Május hatodikán, éppen anyák napján mehetett haza a kórházból Zsuzsa és elsőszülött kisfia, Krisztián.
A műsorvezetőnő császármetszéssel hozta világra gyermekét, de a szülésből legszívesebben arra a torokszorító pillanatra emlékszik vissza, amikor először karjába vehette a babát.
Fantasztikus volt, mikor meghallottam, ahogy felsír a babánk. Semmihez sem fogható érzés, nem is tudtam megállni, azonnal teliszaladt a szemem könnyekkel.
A meghatódottságon túl mi minden futott át rajtad? Szoknod kellett a gondolatot, hogy anya lettél, vagy jött minden ösztönösen?
Az első percben azt éreztem, hogy a várakozás hónapjainak minden feszültsége, izgalom és féltés hirtelen elmúlt, hisz megkönnyebbülten láttam, hogy egészséges a baba. Ez igazán felszabadult pillanat volt, mintha minden szelepet és csapot egyszerre kinyitnának. Aztán órákkal később, amikor valóban magamhoz tértem, és úgy igazán a kezembe vettem
a gyerekemet, az megint olyan valószínűtlen csodának tűnt. Ott van a kis ember, akivel a pocakodban már ezerszer megbeszélted, hogy hamarosan látni fogjuk egymást, és akkor hirtelen ott is tarthatod a karjaidban. Hát az maga a színtiszta boldogság! A mozdulatok, ösztönös cselekedetek egészen természetesen, maguktól értetődően jönnek. De azért hozzá kell tennem, hogy sokat segítettek az óriási gyakorlattal és
nagy-nagy elhivatottsággal tevékenykedő nővérek, szakemberek is, akikkel a csecsemőosztályon találkoztam, a Baross utcai klinikán.
Mit tanultál tőlük?
Az egyszerű dolgoktól kezdve, például hogy miként kell etetni, vagy hogy kell ápolni a köldökcsonkot, ráébresztettek a felelősségünkre is. Eddig az volt a dolgom, hogy egyek, és ezzel tápláljam őt is magamban, most az lesz a feladatom, hogy az ő táplálását is megoldjam. És hogy ő most már önálló kis lény, aki
mindenben rám szorul. A rutinfeladatokba is bele kellett jönni. Amikor elsőre jól sikerült, fellélegeztem. Aztán másodjára nem annyira, mert éppen kifordult a pelenkából, akkor úgy éreztem, ügyetlen vagyok még. Persze bíztam magamban, és néhány nap távlatából igazolódott is, hogy ebbe is bele lehet jönni.
Az első fürdetést ki vállalta?
Közösen, és azóta is együtt, ahogy mi mondjuk, négy kézzel fürdetünk. Nagyon mozgékony kisfiú, így érezzük biztonságban őt, ha minden végtagjára jut szülői kéz.
Nyugodt baba?
Vannak napok, amikor derűs, vannak, amikor kicsit nyűgösebb, de alapvetően barátságos gyerek ez a Krisztián!
Jó étvágya van?
Annál jobban már csak az alvás megy neki! Azt nem mondom, hogy végigalussza az éjszakát, de általában csak egyszer kel föl, és nem tartja olyan szabályosan a három órákat, mint nappal. Néha az evésbe is belealszik, persze ilyenkor én aggódom, de megnyugtattak, hogy amíg gyarapszik, nem kell féltenem, gyerek még nem halt éhen, ha adtak neki enni.
Amikor először kibontottad, még a kórházi angolpólyából, nem csodálkoztál, milyen picike a keze-lába egy újszülött babának?
Ránézel, és azt látod, hű, de pici. Aztán viszont csodálkozol, hogy a hasadhoz képest mégis nagy, vajon hogy fért el egyáltalán
Ezekhez a méretekhez valóban hozzá kell szokni. Hogy a kisbabaruhák így is néhol nagyok, no és a kis gyöngysor a lábfején! Persze lábujjak azok, de olyan cseppnyi mind. Minden nagyon pici, de minden a helyén van. Az ember naphosszat tudna gyönyörködni benne.
Azt is teszed, egész nap?
Javarészt.
Fáradtnak érzed magad? A hormonváltás sírósabb napjain túl vagy-e?
Hála istennek, nem nagyon szomorkodtam, leszámítva azt, hogy Édesanyám már nem lehet részese a boldogságunknak. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy érzelmileg jobban megérintenek a dolgok. Előbb fog el az aggódás, ha valami nem tökéletes. Előtte sem voltam kőszívű alkat, de most még mélyebben érzem át a dolgokat.
A cikk folytatását megtalálod a Maxima legújabb számában. Keresd az újságárusoknál!
