Mi újság, Megasztárok?

Caramel

– Hogy van a hátad?

– Úgy tűnik, nem sokat használt az orvosi kezelés, ezért nem kerülhettem el a műtétet. De nem szabad elfogadni, hogy legyűrjenek a gondok! Soha nem hagytam magam senkinek és semminek, bármilyen problémám volt! Sérvem van? Csak azért is meggyógyulok! Dolgozni fogok, pénzt keresni, és el fogom tartani a családom.

– Mindig ennyire erős és pozitív vagy?

– Már gyerekfejjel ilyen voltam: egyedül jártam óvodába, iskolába, még az orvoshoz is. Hat-hét éves koromtól nem szerettem, ha pátyolgatnak, inkább magam intéztem a dolgaimat. Nekem ez így természetes.

– És lelkileg hogy érzed magad?

– Boldog vagyok, mert együtt vagyunk Esztivel, sokat beszélgetünk, jobb lenne még több időt együtt lenni és egymással foglalkozni! Lelkileg jól vagyok, de azért furcsa, hogy a média előtt éljük a magánéletünket. Még meg kell tanulnunk, hogy indulatok nélkül, higgadtan tudjuk kezelni ezt a helyzetet.

– Fájt a sok támadás az utóbbi hetekben?

– Műdolognak tartottam, semmi alapja nem volt. Nem a döntő után vagy a verseny miatt kezdődtek köztünk a problémák Szerénával. Szó sincs arról, hogy amikor befutottam, eldobtam őt. Már nem szerettük egymást, én pedig szerelmes lettem. Ez tiszta dolog, akkor lettem volna tisztességtelen, ha nem mondom el.

– És még azelőtt színt vallottál, hogy Eszterrel beszéltél volna…

– Akkor is el kellett mondanom Szerénának, ha Eszterrel nem sikerült volna. Nem lehetett tovább folytatni. Amikor egy másik nőt szeretsz, és róla ábrándozol, mindenkivel szemben tisztességtelen, ha a pároddal maradsz.





– De sokan még magukkal szemben sem őszinték.

– Én is féltem, gyáva voltam: amikor Eszti kiesett, és rájöttem, hogy szeretem, nem mertem elmondani. De amikor kiköltöztem a házból, már nem bírtam tovább. Nagy vívódás volt. Először egyfolytában járt az agyam, nem tudtam, mit tegyek. Aztán eljutottam odáig, hogy nem szabad, hogy számítson a világ. Muszáj volt lépni, mert az ember belehal, ha nem azzal van együtt, akit szeret. Az volt a szerencsém, hogy egyikünk kapcsolata sem működött.

– Hosszan fogsz lábadozni, így a nyári Megasztár-koncertekből is kimaradsz. Ez nem kedvetlenít el?

– Mindenképp kitartok a zenei céljaim mellett, és Eszti mellett is maximálisan! Meg fogok gyógyulni, és szépen alakul az életünk. Örülök, hogy megnyertem a műsort. Nagyon nagy elismerés volt szakmailag, hogy a zsűriben mindenki az én nevemet mondta, és az emberek rám szavaztak. Most jöhet életem legszebb időszaka, csak higgadtnak és okosnak kell lennem. Igényes zenét szeretnék letenni az asztalra.





Palcsó Tamás

– Nagyon izgultál az írásbelin?

– Semmi para… Mivel a Megasztár miatt kiszakadtam az iskolai életből, nem ült rám ez az egész. Szinte semmi félelem nem volt bennem, inkább olyan volt, mintha egy dolgozatot írtam volna. Amúgy időm se volt rá, hogy féljek, mert közben próbákra jártam. Örültem, ha egyáltalán látok, és nem vagyok olyan fáradt. Egyébként az angol sikerülhetett volna jobban is. Lehet, hogy nagy karó lesz.

– Sokat vársz el magadtól, alapvetően maximalista vagy?

– Legtöbbször igen, főleg abban, ami igazán érdekel. Azt ezerrel csinálom!

– Az éneklés mellett mi érdekel igazán? Például olvasol?

– Rossz olvasó vagyok, ritkán fordul elő, hogy csak úgy magamtól előveszek egy könyvet. Ami érdekel, azt elolvasom, de mivel nem ismerek sokat, elég szűkös az érdeklődési köröm. A Gyűrűk urát szerettem.

– Akkor mit csinálsz szívesen a szabadidődben?

– Sok minden érdekelne, csak úgy érzem, hogy akkor időt kellene elvonnom a zenétől és a tanulástól, így csak ez a két dolog marad. Viszont egy biciklit már kinéztem magamnak.

– Szeretsz bringázni?

– Régebben extrémeztem: jártunk a hegyekbe, sziklát is másztam, csak nem volt elég időm, a biciklizéshez meg nem volt bringám, ezért abbamaradt. Előtte horgásztam: jó buli, kimész a partra, nyugalom van, szépen összeszerelgeted a botot, aztán várod, hogy történjen valami.

– Három hét telt el a Megasztár óta. Túl vagytok a gálán, most mi következik?

– Feszített a tempó, közben érettségizem is, és elindult a turné. A júniusi szóbelikre még sokat kell készülnöm. A koncertek a legfontosabbak, de még egy csomó mindent el kell rendeznem, mert eddig semmire nem volt időm. Jó lenne a családommal is több időt tölteni, elmenni velük ide-oda, de ez valószínűleg nem fog menni.

– A döntő után azt írták, csalódott vagy. Vesztesnek érezted magad?

– Nem, de a végén úgy éreztem, vesztesként kezeltek. Természetesen Caramel nyert, nem is vártam el ugyanazt, amit ő kapott, csak szerettem volna én is köszönetet mondani.

– És hogyan tovább?
 
– Szeretnék énekelni tanulni, és folytatni a gitártanulmányokat. Nem tudom, mennyi időm lesz, nagyon sokat koncertezünk. És jó lenne azt csinálni, amit az emberek szoktak nyáron. Például kimenni kicsit a strandra.

– Azért idén más lesz: sokan fel fognak ismerni…

– Ha egyszerre csak egyvalaki, az oké, de ha többen, akkor…

– … letámadnak a lányok?

– Amikor tömegközlekedéssel utazom, előfordul, hogy odajönnek, és autogramot kell osztanom.

– Jólesik a népszerűség?

– Néha nem, valamikor túl sok. Amikor fáradt vagyok. Volt egy lány, aki haza akart kísérni.

– Hogy sikerült leráznod?

– Sehogy, hazáig követett. Kiderült, hogy ő is arra lakik, a végén pedig átbeszéltük a dolgot. Amúgy naponta öten-hatan is becsöngetnek autogramért. Ilyenkor lemegyek, és várom, hogy átnyújtsák a tollat vagy a papírt. De még azt sem hoznak! És akkor én fölmegyek, és hozok… Ha lehet, üzenem mindenkinek, aki autogramért jön, hogy legalább készüljön fel egy kicsit. 

– Mi lenne számodra az igazi siker?

– Nekem az a legfontosabb, ha látom, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok a színpadon. Hogy meg tudjam mozgatni, meg tudjam érinteni a közönséget érzelmileg. És arra is szükségem van, hogy elismerjék a sikeremet.





Tóth Gabi

– Nem hiányzik a ház?

– Pont most emlegettük Palcsó Tomival, hogy mennyire féltem ott! Olyan rossz kisugárzása volt, de mégis hiányzik, mert egy helyen voltunk.

– Kandech Evelyne együtt lakik Schmidt Barbival. Ti terveztek hasonlót?

– Előfordulhat, hogy ki kell valakit segíteni. De most egyedül szeretnék elköltözni egy albérletbe, a szüleimtől és a tesómtól jó messzire.

– Miért?

– Mert az utóbbi három hónapban megszoktam, hogy egyedül lakom. Az első héten még nagyon szétszórt voltam, nem pakoltam el magam után, otthon ezt megcsinálták helyettem. De meg kellett tanulnom, hogy saját magamnak kell rendet csinálni, mosogatni, takarítani. 

– Meglepő, mert nemrég még pont arról beszéltél, hogy szeretnél több időt tölteni a családoddal…

– Az más. Hiányoznak, mert nincs rájuk elég időm. De függetlenségre is vágyom. Korán érő típus vagyok, már tízévesen az járt a fejemben, hogy mit fogok csinálni, ha tizenhat leszek. Arra gondoltam, hogy énekelni fogok. Eddig szerencsére tartom magam az álmaimhoz.





– A verseny után fáradtságra panaszkodtál. Hogy vagy lelkileg?

– Számomra mindig a tesóm a példa: ki volt égve a tavalyi verseny után, mert annyi öröm és boldogság érte, és annyi minden történt vele egyszerre, hogy nem tudta kezelni. De egy év után sikerült megszoknia az új életet.

– Nem érzed magad vesztesnek?

– Abszolút nem. Sőt, megkaptam az év legjobb női hangja címet, és nekem ennél több nem is kell tizenhét évesen.

– Hogyan töltődtél fel újra?
 
– Jógázom, relaxálok, és mindig töltök magamba energiát a virágokból, a növényekből és a napsugárból. Úgy vettem észre, hogy képes vagyok az energiámat átadni: meggyógyítottam az apukám kezét. Csak úgy rátettem az enyémet a csuklójára, és két hét múlva ugyanúgy tudta használni, mint előtte. Hiszek a buddhizmusban és a reinkarnációban: a lelkünk folyamatosan él, és addig vándorol, amíg meg nem oldottunk a feladatainkat. Lehet, hogy azért énekelek, mert ez ébreszt rá arra, hogy meg kell küzdenem a céljaimért.

– Nem kerülhetem meg a kérdést: most akkor jártok Ádámmal, vagy sem?

– Az egyik reggeli műsorban cikis volt a helyzet! Nagyon szeretem őt, de annál sokkal jobban, minthogy elrontsam a barátságunkat. Megbeszéltük, hogy ez számunkra sokkal többet ér.

– És vágysz egy komoly kapcsolatra?

– Szeretnék biztonságban lenni valaki mellett úgy, hogy együtt lakunk, együtt mossuk a fogunkat, és szeretjük egymást. És persze családot is szeretnék, de majd csak harmincéves korom után.

A teljes cikket a Maxima 21. heti számában olvashatjátok el.