nlc.hu
Trend
Milyen az új Király Linda?

Milyen az új Király Linda?

Évek óta tudjuk, csak egy hajszál választja el a világ­sikertõl, és akkor õ lesz a leghíresebb hungarikumunk. Bomba ­formában van, és elsõ dala három hét alatt a slágerlisták élére került.

New Yorkban él az énekesnő, így ha személyesen nem is, interneten „cseveghettünk” (hála a modern technikának). Legutóbb két éve nyilatkozott a Maximának, akkor főképp a terveiről és vágyairól beszélt, most viszont a megvalósulásról szólhatunk.





– Mindenekelőtt áruld el, hogy ebben a pillanatban hol vagy? Honnan válaszolsz nekünk?

– Itt ülök a lakásomban, Manhattanben. Ha kinézek az ablakon, téglafalakat látok, tetőkerteket és egy-két vasrácsot. Tipikus városi képet.

– Mielőtt írtam neked, beszélgettem édesanyáddal, aki említette, hogy mindenfelé utazol, most is csak három napig leszel New Yorkban. Honnan érkeztél haza?

– Los Angelesben jártam, a Can’t Let Go című maxilemezemhez forgattunk klipet, majd rádiós kampánykörúton voltam, rengeteg interjút adtam. Elég fárasztó volt, különösen, hogy mindenütt énekeltettek is, nyilván annak bizonyítására, hogy tényleg öt oktáv a hangterjedelmem. Ja, és mindeközben felénekeltem egy duettet Eric Benét-vel, a most készülő új lemezére. Ezt a munkát boldogan vállaltam, hiszen Eric nagy példaképem.

– Halle Berry volt párja? A magyar bulvár leginkább úgy emlegeti, hogy szexmániás, és veri a nőket… Te másként ismered?

– A pletykákról csak annyit, hogy tizenhét éve neveli egyedül a gyermekét, miután autóbalesetben elvesztették az anyukát, Eric egykori párját, aki szerintem a lelki társa is volt. Csodásan bánik a lányával, és Los Angelesben szinte az egyetlen barát volt, aki mellettem állt.

– Hol tart a rádiós toplistákon a dalod, a Can’t Let Go?

– Sok-sok rádió játssza már az USA-ban és más országokban egyaránt. Nagyrészt a top 10-ben, hál’ istennek! És olyan jó visszajelzéseket kapok a rádióktól, hogy az szinte hihetetlen. A siker minden várakozásomat felülmúlta! Még Indonéziában is az első három között van a listán!





– És a jogos büszkeségen túl mit érzel? Révbe értél, kemény munka volt… vagy most jön a neheze?

– Igazán nehéz volt az elmúlt pár év. Egyedül, a családom nélkül… igyekeztem a tudásom legjavát beleadni, hogy elérjem azt, amiben egész életemben hittem. A munka mostanáig kimerítő és fárasztó volt, de mindez semmi ahhoz képest, ami most következik. És a végén tényleg sikerül.


– Kemény edzések és tisztítókúra hatására bomba formában vagy. Ugyanakkor szabadkozol, hogy nem éhezel. Amerikában (a modelleket érintő anorexiabotrányok után) hogy ítéli meg a közvélemény a fogyókúrát? Elvárják a tökéletes testet, de nem akarják tudni, milyen kemény munkával érted el?

– Ebben az „iparban” a tehetség csak egy rész a sikerhez, szuper formában kell lenned, mindig gyönyörűen kell kinézned. Megtanultam ezt elfogadni, bár nem értek teljesen egyet vele. Ugyanis azt gondolom, hogy a nők igenis legyenek formásak és egészségesek.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában! Keresd az újságárusoknál!

www.maximanet.hu




Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top