nlc.hu
Trend
Méztől a hibridig

Méztől a hibridig

A mai világban egy magára valamit is adó nő nem teheti meg, hogy nem foglalkozik külsejével, és ne tegyen meg mindent azért, hogy nap, mint nap elvarázsolja szépségével kollégáit, barátait. Az elmúlt évtizedekben és évszázadokban a legkülönfélébb praktikák és szépészeti termékek láttak napvilágot, mely a szebbik nem ezen törekvéseit próbálták segíteni.

A legtöbb kultúrában létezik egy megállapítás, mely a szem és a jellem kapcsolatát taglalja. Ezek közül is talán a legismertebb „A szem a lélek tükre” közmondás, melynél nagyobb közhelyet keresve sem lehet találni, de mint minden közhely, ez is magában hordozza az igazságot.

Már az ókorban felfedezték, hogy a szempillák festésével és dúsításával a szemekre még több figyelem irányítható. Míg az ókori Egyiptomban nők és férfiak egyaránt méz és krokodilürülék keverékét kenték a szempilláikra, a viktoriánus hölgyek hamu és feketebodza összefőzésével érték el a kívánt hatást.

Méztől a hibridig

Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a modern értelemben vett szempillaspirál és -festék megjelenjen, megszüntetve ezzel a kényelmetlen, körülményes szépítkezést. Az áttörést T. L. Williams kémikus találmánya jelentette, aki az 1910-es évek elején nővére számára kísérletezte ki a mai szempillaspirálok elődjét, melyet vazelin és szénpor elegye alkotott. A hosszú évtizedeken keresztül tömörített massza formájában használt szempillafestéket a nők egy vizes kefe segítségével vitték fel a pilláikra. A vazelint később a viasz váltotta fel, s az 50-es évek végén a sok vesződség és elkenődött smink után végre megjelent a ma is ismert tubusos applikátor. A vízálló verzióra már a 30-as évek végén is voltak kísérletek, de az allergiás reakciókat kivédő termékek ténylegesen csak a 60-as években hódították meg a női vásárlóközönséget.

A XXI. században a kozmetikaipar újabb innovációkkal állt elő. A hibrid technológia mindennapjaink részévé vált. Példaként említhetnénk az autókat, melyek már egyszerre használnak elektromos energiát és folyékony üzemanyagot.

Méztől a hibridigAz ASTOR felhasználva a legújabb fejlesztéseket, megalkotta a Volume Definer szempillaspirált, melynek hibrid keféjéhez a legújabb formulát adta hozzá. A Volume Definer így gondoskodik az extrém dús és sohasem csomósodó szempillákról.

A csúcstechnológiájú duó-kefe egyetlen húzással minden egyes szempillát tökéletesen befed. A hagyományos sörték maximális mennyiségű festéket visznek fel, míg a Clump-Free Guard System-en alapuló szilikonos sörték tökéletesen elválasztják egymástól a pillákat, melyek sosem ragadnak össze. Használata gyors és könnyű. Minden szempilla a maximumig dúsított és rugalmas.

Többé már nem kell választani a lélegzetelállítóan dús és a tökéletesen különálló szempillák között, mert az ASTOR Volume Definer szempillaspirál segítségével azok egyszerre lesznek hódítóan dúsak, formázottak és hihetetlenül hangsúlyosak.

További információkért kattints IDE!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top