nlc.hu
Trend
Bőrtápláló vitaminok

Bőrtápláló vitaminok

A vitaminok fontosságával az étrendben sokan tisztában vagyunk, de hogy melyiknek milyen szerepe is van a bőrszépítésben, azt már kevesebben tudjuk.

A helyes táplálkozástól és a változatos étrendtől számos kedvező hatást várhatunk, és a kellemes hozadékok között ott szerepel a nők számára oly fontos szép bőr is. Ha helyesen válogatjuk össze az asztalunkra kerülő fogásokat, és figyelünk arra, hogy vitaminokban gazdag legyen, akkor elmondhatjuk magunkról azt is, hogy jóllakva szépülünk.

A bőrbarát vitaminokat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) a könnyebb átláthatóság kedvéért ABC-sorrendbe is állította, amelynek élére nem más, mint a retinol, vagyis az A-vitamin került, ami segíti a bőr sejtjeinek osztódását, érését, miközben a hajat is táplálja. Fontos, hogy amennyiben többet szeretnénk bevinni belőle, a zsiradékbevitelre is figyeljünk, mivel a zsírban oldódó vitaminok közé tartozik. Amint száraznak, pikkelyesen hámlónak érezzük bőrünket, kezdjük el étrendünkbe beiktatni az A-vitaminban gazdag májat, tojássárgáját, tengeri halakat és tejtermékeket.

A sorrendben következő, vízben oldódó B-vitaminokból több is létezik. A B2-vitamin hiányát a szájszélek berepedése, bőrkiütés is jelezheti, pótolni pedig tejjel, tejtermékekkel tudjuk. A niacin, azaz B3-vitamin hiánya (és túladagolása is) szintén bőrproblémákat okoz, így pellagrát, azaz sötét foltok megjelenését a napfénynek kitett bőrön. Pótlására együnk húst, belsőségeket, tojást, burgonyát és barna kenyeret.

Bőrtápláló vitaminok

Az ép, egészséges bőr megőrzésének egyik felelőse, a B5-vitamin (pantoténsav), ami főleg húsokban, zöldségekben, gyümölcsökben és száraz hüvelyesekben található meg. A piridoxin, vagyis a B6-vitamin hiánya a bőrberepedést, bőrgyulladást okoz. Ilyenkor fogyasszunk minél több halat, sovány húst, májat, banánt, szilvát, avokádót vagy száraz hüvelyeseket. Szintén bőrgyulladással járhat a B8-vitamin (biotin) hiánya, amit a tojássárga, tej, teljes kiőrlésű pékáruk, száraz hüvelyesek, sovány húsok, olajos magvak, valamint zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával kezelhetünk.

Az aszkorbinsav, más néven C-vitamin kulcsfontosságú szereppel bír a bőr rugalmasságában és nedvességmegtartásában, leginkább friss zöldségekben és gyümölcsökben juthatunk hozzá. Legalább ilyen fontos bőrbarátság tekintetében a D-vitamin (kalciferol), ami a bőrünkben képződik és raktározódik. A tojásban, tejben és tejtermékekben fellelhető, de megfelelő hasznosulásához elengedhetetlen a napfény is, ezért lehetőleg minél több időt töltsünk szabad ég alatt.

A bőr sebgyógyulásában a K-vitamin (fillokinon) a főszereplő, amit a testben lévő bélbaktériumok is termelnek, de zöld növényekben, köztük káposztában, brokkoliban és fejes salátában is fellelhető.
Az ásványi anyagok között ugyancsak találhatunk a ragyogó bőrért felelőseket.

A kalcium, cink, réz és a vas egyrészt segítenek a bőr sejtjeinek kialakításában, másrészt pedig hozzájárulnak a megfelelő enzimműködéshez is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top