nlc.hu
Trend
Bájos nagymamából kortalan díva

Bájos nagymamából kortalan díva

Lakatos Márk előtt a Helen Mirrenhez hasonló, örökifjú színésznők álltak példaképül, amikor egy régimódi tanítónőt változtatott át.

„Azért, mert valaki nyugdíjas, még nem kell szürkén, unalmasan kinéznie” – szögezi le Géringer Ágnes rögtön az elején. Az 58 éves komáromi nagymamából csak úgy árad a kedvesség és a szeretet, nem véletlenül, hiszen negyven évig tanított alsós gyerekeket.

Négyszemközt elárulja, nagyon nehezen viselni, hogy a lelke és a teste nem egyenes arányban öregszik. „Meg kell mondjam, ezzel a problémával bizony Ágnes nincs egyedül… Tapasztalataim szerint a nők nagy része tragikus módon éli meg a kerek születésnapokat, különösen a negyedik vagy az ötödik X-et, pedig ennek nem kéne így lennie, gondoljunk csak Sophia Lorenre, Meryl Streepre vagy a már említett Helen Mirrenre!” Szemmel láthatóan egy cseppet sem zavartatják magukat ráncaik miatt, és olyan lehengerlő nőiesség árad belőlük, ami független az évek számától. „Ágnesből is ezt a kortalan női energiát akartam felszínre hozni!”

További képekért kattints a fotóra!
További képekért kattints a fotóra!

A színeken sok múlik!

Az első kihívást a megfelelő hajszín megtalálása jelenti, ami nem is olyan könnyű feladat, igaz, hölgyeim? A haj és a bőr színe ad karaktert az arcnak, viszont nem mindegy, hogy ugyanannak a színnek a hidegebb vagy a melegebb tónusát viseljük-e. Ágnes világos bőréhez és szeméhez a szőke illik a legjobban, ám a hamuszőke túl hűvös volt az arcához. A Couture fodrászaival végül egy olyan árnyalatot találtunk, ami ugyan még mindig világos, de jobban passzol Ágnes rózsaszínes, meleg tónusú arcbőréhez. A bubifrizura praktikus, egyszerű reggelente elkészíteni, és majdnem minden nőnek jól áll, ezért is választottuk neki ezt a fazont.

Az érett bőr sminkelésének is megvannak a maga fortélyai. A sminket kezdjük az arcbőr apró hibáinak, például a májfoltoknak az eltüntetésével, de a megereszkedett szemhéj festése sem túl nagy ördöngösség: a mozgó rész helyett a fedő részt sminkeljük, az árnyékolással pedig mélységet adhatunk az egész szemnek. Ágnes kék szemét finom, púderes színekkel hangsúlyoztunk, míg az orcákra és a szájra szép, narancsos árnyalat került.

További képekért kattints a fotóra!
További képekért kattints a fotóra!


Felszabadítani a nőiességet

„Egy olyan harmonikus öltözetet választottam Ágnesnek, ami a farmer-pulóver lezsersége helyett inkább kortalan nőiességet sugároz. A néhány centivel térd fölött végződő szoknya általában mindenkin jól mutat, és akinek jó lábai vannak, igenis mutassa meg őket, még ötven felett is!” Persze nemcsak a szoknya hossza, de a formája, szabása és anyaga is mérvadó. Az aszimmetrikus, fodros vagy bő szoknyák optikailag kövérítenek, egy A vonallal viszont nem lehet melléfogni! Ez a fekete Lauren Vidal-szoknya mindenben megfelel, sőt a felső, áttetsző anyagréteg miatt kellően izgalmas is.

„A szürke zakó alá feladtam Ágnesre egy fekete alakformáló trikót, ami szép testkontúrt ad és kihangsúlyozza a nőies vonalakat. A kígyóbőrmintás magas sarkú nagyon szexi, és persze nem feledkezhettünk meg a piros körömlakkról sem!”

Márk mai tanácsa: Bizonyos színárnyalatok jól állnak, míg mások előnytelenek. Ha megismered „saját” színeidet, könnyebben vásárolhatsz magadnak!

Bájos nagymamából kortalan díva

Átalakítás helyszíne: Lakatos Márk Szalon
Fotó: Fűrész Zsolt
Haj: Couture Fodrászat
Kéz- és lábápolás: Perfect Nails

Kabát – Lauren Vidal
Szoknya – Lauren Vidal
Alakformáló trikó – Triumph Trendy Sensation Shirt
Cipő – Deichmann
Karkötő – Lauren Vidal

 

Hamarosan indul az Én is karcsú vagyok! Ha minden vágyad, hogy bekerülj Lakatos Márk új műsorába, és sztárcsapata segítségével megszabadulj a felesleges kilóidtól,  akkor itt a kiváló lehetőség! Küldd el jelentkezésedet az eniskarcsuvagyok@lakatosmark.hu e-mail címre november 23-áig. Figyelem! Ezúttal nem csak hölgyek, hanem Urak jelentkezését is várjuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top