nlc.hu
Trend
„Most akarom élvezni az anyaság örömeit”

„Most akarom élvezni az anyaság örömeit”

Három olimpián öt aranyérmet nyert hátúszásban és vegyesben, ma õ nézi a gyerekeit a medence szélérõl: a hat és fél éves Bálintot és az ötéves Barnabást. A hároméves Zille is hamarosan úszni kezd majd.

Kriszta mindent százszázalékosan, szívből csinál: ez most a gyereknevelés.

Egy jótékonysági rendezvényen találkoztunk, ahol a „Tégy a gyermekekért” program keretében egy daganatos gyerekeket támogató ala­pítvány számára adtak át harmincötmillió forintot. Krisztina, neves művészek és televízió­sok mellett, a TEGY civil fővédnöke.





– Példaértékűnek tartom azoknak a tevékenységét, akik itt voltak, és nyilatkozataikkal közvetve is támogatják a daganatos gyerekeket. Szerintem ezért fontos, hogy interjút adj nekünk, bár tudom, hogy nem szereted az ilyesmit.

– Rossz tapasztalataim vannak. Jelent meg rólam cikk úgy, hogy nem is beszélt velem az újságíró. Nem akarok céltábla lenni, és nincs is miért szerepelnem.

– Pozitív példaként: az elért eredményeiddel, a családoddal, és azzal, hogy egy ilyen nemes cél mellé állsz. Hogyan kerültél ebbe a programba?

– Tavaly tavasszal kértek fel a nagyköveti szerepre. Akkoriban tudtam meg, hogy az egyik barátnőm rákos. A nagymamám is abban halt meg – hallgat el egy pillanatra. – Számomra nem volt kérdés, hogy elvállalom-e. Ha pedig gyerekekről van szó, az még iszonyatosabb.

– Az életedet teljesen a gyerekek töltik ki, a rendezvényről is hozzájuk siettél haza. Hogyan indul egy napotok?


– Reggel fél hat és fél hét között lemegyek tornázni…

– Három gyerek mellett erre hogyan van még időd?

– Csak így, kora reggel. Hasizomgyakorlatokat végzek, és van egy ellipszistrénerem, azon edzek. Aztán fél hétkor ébresztem a családot, Bálint és Barnus már ovisok, nekik öltözniük, készülődniük kell. A délelőttöt Zizikével töltöm, együtt főzzük meg az ebédet. Délután hazahozom a fiúkat. Barnus szokott még aludni, Zizikét pedig, míg én az oviban vagyok a srácokért, az anyukám fekteti le negyed egy körül.

– Nagyon jó dolguk van, ha már délután nem kell ott maradniuk… Hogy választottad ki az ovit?

– Igazából a nővérem az „úttaposó”, az ő nagyfia két és fél évvel idősebb Bálintnál, ők már letesztelték az óvodát. A fiúk szeretnek oda járni, de amíg megtehetem, hogy délután együtt legyünk, kihasználom a lehetőséget. Bálint heti két alkalommal, Barnus pedig háromszor jár úszni.
Bálint is itt tanult, a házunk alatti medencében, de már kinőtte, ezért most a nővérem úszóiskolájába jár, Százhalombattára.

– Jól értem, a nővéred úszóedző? És te…?

– Én nem vagyok elég szőrösszívű, legfeljebb kicsiket tudnék oktatni. Az edzőnek kicsit könyörtelennek, keménynek kell lennie, mert a versenyző csak akkor hozza az eredményeket. A nővérem egy régi spartacusos edzővel, Plagányi Zsolttal dolgozik együtt. A gyerekek elfogadják őket pedagógiailag is, ez fontos.

– Téged hány évesen vittek a szüleid először úszni?

– Három és fél voltam. Tulajdonképpen féltékenységből kerültem vízközelbe: Klárit, a nővéremet hordták a Margit­szigetre úszni, és természetesen utánozni akartam őt. Azt mesélték utólag, hogy fél évig csak ültem a meleg vízben,
és úsztattam a babámat. Az edző
pedig hagyott játszani.

– Mikor vették észre a tehetségedet?

– A szüleim iskolakezdéskor ki akartak venni az edzésről, mert úgy gondolták, elég lesz, ha egy ideig a tanulásra koncentrálok. Kiss Miklós, az akkori edzőm viszont azzal érvelt, hogy jó lenne, ha maradnék, tíz-tizenkét évesen úgyis el fog dőlni, érdemes-e folytatnom.





– Mikor indultál először versenyen?

– Azt hiszem, ötéves lehettem, és a mai napig emlékszem rá, hogy háton úsztam, de félúton leálltam, és belekapaszkodtam a kötélbe. Az edzések ugyanis har­minc­három méteres medencében voltak, a verseny viszont ötvenesben, és nem érzékeltem a távolságot. Hatévesen akasztották a nyakamba az első érmet, és amikor mentem vissza anyuhoz, hogy megmutassam neki, elcsúsztam.
Ezt a mai napig nem felejtettem el…

– Mennyire voltál izgulós típus?

– Egészséges drukk természetesen volt bennem, de ha nincs, ott baj van.

– És a fiaid hogy úsznak?

– Azt mondják, ügyesek – mosolyog szerényen. – Barnus kitartóbb, de ez már kisgyerek korában is látszott: ha leesett valami, és neki kellett, akkor felemelte. Bálint lustább, ha mondhat ilyet az ember a saját gyerekére. Úgyis hosszabb távon dől el, érdemes-e versenyezniük. Mi csak annyit szeretnénk elérni, hogy vízbiztosak legyenek. Bálint indulhatott volna egy háziversenyen, de éppen elutaztunk a férjemmel, Ádámmal Tunéziába, és nem lehettünk volna ott. Inkább megkértem, hogy ne induljon.


A cikk folytatását megtalálod a Maxima legújabb számában. Keresd az újságárusoknál!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top