Túl szenvedélyesen élem az életem

Détár Enikő

– Egy összetört nőt vártam, ehelyett vidám, belevaló csajt látok, gyönyörű ruhában, legyezővel a kezében. Mitől virultál ki ennyire?
 
– Nemrég jöttünk haza Rómából, ott vettem ezt a csodaszép ruhát is. Imádom azt a várost, a gyerekek is remekül érezték magukat. A tengerparton, Jesolóban is eltöltöttünk pár gondtalan napot. Az egész utazást a férjem, Kari szervezte meg. Ez a nyugodt pihenés jót tett mindnyájunknak. 

– Akkor már azt is értem, hogy honnan ez a csokibarna bőrszín.
 
– Olaszországot megelőzte egy kis máltai kiruccanás is. Ott a Világ hét csodája című kalandműsor résztvevői voltunk, mármint a férjem és én, egy csapatban küzdöttünk. Nemsokára látható lesz a televízióban is. 

– Akkor valóban újra egy csónakban eveztek, vagyis szent a béke?
 
– Nem volt közöttünk olyan nagy nézeteltérés, mint ahogy tálalták. 

– Azt olvastam, azért romlott meg a viszonyotok, mert elmúlt a szerelem. Ez furcsán hangzik, nem gondolod?
 
– De, teljesen igazad van, nincs örökké tartó szerelem, és a mienk sem az, de butaság, hogy ez lett volna a baj oka közöttünk. Egy ilyen hosszú kapcsolatban vannak időszakok, mikor te kaparsz a másik után, és előfordul az is, hogy ő küzd azért, hogy megtartson. 

– Most az utóbbiról volt szó?
 
– Azt hiszem, a férjem most valóban kétségbeesett, hogy esetleg elveszíthet engem, de közel sem annyira, mint ahogyan azt megírták. Máig nem értem, ez az egész kinek az agyából pattant ki, mármint, hogy mi válunk, én összeroppantam, kórházba kerültem, és a többi képtelen történet. 

– Tulajdonképpen mi volt a gond?
 
– Azt nem árulom el, szeretném, ha ez megmaradna nekem. Lehet, hogy ha nem fáradok el, és nincs az a mélyrepüléses, depressziós időszakom, akkor a kettőnk közt felmerülő probléma még saját magamban sem fogalmazódott volna meg, és akkor semmiféle szakadék vagy repedés nem kezdte volna ki a kapcsolatunkat. Rossz passzban voltam, és ezt kihasználták. 

– Gyakran van ilyen mélyrepülésed?

– Nem sűrűn, és hamar ki is lábalok belőle. Talán a habitusom közrejátszik az összeomlásaimban, ugyanis mindent rendkívül mélyen élek meg. Rettenetesen tudok örülni, viszont ott a másik véglet is, a fájdalom, a szomorúság is borzasztóan elhatalmasodik rajtam. Túlságosan szenvedélyesen élem az életem, nem könnyű velem. 

– De most ismét a legjobb formádban vagy. Ahogy megszoktuk tőled.
 
– Azt gondolom, igen, most ismét „teljes” vagyok, bár már óvatosan bánnék a határozott kijelentésekkel… 

– Miért? Úgy érzed, a házasságod körüli vihar még nem ült el?
 
– Ha jelentős változások vagy események zajlanak az ember életében, kell hozzá némi idő, mire minden újra a régi lesz. Bár szerencsésnek mondhatom magam, hiszen macskaalkat vagyok, mindig talpra esem. 

– A gyerekeiteket mennyire viselte meg a körülöttetek zajló médiacirkusz?
 
– A kisfiunk szerencsére még nem érzékelt belőle semmit. A nagylányunk most tizenhat éves, és volt pár komoly beszélgetésünk. De hála istennek, annyira intelligens, hogy teljesen kívülállóként tudta kezelni a dolgot. Lepergett róla, hogy melyik újságban mi jelent meg rólunk, csak az volt a fontos, hogy mi ott vagyunk, és bármikor, bármiben számíthat ránk. 

“A kisfiunk szerencsére még nem érzékelt belőle semmit… “

– Az segített, hogy majdnem az egész ország szurkolt értetek?
 
– Ez néha jól esett, de gyakran hátráltatott. Zavaró volt, hogy mindössze a háromnegyede volt igaz annak, amit a magánéletünkről leírtak, így az együttérzésnek is csak részben tudtam örülni. Volt, hogy Karival otthon felolvastuk egymásnak a teraszon ülve, ki mit nem mondott. Különben nem hiszem, hogy létezik olyan kapcsolat, amelyben ne lennének hosszabb vagy rövidebb ideig tartó mélypontok. Huszonegy éve élünk együtt a férjemmel, így nem meglepő, hogy a mi kapcsolatunkban is bekövetkezett egy törés. De a baj nem volt akkora, mint ahogy tálalták. 

– Például el sem költöztél otthonról?
 
– Végül is nem. 

– Akkor az sem igaz, hogy egy fiatal fiúba szerettél bele?
 
– Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ennek a pletykának sincs alapja, bár a legkülönfélébb nevek merültek fel. De a férjemet sem kímélték, ő állítólag egy táncosnővel vigasztalódott, amíg én ifjú titánokkal randevúztam. 

– Nem értem, miért nem cáfoltátok meg ezeket a híreszteléseket.

– Mert sem energiánk, sem kedvünk nem volt hozzá, és mire észbe kaptunk, már túlnőtt rajtunk. 

– A kibékülésetekből mi igaz?

– Mivel igazán össze sem vesztünk, nyilvános kibékülésre sem került sor. Együtt mentünk el a Madách Színház egyik darabjának premierjére, és másnap már a címlapokon olvastuk, hogy vége a házasságunk válságának. 

– Most, hogy elcsitult a vihar, az élet ugyanúgy megy tovább?
 
– Kezdődik a színházi évad a Madáchban és a Karinthy Színpadon, közben egy latinos-afrós stílusú cédén dolgozom, a tévében vezetem a Találkozásokat, és persze ott vannak a mindennapi feladatok. Gyereket vinni az iskolába, óvodába, próbálni, edzőterembe járni, és még sorolhatnám. 

– Kimondhatjuk, hogy most elégedett vagy az életeddel?
 
– Az attól függ, hogy reggel hogyan ébredek fel…