A szemek és a szemkörnyék ápolása ugyanolyan fontos, mint bármely más testrészünké. Hiszen gondoljunk bele, naponta több mint 24 000-szer pislogunk, hunyorgunk, erőltetjük szemeinket. Ezek után igazán megérdemlik a körültekintő ápolást.
Első számú tanácsunk a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Hiába kenegetjük a legdrágább csodaszerekkel a szem alatti karikákat, ha nem alszunk napi hét-nyolc órát, ebből kettőt lehetőleg az éjfél előtti időszakban, szemeink mosómedvéket megszégyenítő karikákkal lesznek gazdagabbak.
Esténként feltétlenül mossuk le sminkünket, külön figyelve a szempillákra; ne dörzsöljük, csak óvatosan távolítsuk el róla a szemfestéket. Minden este és reggel használjunk a szem körüli érzékeny bőrre kifejlesztett krémet, és ne a hidratálónkkal kenegessük ezt a területet, mivel itt sokkal hajlamosabb irritációra a bőrünk.
Nagyon fontos az A-vitamin fogyasztása, amely megőrzi a szem látóképességét. Fogyasszunk minden nap sárgarépát, tököt, tojássárgáját vagy májat, hogy a nap során elfáradt szemeink megőrizzék egészségüket.
A szemkörnyéket különböző borogatásokkal is ápoltabbá tehetjük, frissebb, üdébb tekintetet varázsolhatunk mindössze pár perc alatt. A reggeli mosakodásnál hideg vízzel mosd meg a szemeidet, ezzel serkented a vérkeringést, feszesíted a bőrt és csökkented a duzzanatokat. A másik házi csodaszer az uborka. Az uborka rengeteg vizet tartalmaz, így egy-egy szelet a szemeken remekül hidratálja a bőrt, és üde szemkörnyéket eredményez. Ha több időd van, mint csupán pár perc, akkor érdemes különböző borogatásokat készíteni, melyek nyugtatják és ápolják megfáradt bőrödet. Hársfateából készített borogatással csökkentheted a sötét karikákat, a búzavirág pedig enyhíti a szem erezettségét, fáradtságát.
Az üde tekintethez a hosszú, ívelt és selymes szempillák is hozzátartoznak. Kétségtelen, hogy egy jó szempillaspirállal fantasztikus eredményt érhetünk el. Mi most az AVON új Mega Effects szempillaspirálját ajánljuk. A szempillaspirál a hagyományos kefét egy olyan többdimenziós fejjel váltja fel, amely az alsó és felső pillákat egy teljesen új módon emeli meg a tövektől a végekig. A Wonderbrush tökéletesen illeszkedik a szem görbületéhez és 12 különböző szögben használható a teljes körű szempilla-átalakításhoz. A nagyobb méretű sörtefelület könnyedén átfésüli a pillákat, fenomenális, csomómentes tartást biztosítva nekik, és dús szempillákat eredményez.