nlc.hu
Trend
Most a szerelem a legfontosabb

Most a szerelem a legfontosabb

Dögös. Játszik az arcával, valósággal flörtöl a kamerával. Lám, a huszonöt kiló mínusz és a szerelem Tóth Veránál is megtette a hatását. És mégis, a kacér mosoly mögött még mindig észrevehetõ egy kis félénkség.




Figyelem fotózás közben, és az az érzésem, hogy még mindig bizonytalan. Pedig profik a mozdulatai, és ragyog a szeme.

– Mintha nem lennél elég magabiztos. Vagy tévedek?

– Nem, nem tévedsz. Mióta az eszemet tudom, duci voltam, és ezért rengeteg bántás ért. A fiúk nem foglalkoztak velem, állandóan csúfoltak. Nagyon sokat sírtam.

– De ez csak változott azóta, hogy megnyerted a Megasztárt?

– Még rosszabb lett. Rengeteg támadást kaptam. Sokaknak nem tetszett, hogy én nyertem. Volt idő, amikor legszívesebben ki sem mentem az utcára, mert olyanokat kiabáltak utánam: „Hogy nyerhetett egy ilyen dagadt tehén?”

– Ezt hogy lehet túlélni?

– A bántások mellett ért jó is az emberektől, és a családom mindig kiállt értem. Ez segített, de a görcsöt nem sikerült oldaniuk, hiszen nekik nem számít, hogy nézek ki. A fiúk viszont továbbra sem érdeklődtek igazán. Az ismertségem miatt jártak velem ideig-óráig, vagy eleve elutasították a közeledésemet. Gyakran csalódnom kellett. A magányos percekben nem sokat segített, hogy a fél ország rám szavazott, mert szeretnek.

– Ha ez ekkora keserűséget okozott, miért nem változtattál rajta?

– Ez ördögi kör, amiből nehéz kijönni. Eszel, mert nem kellesz senkinek, és a habzsolás legalább örömet okoz. Ettől tovább hízol, és még kevésbé tartanak vonzónak. Szóval nem könnyű. Szerencsére hallottam a Norbi-féle fogyókúráról, és azt gondoltam, ezt be tudnám tartani. És sikerült! Huszonöt kilótól szabadultam meg, öt hónap alatt!

– Rögtön jött is a szerelem…

– Lehet, hogy nem ezért, de jött. Dobi szereti a telt nőket, talán neki kövérebben is tetszettem volna. De nem ez a fontos. Úgy érzem, tényleg ő az igazi. Csodás harmónia van közöttünk. Szerelem.

– Tulajdonképpen hogyan ismerkedtetek meg?

– Egy barátnőmmel voltam buliban, amikor felhívta egy haverja, és a lány poénból hirtelen azt mondta neki: most adom a Tóth Verát, és a kezembe nyomta a telefont. Dobinak fogalma sem volt, ki az a Tóth Vera, én meg nem vagyok az a típus, aki úgy azonosítja magát, hogy tudod, én nyertem meg a Megasztárt. Így hát hamar lezártuk a kínos beszélgetést. Aztán egy hónappal később ismét házibuliba mentünk, ahol ott volt ez a srác is. Ekkor a barátnőm úgy mutatott be minket egymásnak: na, ő az, akivel a múltkor telefonon beszéltél. Kicsit persze zavarba jöttünk, de az udvariasság kedvéért dumálni kezdtünk. Megtudtam, hogy Németországban él, így egyáltalán nem volt képben a Megasztárt illetően. Imponált, hogy nem tud rólam semmit, és tetszett ő maga is, úgyhogy örültem, amikor elkérte a számomat. Aztán teljesen úgy alakult minden, ahogyan egy szokványos kapcsolatban.

– Nehezítve azzal, hogy nem egy országban éltek.

– Ez nem probléma, Berlin nincs túl messze. Már voltam nála, nemsokára újra megyek, és persze ő is gyakrabban jön, mint eddig. Mellesleg Dobi magyar származású, kint született, de óvodás kora óta itthon élt. Ám négy évvel ezelőtt visszament, hátha ott jobban boldogul zenészként. Ez be is jött, hiszen egy Németországban sikeres banda, a Kensington Road tagja. Felléptek a Szigeten is, ott én is énekeltem velük egy nótát.

– De ha nincs is nagyon messze, ez akkor is távkapcsolat.

– Nem mondom, hogy mindig könnyű. Nagyon hiányzik, ha nincs velem, de naponta többször beszélünk telefonon, és felmerült az is, hogy talán jövőre valamikor hazaköltözik.

– És együtt fogtok lakni?

– Valószínűleg. Sőt biztos, hiszen pár napos összeköltözéseink, amikor egymáshoz utazunk, nagyon jól sikerültek. Az én lakásom elég nagy, és most szinte üres. Amikor Gabi Budapesten jár, természetesen nálam alszik, és anyuék is. Tudod, nem bánom az átjáróházat, bírom, ha sok ember van körülöttem. Főleg, ha a szeretteim azok.







A testvéri szeretetet nem kezdte ki a Megasztár körüli felhajtás. Vera és Gabi mindig kiáll egymásért
– Ez már a saját otthonod?


– Nem, ezt csak bérlem, de tervezem, hogy nemsokára veszek egy kis garzont.

– Akkor jól mehet a szekér…

– Lesz benne hitel is rendesen, de egy ideje spórolok. Tudod, amikor elindult ez az őrület velünk, és kaptunk gázsit, az nagy pénz volt nekem, de az utolsó fillérig elszórtam. Gabi most ugyanezt csinálja, szerintem neki is kell egy év, hogy rájöjjön, másképp kell csinálni. De nekem már benőtt a fejem lágya. Vannak céljaim, és ehhez félre kell tennem.

– Megkomolyodtál? Alig húszévesen?!

– Lehet, hogy furán hangzik, de igen. Látom, hogy Gabi még tombol, na, meg ő amúgy is vadabb nálam. Próbálok hatni rá, de sokszor önfejű, megbánt másokat, és ez nem jó. De még nem érti. És ha visszagondolok, én sem mindig tudtam, hogyan viselkedjem bizonyos szituációkban. Mostanra viszont lenyugodtam. Például nehezebb elrángatni buliba, sokkal jobban élvezem, ha otthon lehetek. Olvasok, tévézem.

– Erre nem sok időd juthat. Számtalanszor hallgattam végig egy Stevie Wonder-nótát a telefonodon, mire egyszer felvetted. Ennyire elfoglalt vagy?

– Igen. Hála Istennek! Az elmúlt hetekben pedig különösen, hiszen a fellépések mellé jött egy reklámfilm-forgatás is. Egy ruhacég arca lettem, molett nők részére árulnak divatos cuccokat, tetszik a feladat.

– Van ruhaszponzorod, és kaptál egy autót is, nem panaszkodhatsz. De az idei győztes Caramelnek ennél jóval több jutott. Valahogy nagyobb a felhajtás a második széria körül. Ez nem fáj neked?

– Nem, dehogy! Persze a lakás mindenkinek jól jönne, én viszont büszke lehetek, hogy magamnak fogom megteremteni. Nagyobb a felhajtás? Igen. Az első Megasztárnál még nem tudták a támogatók, mennyire éri meg nekik. Azóta kiderült, hogy nagyon is, mert sikeres a műsor. De nem fáj, mert a dobogósok között van a húgom és a szerelme, Palcsó Tomi is, tehát érzelmileg igencsak elkötelezett maradhattam.

– Beszéltetek arról, mi lett volna, ha Gabi egy évvel idősebb, és tavaly egy csapatba kerültök?

– Persze, felmerült bennünk, de a találgatások nem vezetnek sehová… Nyilván Gabinak is lesz lemeze, mert tehetséges, és ez a lényeg. Neki is a zene a legfontosabb.

– Nem tudom, hogyan értékeled, de a bemutatkozó albumod nem szólt akkorát, legalábbis nem játsszák a rádiók a dalaidat. Persze ez igaz Oláh Ibolya lemezére is. Szerinted miért?

– Sajnos erre nincs válaszom. Mindketten igényes albumot adtunk ki, és nem szeretném azt hinni, hogy nem kell az embereknek. Aranylemez lett, tehát sokan megvették. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Cserháti Zsuzsa szerzőjével, László Attilával dolgozhattam, aki gyönyörű dalokat írt nekem. Mégis, az új lemezemen már egy másik csapat áll majd mögöttem, többek között Pély Barna. Örülök ennek is, és úgy látom, egyre több pozitív dolog történik az életemben. De persze legfontosabb ezek közül a szerelem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top