nlc.hu
Trend
5 érv, amiért jobban szeretünk tusolni, mint fürdeni

5 érv, amiért jobban szeretünk tusolni, mint fürdeni

Az egyiptomi nők egykor naponta vettek szépítő fürdőt, azonban napjainkra egyre kevesebben szavaznak a tisztálkodás ezen hosszú, lazító formájára. Megnéztük, mi szól a konkurens, azaz a zuhanyozás mellett.

Idő

Tény, hogy a 21. századra az idő az egyik legnagyobb érték. Azoknak, akiknek egy vagy több reggeliért síró pici, netán a késést kicsit sem toleráló főnök gazdagítja mindennapjait, érthető módon luxus a fürdő. Napi félórán át, vagy akár hosszabb ideig történő lazítás, olvasgatás a kádban, kontra gyors, de alapos zuhany? Az átlagembernek a “kádwellness” nem éppen napi rutin, így nem csoda, hogy egyre többen a zuhanyozást választják.

Tisztaság

Végeredmény tekintetében a zuhany sokak számára a népszerűbb választás. Folyó vízzel távolíthatjuk el a “város porát” vagy az éjszakai izzadás nyomait testünkről, úgy, hogy a jótékony vízsugárnak köszönhetően a nem kívánt piszok szinte azonnal eltűnik a lefolyóban. A szappant, a tusfürdőt, sőt a bőrradírt is gyorsan, alaposan és kíméletesen moshatjuk le a finoman permetező zuhanyrózsa segítségével.

5 érv, amiért jobban szeretünk tusolni, mint fürdeniPraktikum

Egy zuhanykabinban álló helyzetben, gyorsan, hatékonyan és precízen tudod tisztítani, mosni magad. Nincsenek olyan térbeli korlátaid, mint egy kádban fekve, netán ülve, így könnyebben eljutsz a mosdószivaccsal olyan testtájakra is, ahová a kádban néha csak kék folt árán sikerülhet.

Bőrszárazság

A hosszú, meleg fürdő egyik legnagyobb átka, hogy szárítja a bőrt. Amennyiben a bőrünk megfelelő állaga kiemelt szempont a tisztálkodásnál, a zuhany lesz a mi műfajunk. Egy váltózuhannyal ráadásul tovább fokozhatjuk a bőr rugalmasságát, feszességét, míg egy meleg kádfürdő során számítanunk kell arra, hogy a bőrünkből sokkal gyorsabban oldódik ki a zsír és a víz.

Frissesség

Egy igazi, frissítő zuhany 5–15 perc lehet, attól függően, hogy milyen extrákat (szőrtelenítés, hajmosás, dörzskesztyűzés stb.) zsúfolunk bele. A forró, hosszú fürdőkkel ellentétben tényleg frissít, ráadásul felpezsdíti a vérkeringésünket és feszesebbé teszi a kötőszöveteinket. Konkurense, a kádfürdő, bár tény, hogy nyugtatóan hat, de el is ernyeszt. Nem csak minket, kötőszöveteinket is.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top