Trend

Két napot várunk a kocsiban gyerekeinkre egy évben

Hetente több mint egy órát töltenek a kocsiban, hogy hazavihessék a gyereket az edzésről vagy zongoraóráról az önkéntes sofőrnek állt szülők.

A szülők, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy sofőrt fogadjanak, és erős a gyanúnk, hogy ők vannak többen, évente két teljes napot, vagyis 48 órát várják a kocsiban, hogy a gyerekeik befejezzék az úszást vagy a hegedűórát. Egy angol szülő átlagosan 75 percet kénytelen várni hetente egy friss kutatás szerint a Daily Mail beszámolója szerint.

Ami még durvább, hogy háromból egy szülő akár öt órát is azzal tölt el egy héten, hogy a fiára vagy a lányára vár, hogy hazavihesse például edzés után. Nehéz kiszámolni, mennyibe kerülne mindez, ha taxi várná az elfoglalt lurkókat, de hallottunk olyan magyarországi szülőkről, akik több mint 100 ezer forintot költenek benzinre, hogy a gyereküket önkéntes sofőrként cipeljék különórákra.
Az apukák türelmesebben várnak a kutatás szerint. Ők többet hajlandóak várni arra, hogy összeszedje magát a gyerek például edzés után. A férfiak hetente átlagosan 1 óra 23 percet várnak, míg az anyák kevesebbet, csak 1 óra 4 percet.

A megkérdezett szülők negyede úgy gondolja, hogy azért is jó hozni-vinni a gyereket, mert a kocsi az egyetlen hely, ahol nyugodtan együtt tudnak lenni a csemetéjükkel, és ráérnek egymással beszélgetni.

Öltözz át a kocsiban – munkából buliba

Nem mindegy, hogy miben várakozol. Próbáld ki a legújabb Peugeot 208-ast! És hagyd, hogy az ösztöneid vezessenek!


 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top