Trend

2007-es esküvõi trend

Vajon milyen lesz a 2007-es trend? És milyen esküvõi ruhákat ajánlanak a hazai divattervezõk? Összeállításunkból mindent megtudhatsz ahhoz, hogy trendi menyasszony légy!






Fátyoltól cipőig – Léber Barbara divattervező

Léber Barbara divattervező a saját nevével fémjelzett haute couture szalon tulajdonosa, melyet 2000-ben nyitott Budapesten. Az Iparművészeti Egyetemen végzett ruhatervező szakon, majd Spanyolországban is tanult, az UIB egyetem ösztöndíjasaként. A Léber Barbara Couture Szalon méret utáni alkalmi és menyasszonyi ruhák, illetve férfiöltözékek tervezésével és készítésével foglalkozik.








Fotó: Léber Barbara Couture Szalon
– Milyen esküvői ruhákat álmodtál 2007-re?


– Új kollekciómban lesznek ekrü, csontszínű és hófehér, sőt, kékesfehér menyasszonyi ruhák is. Mindig a vendég karakterétől függ, hogy milyen árnyalatot ajánlok neki. Főként a szem fehérjének tónusa határozza meg, hogy mely színvilág lesz előnyös. Ami a fazonokat illeti, lesz letisztult vonalú ruhám, de előfordul majd nagyszoknyás is, amely csípőtől finoman bővül. De akad A-vonalú vagy fodros, tüllös, fényes vagy kristályos díszítésű, valamint szexis is, csúcsminőségű francia, olasz, spanyol csipkék és textilek felhasználásával. Mindig többféle stílusú ruhákat tervezek. Szalonom fő profilja, hogy mindenkit egyénileg szolgálunk ki, tehát nem igazán kollekcióban gondolkodom. Bárkinek személyre szabottan tervezek új ruhát is, ha igénye van rá. Modelljeim főként olyan hölgyek számára készülnek, akik tisztában vannak saját értékeikkel, és koruktól és alkatuktól függetlenül szeretnék az előnyös tulajdonságaikat hangsúlyozni. Persze évről-évre mindig éppen az aktuális, új ötleteimet valósítom meg. 2007-ben a kollekciók újdonsága a sok fényes díszítés és a csillámló selymek felhasználása lesz, de tervezek ruhát csipkéből, illetve önmagában mintás anyagokból is.

– Milyen menyecskeruhát ajánlasz a vendégeidnek?

– A menyecskeruha viselete szinte egyedülállónak mondható Magyarországon, amire kifejezetten büszke vagyok, és nagyon jó megoldásnak tartom. Óriási élmény a menyasszonyok számára, hogy át tudnak öltözni, és elkápráztathatják az est folyamán még egyszer a násznépet. Sokan nem igazán tudják az esküvői ruhában fesztelenül érezni magukat, mivel a család elvárásainak megfelelően zártabb, szűziesebb fazont választanak. Ám amikor elérkezik a menyecskeruha ideje, akkor mindent bele! Akkor már senki nem szól, s akkor már a lányok is merik önmagukat adni. Sokan az esküvői ruhát csak kölcsönzik – néhány modellt nálam is lehet kölcsönözni –, de a menyecskeruhát már megvásárolják, és később, például az Operabálon vagy koktélpartikon is viselik.





Tippünk: Álomesküvő a Nők Lapja Cafén. Kattints ide! »
– A kiegészítők közül mit tartasz fontosnak?


– A kesztyűt nem annyira, a fátyol viszont szerintem jószerivel elengedhetetlen. Nyilván akad, aki nem először megy férjhez. Neki nem kell fátyol, ám ilyenkor az egész ruha jelzi, hogy nem is igényli. De én imádom a sok-sok méter hosszú uszályos fátylakat, amiket tudnak vinni a kis koszorúslányok. Ezeket előszeretettel díszítem is. 2007-es kollekciómban lesznek olyan fátylak, amiket – az örök csipke mellett – csillámokkal vagy Swarovski-kristályokkal díszítettünk, akárcsak a hozzájuk tartozó ruhákat. Például ez az, ami a menyasszonyi ruhát megkülönbözteti egy szép alkalmi modelltől, mert a legszolidabb ruhát is azonnal elvarázsolja egy fátyol. Cipőket szintén tervezek, egyénre szabottan is, mert a nálam készülő ruhák annyira sokfélék, s olyan változatos anyagokból készülnek, hogy a legritkább esetben találnak csak hozzájuk illőt a leendő menyasszonyok. Így viszont a cipő ugyanolyan anyagú és díszítésű lesz, mint a ruha.

– A vőlegény és a násznép számára is tervezel öltözéket?

– Igen. Férfiruhák is készülnek a szalonban, illetve vannak partnereink, akikkel tökéletesen együtt tudunk működni. Örömanyák és koszorúslányok részére kosztümöt és ruhát is tervezek. Ugyanazoktól az olasz és francia gyártóktól rendeljük anyagainkat, mint a nagynevű párizsi, milánói divattervezők.






Éljen a színharmónia – Makány Márta öltözéktervező

A Nara Szalon tulajdonosa 1998-ban diplomázott az Iparművészeti Egyetemen, ruhaipari formatervező és nyomott anyag szakon. 1995-ben alapította szalonját, melynek indonéz, mitológiai eredetű elnevezése a Férfiasság Istenére utal. Az eredetileg férfi ruhaszalon később bővült, így jelenleg már mérték utáni női alkalmi, illetve esküvői ruhák tervezésével és készítésével is foglalkoznak.







Fotó: Nara.hu
– Milyen esküvői ruhákat álmodsz a 2007-es évre?


– Ami a fazonokat illeti, egyre inkább tör előre az egyberuha, ami a míderszoknya-együttes mellett egyre jellemzőbb lesz. Újdonság, hogy sokkal hangsúlyosabbak a szoknyák, szabásvonaluk érdekesebb, díszítésük gazdagabb, illetve több az ujjas ruha, sőt, a hosszú ujjú is. Az anyagoknál két véglet jellemző: a nagyon kemény, ropogós kelmék és a puha, könnyű, lebegő anyagok, úgymint a muszlin, a tüll, a csipke. Rendkívül divatos a gyöngydíszítés, a gyöngyutánzat és a kristályokkal való dekorálás is. A nagyon csillogó anyagok és a matt kelmék szintén helyet kapnak a jövő évi trendben. De szeretem a színes menyasszonyi ruhákat is, ám ezeket nem mindenki meri felvenni. Sokáig az ekrü volt a legnépszerűbb, de kezd visszatérni a klasszikus hófehér is. Emellett 2007-ben a kékek, a világoskék, a türkiz, az élénkzöld és a sárga, valamint az ezüst szintén megjelenik majd. Az ekrü-arany színpárost felváltják a hideg hatású, ezüstösen csillogó anyagok.

– Mennyire követed a külföldi trendeket?

– Évente kétszer elmegyek Párizsba, a Premiere Visionra, ami a világ legnagyobb textilkiállítása, illetve Essenbe is elutazom, a legnagyobb esküvői kiállításra. Ezeken a helyeken mindig új élményeket gyűjtök.

– Milyen fátylat ajánlasz a következő évre?

– Szeretem a fátylat, ami továbbra is divat lesz. A hosszúsága attól is függ, hogy hol tartják az esküvőt. Ha például búzamezőn, akkor nem praktikus a háromméteres fátyol. Mostanában a kalap is egyre divatosabb, mind az arák, mind az örömanyák számára.

– Mi a kedvenc esküvői ruhadarabod?

– A míder, ami szép alakot csinál, és a könnyű anyagú, muszlin vagy selyem menyecskeruhák.

– Milyen menyecskeruhákat tervezel?

– Általában olyan ruhát kérnek a vendégeim, amilyet később is tudnak viselni. Ez lehet rövidebb vagy hosszabb fazonú. Gyakori a bordó és a piros szín, de van, aki feketét szeretne. Persze a menyecskeruha jellegét is befolyásolja az esküvő helyszíne.

– A násznép számára milyen öltözéket ajánlasz?

– Amerikában és Angliában szokás az, hogy az esküvőknek színkódja van, azaz egy bizonyos színvilág uralja az egész esküvőt. Ezt nagyon jó megoldásnak tartom, mert egyúttal egyfajta koncepciót is meghatároznak. A közeli hozzátartozóknak – akik valószínűleg új ruhát szereznek be az alkalomra – meg lehet mondani, hogy például szürkébe és pirosba öltözzenek. Mindez nagyon jó hangulatot ad, és a fotókon is sokkal jobban néz ki a rokonság, hisz teljes a színharmónia. A vőlegényeknek gyakran készül a szalonomban zsakett, ami klasszikus esküvői öltözék. Az ing színe a menyasszonyi ruha árnyalatával vagy a csokorral, illetve az esküvő virágdíszeivel is harmonizálhat. Különleges igényeket is teljesítünk, de minden attól függ, mennyire bátor a vőlegény. Most például divat a kifejezetten ünnepélyes, egészen fényes anyagú öltöny.






Merész, szexi menyecskeruhák – Benes Anita divattervező


A Daalarna Couture tulajdonosa 1994-ben diplomázott az Iparművészeti Egyetemen ruha- és textiltervező szakán, majd 1995-ben divattervező mesterdiplomát szerzett. Itthoni tanulmányai alatt Párizsban is diplomázott, az ENSAD-on, designtörténet és haute couture ruhatervezés szakon. A kilencvenes években az Orlando tulajdonosa és vezető tervezője volt, 2002-ben pedig önállóan hozta létre a Daalarna Couture-t, mely a szép tájairól híres svéd hegység után kapta nevét. Szalonja méretre készített női és férfi alkalmi, illetve esküvői ruhák tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.







Fotó: Daalarna Couture
– Milyen esküvői ruhákat álmodsz 2007-re?


– Ezt még egyelőre szeretném titokban tartani, de annyit elárulok, hogy a fehér és az ekrü mellett évek óta mindig választok egy-egy színt a nemzetközi trend előrejelzés színei közül, ami az egész kollekciómban megjelenik. 2005-ben a finom halványrózsaszín volt ez, 2006-ban az arany. 2007-re is választottam már… Mindig arra törekszünk a szalonban, hogy nem kifejezetten klasszikusat, hanem valami különlegeset adjunk. A vevőkörömbe tartozó nők számára fontos, hogy hétköznapi öltözködésükben is hangsúlyozzák egyéniségüket. A nálam készülő ruhákkal ezt szeretnénk erősíteni. Esküvői modelljeim nem jelmezek, ám e ruhákra mindig emlékeznek az egyediségük miatt. Lehet színes a menyasszonyi ruha, azonban semmiképp sem helyettesíthető egy estélyivel. Ki kell tűnnie a többi ruha közül, látszódnia kell, hogy viselője a főszereplő, hogy ő a menyasszony, akár királykisasszonyos a ruha, akár egyszerű kombinéfazon.

– Fontosnak tartod a fátylat?

– Igen, nagyon. Már csak azért is, mert fátylat máskor nem viselhetünk, csupán a saját esküvőnkön. Igaz, nekem nem volt, és nem is tervezek minden menyasszonyi ruhához, azonban ha valaki egy kicsit is bizonytalan ebben a kérdésben, mindig megpróbálom rábeszélni a fátyolra.

– Milyen fátylat ajánlasz az aráknak?

– Természetesen mindenki számára olyat tervezek, amilyen illik a ruhájához, ám ez nem csak az alapanyagra és a színre vonatkozik, hanem a díszítőelemekre, a csipkékre is. Az esküvői frizurát szintén figyelembe kell venni a fátyol tervezésekor, és fontos együttműködni a fodrásszal is. Azonban nem mindig a ruha születik meg először. Olykor fordított a sorrend, és a fátyolhoz tervezem a ruhát. Sőt, most éppen egy cilinderhez és egy fátyolhoz készül esküvői ruha a szalonomban.

– A többi kiegészítőnek mekkora szerep jut?

– A kesztyűk közül inkább az ujjnélkülieket szeretem. Ezekben szebb a menyasszony keze, és nincs velük probléma a szertartás alatt, hiszen nem kell levenni a gyűrű felhúzásakor. A fátyolhoz hasonlóan a kesztyűnél is a különleges megoldások híve vagyok. Készülhet horgolt anyagból, csipkéből, hímzett, gyöngyös vagy kristályos díszítésű selyemből. A kesztyű is a ruha szerves kiegészítője, akárcsak a cipő. Együttműködünk egy cipőgyárral is, így például a kristályokkal díszített ruhákhoz azonos díszítésű cipőt választhatnak a vendégeim.

– Menyecskeruhaként mit ajánlasz a hozzád fordulóknak?

– Mindig különleges, merész, szexi modelleket tervezek, amelyek estélyiként, koktélruhaként is viselhetők. Ezek főként vörös, pink vagy rózsaszín anyagból készülnek, de néha egészen szokatlan színeket is választunk. A menyecskeruháknál szintén sok csipke-, kristály- és gyöngydíszítést alkalmazok.

– A vőlegény és a násznép számára is tervezel öltözéket?

– Természetesen igen. Gyakran a jegyespár és a szűk család számára együtt tervezem a ruhákat az esküvőre. Törekszem arra, hogy színben és stílusban minden összeillő legyen. Újabban a virágdíszek kiválasztásában is tudunk segíteni, mivel kiváló virágkötővel vagyunk kapcsolatban. Ezáltal a vőlegény virágkitűzője is harmonizál az ara megjelenésével, akár minimál stílusú, egyszerű sziluettű a menyasszony ruhája, akár romantikus vagy barokk hatású.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top