A Jóban Rosszban főszereplőjeként előfordul, hogy a Te arcod néz vissza a plakátokról. Mit szól hozzá a fiad?
Ő még kicsike, így nagyon alacsonyról nézi a világot. Csupán egyszer fordult elő, hogy neki szemmagasságban találkoztunk ilyen plakáttal. Akkor azt mondta: anya, és sétált tovább. Otthon ez egyáltalán nem téma. Olyan nehéz ma kisfiúnak lenni, nem akarom még azzal is terhelni, hogy mi az anyukája és a külvilág viszonya. Megpróbálom távol tartani a családomat a felhajtástól.
Nagyon vágytál rá, hogy megkapd ezt a lehetőséget?
Otthon babáztam, amikor behívtak a válogatásra. Tulajdonképpen csak azért mentem el, hogy kipróbáljam, működnek-e még az ösztöneim. Mert nagyon el tud ám bizonytalanodni az ember a játszótéren… Jó élmény volt, aztán jött a következő forduló, és elkezdett komollyá válni…
Mikortól akartad, hogy a tiéd legyen a szerep?
Én írtam utoljára alá, mert sejtettem, hogy nem kis változást hoz majd magával. Próbáltam belegondolni, hogy mi lesz a családommal, a színházzal, mit szólnak majd a kollégák. És hogy bírja majd a kisfiam, Iván?
Végül mi segített dönteni?
A kalandvágy. A párom nagyon okos, előre tudta, hogy a mindennapos televíziós szereplés mivel jár majd. Ennek ellenére ő is úgy látta, hogy ez nagy kaland, és biztatott, hogy vágjak bele. Eljutott hozzám Bálint András egy bölcs mondása: egy színésznek két dolga van tehetséges és ismert legyen. Ma sok tehetség nem jut el nézők millióihoz, mivel alig készülnek tévéjátékok. Nekem erre a sorozat nyújt lehetőséget.
Szereted a munkád rutin részét is, hogy a világtól elzárva forgattok?
Szeretem, mert jó a csapat. Olyanok vagyunk, mint egy vidéki színház. Voltam vidéki színész, ezért ismerem ezt. Össze vagyunk zárva egész nap, de munka után maradunk egy órát beszélgetni, vagy előbb érkezünk, megiszunk még egy kávét együtt, aztán persze jöhet a munka. Minden felvett perc száz ember munkája. Ez felemelő érzés, de nagyon ki vagyunk szolgáltatva egymásnak. Képtelenség lenne napi tizenöt órát együtt lenni olyanokkal, akiket nem szeretsz.
Ki a legjobb barátnőd a csapatból?
Horváth Zsuzsa, a kellékes lány. A többieket is szeretem, de én már csak ilyen hátországi barátkozó vagyok. Nekem a fickóm is berendező, nem is ismerek nagyon más színésznőt, akinek műszakis lenne a pasija!
Össze vagytok házasodva? És ki ő: a férjed, a párod vagy a gyermeked apja?
Csak a férjem nem. De egyébként minden: barátom, szerelmem, testvérem, apám, gyerekem…
Amikor reggeltől estig kint vagy a forgatáson, hogy oldod meg a kisfiad ellátását?
Van neki apukája, és van egy csodálatos nagynéném, aki egyfolytában a rendelkezésünkre áll. Rendszerint az utolsó pillanatban tudom meg a beosztásomat, és ő aszerint alakítja az életét Pápán. Felutazik, segít a háztartásban, és olyan nagyszerűen bánik a fiammal, hogy egészen nyugodt lehetek.
Színésznőként vállaltál gyermeket. Nem féltetted a karriered?
Ez nem volt kérdés. Sőt, két évig egyáltalán nem vállaltam munkát. Szülés után sokáig tart, míg újraosztod a tortát. A szeletek az életed, és nehezen alakul ki, hogy mostantól ennyi belőlem az édesanya, ennyi a szerető és ennyi a hivatás… Az viszont önbizalmat adott, hogy van egy gyönyörű kisfiam.
Ha végigmész az utcán, gyakran fordulnak utánad, hogy itt megy Laura?
Igyekszem máshogy kinézni, merthogy tömegközlekedem. Amikor forgatni megyek, metrózom, aztán busz Kőbányára, és besétálok a helyszínre.
Nem mondod komolyan, hogy ennyit utazgatsz, ahelyett, hogy autóznál…
Nem nekem való a vezetés. Viszont az időt arra használom, hogy tanulom a szöveget, vagy csak nézelődöm. Kell idő, hogy ráhangolódjak. Hogy odaérjek lélekben is. Figyelem az embereket. És tervezgetek, holnap hogyan lesz.
A másik kedvencem a lakberendezés. Évek óta keresek négy porcelán fűszertartót, olyan régi fajtát, a porcelán ugyanis a gyengém. Kék rajzosat szeretnék vagy rózsaszínt, de nem angol típusút, hanem Zsolnayt vagy meissenit. És tegnap egy orvosiműszer-boltban gyönyörű, hófehér patikaporcelánra akadtam. Rájöttem, hogy ezekre vágytam. És ahogy ott állok, valaki rám köszönt, de észre sem vettem, mert elmerültem az ábrándozásban, hogy milyen jó, nem egyformák, így nem kell ráírni semmit, az alakjából tudni fogom, melyikbe tettem a cukrot, a sót…
Csak ábrándoztál? Nem vetted meg?
Szeretek hosszan vágyakozni valami után. Ha másnap eszembe jut, nekem való, ha elfelejtem, nem is kellett igazán. Időt adok magamnak, hogy beleszeressek. Ha nem jön az az ismerősöm, talán megkérdezem, mennyibe kerül.
És ha nem eladó?
A párom is pont ezt kérdezte! Hátha csak dísz a kirakatban! Erre nem is gondoltam. De legalább már tudom, hol keressem. Én hiszek a tűzhelyben, ami őrzi az otthon melegét. El is határoztam, amíg tart a sorozat, és megtehetem, minden hónapban veszek egy edényt. És tudod mit, most eldöntöttem, hogy hazafelé benézek azokért a porcelánokért…
A teljes cikket a Maxima 40. heti számában olvashatjátok el!
