Trend

Panten sajtóközlemény II. (X)

A történelem során számtalan példát találunk arra, hogy kezdetben mennyi mindenben nem hittünk, de ezek a látszólag hihetetlen dolgok bizonyításokon és bizonyítékokon keresztül mégis a történelem, és ezáltal életünk meghatározó, kulcsfontosságú részévé váltak.

Thomas Edison megalkotta a hang rögzítésére alkalmas fonográfot, de megjelenésekor mindenki kétkedve fogadta, és úgy gondolták, Edison hasbeszélőket fogadott fel, hogy utánozzák a hangokat. Amikor az IBM elkészítette az első számítógépet, úgy gondolták, hogy 10-15 megrendelésük lesz. A videós technológia fejlesztői pedig eleinte azt gondolták, hogy a kereskedelmi piacuk kizárólag a tévéállomásokra fog korlátozódni.

Sok újítás kezdetben valamilyen behatárolt probléma megoldásaként született. A sampont is eleinte csupán a haj tisztítására alkották meg, manapság azonban a hajápoló termékek sokkal több funkcióval rendelkeznek: elvárjuk, hogy egészségesebb külsejű, fényesebb és szebb hajunk legyen a különböző samponoktól, balzsamoktól és hajpakolásoktól.

A Pantene új Amino-S formula megalkotásának célja, hogy választ adjon a nők hajjal kapcsolatos igényeire. A Pantene kutatói minden évben vásárlók ezreit kérdezik meg, hogy mit várnak el egy hajápolási terméktől annak érdekében, hogy igényeik kiszolgálásra kerüljenek. A legutóbbi kutatás szerint a nők úgy gondolják, hogy hét tulajdonság mutatja leginkább, hogy mennyire egészséges a haj, és ezek mindegyike megállapítható a haj kinézetéből, tapintásából.

Ezek a következők: mennyire erős a haj, mennyire kevés a töredezett hajvég, mennyire tömött és dús a haj, száll-e a haj, mennyire fényes, mennyire könnyű formázni, illetve milyen a tapintása.*

Az Pantene Pro-V balzsamok új Amino-S formulája egyedülálló tulajdonságú amino szilikonokat tartalmaz, emellett tápláló összetevők sora úgy, mint zsíralkohol, kationos felületaktív anyag és ápoló polimerek elősegítik a kívánt hatást.

A balzsamok segítenek tökéletes harmóniában ápolni a hajat, fokozzák az erős haj hét tulajdonságát1, és egyenletesen segítenek újraépíteni a hajszálakat a tövektől egészen a hajvégekig. Ezáltal a haj kondicionált lesz, és csökken a hajszálak közötti súrlódás, amely idővel a haj károsodásához vezethet.

 

Országos Balzsam Próba

 


*Forrás: Pantene kutatás, Észak-Amerika, 2007

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top