtunk egymásra a párommal.

– Ő mit szól a hét gyerekhez?

– Szerencsére elég jól fogadta, nem fogta a fejét. Azt persze még nem jelenteném ki százszázalékosan, hogy ennek a hét gyereknek ő lesz az apja, de nincs ebből vita köztünk. Teljesen rugalmas ezen a téren.

– Mindketten nagyon elfoglaltak vagytok. Ebből sincs konfliktus?

– Mindig tudunk egymásra időt szakítani. Nincs olyan, hogy valamit én szeretek, ő meg elzárkózik előle. És boldogok vagyunk, ha egymásnak örömöt szerzünk, vagy ha egymás kedvére tudunk tenni.

– A barátaiddal laksz egy albérletben. Még nem gondolkodtatok azon, hogy összeköltöztök?

– Jó így, megvan az én kis intim szférám.

– De nem lenne jó, ha minél több időt tudnátok együtt tölteni?

– Nem jó, ha az ember  a másik fejére nő. Mindenkinek kell, hogy néha egyedül legyen, így talán jobban is tudunk egymásnak örülni. Nyilván, ha komolyra fordul, együtt fogunk élni a párommal.

– Bemutattad már édesanyádnak?

– Sajnos én magam is alig jutok le Pécsre! Ismerik egymást, de személyesen még nem találkoztak, szóval egyelőre nem került sor a hivatalos bemutatásra. Én viszont már találkoztam az ő szüleivel.





– Azt hallottam, hogy úgy főzöl, mint egy igazi háziasszony.

– Én lepődtem meg magamon a legjobban, mert régen el sem tudtam volna képzelni, hogy megegyem a saját főztömet. Eleinte gyakran felhívtam édesanyámat, hogyan kell rántást csinálni, meddig kell főzni ezt meg azt…
Az első nagyobb vállalkozásom szilveszterkor volt, akkor eldöntöttem: kiteszek magamért! A barátaim nem is tudták, hogy én főztem az ételt, mert babonából nem mondtam el, nehogy véletlenül ne sikerüljön! De mindenki dicsérte, anyukám büszke volt!

– Hogy viseli, hogy a lánya távol él?

– Rosszul, nagyon aggódós. Mindig jó tanácsokkal lát el sms-ben, és félt, nehogy nagyon mellre szívjam a támadásokat. Most egy kicsit megnyugodott, mert látja, hogy jól megy a sorom. Nagyon örült, amikor meghallotta, hogy színházban kaptam szerepet. Egyik nap nagy mosollyal jött szembe az igazgatóm: édesanyám küldött neki egy aranyos e-mailt, amelyben megköszönte, hogy lehetőséget biztosított a számomra.

– Nagyon hiányzik édesanyád?

– Néha kétségbe vagyok esve, úgy érzem, mintha egyik pillanatról a másikra elveszítettem volna. Akár az éjszaka közepén is felhívom, szerencsére jól tűri ezeket a helyzeteket. Ha álmából keltem, akkor is órákig beszélgetünk. Mindig megnyugtat, ha hallom a hangját. Nem jó ez így, ezért is tervezem, hogy idővel majd visszaköltözöm Pécsre. Szeretném bepótolni az elmúlt évet, amit nélküle és a barátaim nélkül Pesten töltöttem.