 |
Péter Szabó Szilvi |
Túl vagy már a csalódáson?
A díjkiosztón szinte sokkolt a tizenkettedik hely, mert az előzetes internetes szavazás állása alapján sokkal előbbre soroltak bennünket. De utólag belátom, a lényeg az, hogy ott voltunk. Több mint 160 millió néző láthatott minket, néhány országban tervezik a lemezünk megjelentetését, és úgy néz ki, hogy augusztusban elmegyünk Isztambulba, de nem akarok semmit elkiabálni.
Mit éreztél akkor?
Fellépés előtt, hiába a színpadi gyakorlat, nagyon féltem. Valósággal kiugrott a szívem a helyéről. Az itthoniakra gondoltam, hogy most nézik a műsort, tördelik a kezüket… Amikor megtudtam az eredményt, sírtam, hiszen egy feszültséggel teli időszak ért véget, és kieresztettem. Persze csalódott is voltam, de ma már túl vagyok ezen. Sok mindenre rádöbbentem akkor éjszaka. Nem elég kétszer három perc, hogy bebizonyítsd, jó vagy. Az is tanulság, hogy angolul kellett volna vinni a dalt. És a versenyzők nagy része turnézott előtte, vagyis ismertebb volt a médiában, mint mi.
Azóta begyűjtöttétek a legjobb együttesnek járó Viva Comet-díjat és a Bravo OTTO-díjat. Fontos a szakmai elismerés?
Természetesen igen. Az egyik legnagyobb értékmérő az, hogy rengeteg lemezt adunk el, de azért jól esik, ha ezek a kitüntetések is az ember polcán sorakoznak. És hidd el, nekem fontos az az elismerés is, ami nem országos: most kaptam otthonról a hírt, hogy Forráskút díszpolgára leszek.
Érzed néha, hogy most kicsit hátradőlhetsz?
Akkor kellene abbahagyni. Amíg azt érzem, hogy ezermillió dolgot kell megtanulnom, és még negyede sem vagyok annak, amit úgy hívnának, hogy jó, addig kell zenélni.
Vagyis elégedetlen vagy magaddal?
Inkább maximalista. Félre ne érts, sokszor jövök le úgy a színpadról, hogy ez kegyetlen jó buli volt. De tudom, hogy még van mit javítani.
Mi a következő célkitűzés?
Mostanában nagyon háttérbe szorultak a külföldi fellépések. Arra vágyunk, hogy a világ megismerjen minket.
Hogy állsz a szerelemmel?
Még mindig változatlanul: várom az igazit. De egyszer majd csak jön a szőke herceg fehér lovon, gondolom. Egyedül élek, de azzal nyugtatom magam, és anyukám is ezt mondja, hogy mindez nincs véletlenül. Feladatok állnak előttem, meg kell keményednem, a munkámra kell koncentrálnom, hogy semmi se vegye el a figyelmemet a célról.
De hát most kellene, hogy valaki a tenyerén hordozzon…
Nem lehet erőltetni. Nem fogok például diszkóba járni, és pásztázni a tömeget, hogy ki illene hozzám.
Hol találhat rád a szerelem?
Véletlenül jön. Úgy képzelem el, ahogy a filmekben van. Az ember nekimegy az utcán. Tehát mint egy villámcsapás, és az ember érzi, hogy elérkezett.
Lakást nem vásárolsz mostanában?
Nem tervezem. Hitellel, nagyon spórolósan belevághatnék, de egyrészt soha nem lehet tudni, mikor jön anyagi szempontból rosszabb periódus. Másrészt, ha belép valaki az életembe, és már nem leszek egyedül, akkor gond lenne, hogy mit kezdjek a lakással. Kiadhatnám persze…
Ezek szerint nem akarsz szingli életmódra berendezkedni.
Nem. Bár amikor vége egy napnak és hazaesem, egyáltalán nem érzem bajnak, hogy nincs körülöttem senki, akihez alkalmazkodni kellene. Rendelek valami kaját és elalszom.
Nagyon könnyű hozzászokni az egyedülléthez.
Ez igaz, ugyanakkor tudom, hogy képes vagyok együttműködni, ha hiszti és veszekedés árán is, úgyhogy biztosan ki fogok gyógyulni a magányból.
Milyen gyakran látogatsz haza Forráskútra?
Kéthetente biztosan hazajutok. Ha néhány órám akad, már ülök is be az autómba, ott alszom, és reggel visszajövök.
Maradtak régről barátaid, akikkel találkozol néha?
Maradtak, de nem nagyon van időm tartani velük a kapcsolatot. Az anyukám és a nővérem áll a legközelebb hozzám.
Mi a kedvenc időtöltésed?
Leginkább aludni szeretek és vásárolgatni. Felső és cipőmániás vagyok. Kedvelem az élénk színeket, a narancssárgát, fehéret, feketét. Alkotni is szeretek, néha elkap egy-egy korszak: üvegfestés, gyöngyfűzés, ilyesmi. Anyukám gyönyörűen rajzol, tanítgatott egy kicsit engem is. Tudod, amikor még gyerek vagy, az anyukádra szeretnél hasonlítani, én is olyan szép dolgokat szerettem volna készíteni, mint ő. De mindez csak hobbi maradt, amire mostanában nincs is nagyon időm.
Gyakran mondod, hogy nincs időd. Ez a siker ára? Nem hiányzik valami nagyon az életedből?
Szeretnék világot látni. Néha elmenni, a haverokkal lógni… Hiányzik egy pár is, természetesen. Olvastam egy könyvben, aminek az a címe, hogy Erőleves a léleknek, (mellesleg az egyik kedvenc sorozatomban, a Jóbarátokban is állandóan ezt forgatják a szereplők) hogy volt egyszer egy hölgy, aki csodás képeket ragasztott be egy albumba a vágyott életéről, és rá egy évre meg is valósultak az álmai. Lett szép családja, csodás gyerekei, családi háza, boldog élete. A fellépéseinken meg szoktam mutatni a közönségnek, hogy nekem is van egy ilyen álomalbumom.
A tiédben mi szerepel?
Rengeteg dolgot beleragasztottam, olyasmit is, ami másnak esetleg butaságnak tűnhet. Például kamaszként pattanások csúfították el az arcomat, ezért beragasztottam egy csodaszép bőrű modell képét, és melléírtam, hogy az én arcom is ilyen makulátlan lesz. Nem szeretném, hanem ilyen lesz. Meg fog történni, és kész. Nem akarom részletezni, mindenesetre az idilli családon kívül már minden valósággá vált, ami a képeken szerepel. És az utolsó lapra ráírtam, hogy köszönöm Istenem, hogy mindehhez hozzásegítettél. Ezért is állítom, hogy hinni kell az álmainkban, még akkor is, ha lehetetlenül nagynak tűnnek, és akkor megvalósulnak.
A teljes cikket a Maxima 31. számában olvashatjátok el!
