Trend

Éld meg a boldogságot!

Irigykedve figyeled azokat az embereket, akik boldognak és kiegyensúlyozottnak tûnnek? Folyton másról, jobbról, többrõl ábrándozol, de eközben kínoz a gondolat, hogy semmi jelentõs nem történik veled? Itt az ideje, hogy kicsit megleckéztesd az örömképességed.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, kutatások szerint a boldog és a boldogtalan emberek hasonló tapasztalatokat szereznek életük során. Csak éppen az utóbbi csoportba tartozók kétszer annyi időt töltenek a kellemetlen eseményeken való rágódással, mint a boldogok közé sorolhatók. Ha te is az örömökben dúskálók táborába szeretnél tartozni, itt az ideje, hogy ráerősíts az örömképességedre. Ehhez viszont nem árt tisztában lenni néhány dologgal:


– Örömérzetünket leginkább a hozzáállásunk befolyásolja

De megélését segítik még a kihívást jelentő feladatok, az összpontosítás (amikor kikapcsolva a külvilágot elmélyedünk egy fontosnak tartott feladatban), a mindennapi kellemetlenségek kizárása és az élmények gyűjtése. Ez utóbbi egyfajta energiaként szolgál, és csak rajtunk múlik, hogy előnyünkre vagy hátrányunkra válik.

– Az örömképesség nem a génjeinken múlik

Már a bébiknél is felfedezhetők különbségek, hiszen vannak nyűgös, érzékeny gyerekek és vidám, nyugodt babák is. Az, hogy valaki optimista látásmódú lesz-e, már élete első tíz évében eldől. Ekkor ugyanis már kifejlődik agyunk azon része, amely később a bizalom és öröm befogadásáért lesz felelős. Ám az, hogy felnőttként mennyire leszünk képesek befogadni a boldogságot, nincs előre programozva. Vannak emberek, akik komoly krízisek után vagy a legnagyobb nyomás alatt is örömöt sugároznak. Ők mindezt gazdag „belső életüknek” köszönhetik. Másoknak viszont egy rossz szó is elég ahhoz, hogy teljesen kibillenjenek lelki egyensúlyukból.

Örömbefogadó gyorstalpaló

• Ásd bele magad a lelkedbe, idézz fel emlékeket, és írd is fel, hogy mi tesz vidámmá és mi szomorúvá. Ahhoz, hogy poztív irányba lendítsd az életet, fontos, hogy tisztában légy azzal: milyen tényezők alakítják a hangulatodat. 

• Tűzz ki magad elé rövid- és hosszútávú célokat! Felmérések szerint világosan meghatározott célok nélkül 10 emberből 7 elégedetlen az életével

• Ne rágódj, vagy ha nagyon kezdenél belemerülni, gyorsan tereld el a figyelmedet! Gondolj arra, hogy kizárólag a te megítéléseden múlik, hogy sikeresnek vagy örök vesztesnek érzed magad. Ha könnyedén átsiklasz a csalódások és kudarcok felett, könnyebben befogadod majd a jót is.

• Higgy magadban! Mindenkinek szüksége van önmagába vetett hitre, hogy legyenek tartalékai arra az esetre, amikor gyorsan lelket kell vernie magába. Más ugyanis nem mindig teszi meg helyettünk.

• Ne forgácsold szét magad! Az a fontos, hogy a számodra igazán lényeges dolgokra koncentrálj. Így az örömforrások felkutatására is több energiád marad.

– A boldogságot nem a külső körülmények befolyásolják

A kívülről érkező örömérzet általában nagyon rövid életű. Még egy lottó ötös okozta boldogság sem tart örökké, hiszen nagy nyeremény ide vagy oda, egy idő után minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Ha belegondolunk, ugyanígy működünk, ha balszerencse vagy szomorúság ér minket. Hiszen ki előbb, ki később, de a nagy többség talpra áll egy fájdalmas szakítás vagy egy gyászesemény után.


– Az öröm nem konzerválható

Minden eufórikus állapot és csúcspont hatása behatárolható időben. Gondoljunk
csak a kezdeti, lángoló szerelemre! Ha ez az állapot évekig tartana, totális kimerültséghez vezetne. A rózsaszín felhők között tett látogatás ugyanis extrém stresszt jelent a szervezetnek. A regenerálódás érdekében pszichés háztartásunk automatikusan nyugalmi fázisba kapcsol egy idő után. De az, hogy milyen gyakorisággal fordulunk meg a mennyben, az már egyénfüggő. Vannak erős, közepes és mérsékelt feszültségkeresők. Akadnak olyanok is, akik szinte keresik a problémákat, mert képtelenek magukkal sokáig egyensúlyban élni. A legszerencsésebbek a mérsékelt feszültségkeresők: nekik egész apró dolgok is elegendők a boldogsághoz.


– Az öröm és a boldogság nem ugyanaz

Testvérként kell elképzelnünk őket. Lehetünk boldogok aközben, hogy öröm ér minket. A kulcsszó: életöröm. A titok nyitja abban áll, hogy megtaláljuk a számunkra kedvező tevékenységeket. Ha csak átszenvedjük, és nem élvezzük a napokat, felesleges várnunk, hogy a boldogság egyszer csak bekopog az ajtónkon. Az élmények alakítanak és megerősítenek minket, ezért jó, ha minél inkább törekszünk megélésükre.


– Az örömképesség fejleszthető!

Örömöt akkor érzünk, ha a belénk kódolt kívánságok valamelyike kielégül.
Az örömteli eseményeket az újdonság és a teljesítmény érzése jellemzi. Egy örömteli élmény után úgy érezzük, megváltoztunk: fejlődtünk és erősödtünk. Egyszerűen érdekesebb és befogadóbb személyiséggé váltunk. Nem lehet mindenki gazdag, szép és halhatatlan. A fejlődés első lépéseként fel kell hagynunk az önmagunkkal való háborúzással, és búcsút kell mondanunk irreális elképzeléseinknek. Ha ugyanis e kettő foglalja le elménket, elvesztjük annak esélyét, hogy elégedetté váljunk. Boldogság nem létezhet célok nélkül. Először érdemes kis célokkal kezdeni, új tapasztalatokat szerezni. Emellett nem szabad a múltban ragadni, vagy a jövőbe szárnyalni. A jelent kell a lehető legszebbé tenni. Minél jobban hajszoljuk a sikert és az örömöt, annál távolabb kerülnek tőlünk. Ha folyton arra várunk, hogy a jövőben majd nagy dolgok történnek velünk, akkor a jelen, amiben élnünk kell, nem fog sokat adni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top