Trend

Én is szép vagyok: indul Lakatos Márk új átalakítóshow-ja a tévében

Szerdától vadonatúj műsorral jelentkezik az ország átalakítója. 12 héten át 12 nő kap új külsőt, lelki segélyt, vagy éppen tűsarkút. Én is szép vagyok a TV2-n és önálló rovatként a Nők Lapja Cafén is.

Lakatos Márk, Én is szép vagyokAz Én is szép vagyok a korábbi átalakító műsoroktól sokban különbözik. A vállalkozó alanyok először nem is sejtik, hogy mi vár rájuk.

„A legjelentősebb különbség az eddigi műsoraimhoz képest, hogy minden átalakítás előtt álló nőnek muszáj mondania három olyan dolgot, amivel a legkevésbé elégedett saját magán. Ha ez a három negatívum megvan, akkor a többi „probléma” már nem is tűnik olyan súlyosnak. Az Én is szép vagyok-ban  pedig elsődlegesen ezzel a három dologgal fogunk foglalkozni” – mesélte Márk, akinek az új módszer annyira bevált, hogy szalonjában is alkalmazza.

A készítők arra is figyeltek, hogy ne csak az kapjon jó öltözködési vagy sminkelési tippeket, akiről az adott adás szól. Márk mindenkinek hasznos tanácsokat ad színekről, fazonokról, stílusokról, amelyeket nem árt megfogadni. Kiderül például, hogy kinek áll jól a piros és kinek tilos, és azok is megtanulhatnak tűsarkúban járni, akik eddig a közelébe sem mentek. Valamint az is újdonságnak számít, hogy a műsor során a kiválasztott alanyokon plasztikai sebészeti beavatkozásokat is végeznek.

Én is szép vagyok a Nők Lapja Cafén

Mit találsz a rovatban?
– a heti aktuális műsor werkfilmjét
– az aktuális műsor rövidre vágott verzióját
– exkluzív videót arról, hogy mit szóltak a családtagok a nagy átváltozáshoz
– divattippeket, praktikákat és egyéb hasznos, divattal kapcsolatos tartalmakat
– a korábbi adások archívumát

Ne feledd: Én is szép vagyok

A másik újdonság pedig az, hogy a műsor kulisszatitkait csak nálunk, a Nők Lapja Cafén láthatod, ahol március 21-én indul útjára az Én is szép vagyok! rovat, amelyben megnézheted a műsorok rövidített verzióját, werkvideóját és azt is, hogy az átalakításhoz mit szóltak a családtagok. Ezeken kívül öltözködési és sminkelési tippeket is kaphatsz. Sőt, szépségtesztjeink segítségével kiderülhet, hogy milyen a színtípusod és milyen testalkattípusba tartozol.

Az Én is szép vagyok! című műsort keresd március 21-től a Született feleségek után minden szerdán a TV2-n, a rovatot pedig a Nők Lapja Café nyitóoldalán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top