nlc.hu
Trend

Tupírfésű és romantika – frizuratrendek az őszre

Fonatok és minifonatok

A hajfonatoknál talán csak a lófarkas frizurák számítanak stabilabb frizuratrendnek – évszakok jönnek és mennek, ezek ketten valamilyen formában mindig jelen vannak. Az őszi/téli szezonra is válogathatunk bőven az ajánlások közül: egyes és többes fonatok, a teljes hajtömeget összefogó (Christian Siriano) vagy csak néhány karakteres tincset kialakító változatot (Balmain) egyaránt láthattunk, de az is elegendő lehet, ha pár minifonattal turbózzuk fel frizuránkat (Maison Margiela).

3 fotó

 

Hajdíszek

Ha nem éltük ki gyerekkorunkban hercegnős vágyainkat, most minden adott lesz hozzá, hogy tündöklő frizurákat készítsünk: a strasszköves, gyöngyös, gazdagon díszített csatok, koronának is beillő hajpántok erős trendnek számítanak. Választhatunk glamrockos dögöset (Ashley Williams), de elmehetünk romantikus irányba is, mint ahogyan Elie Saab kifutóján láthattuk. A TOGA ajánlása szerint pedig még a nagyi brossával vetekedő hajdíszeket is bevállalhatjuk – egyszerre úgy ötöt-hatot is.

3 fotó

Homlokból hátrasimított haj

A tavaszi, szorosan hátralapított hajtrend némileg felpuhult az őszre, lényege azonban nem változott: simítsuk hátra homlokunkból a tincseket (Brandon Maxwell), vagy tűrjük őket fülünk mögé (Michael Kors), és rögzítsük némi zselével, hajhabbal, lakkal. Szerencsére már nem szükséges, hogy dzsigolókat megszégyenítően csillogjon a hajunk a pomádétól, maximum a wet lookig menjünk el – a természetesebb hatás mégiscsak szebb.

3 fotó

 

Masnimánia

Úrilányos és végtelenül romantikus a bársonymasnik trendje, ami már a múlt télen is igyekezett belopni magát a szívünkbe. A Marchesa és Tory Burch kifutóján nagyméretű, karakteres hajdíszeket láthattunk, előbbi esetén a konttyal kombinált díszítés különösen elegáns volt. A Philosophy by Lorenzo Serafini pedig a klasszikus változatra mutatott remek példát: ékesítsük a tarkónál lazán megkötött copfunkat egy vékonyka szalaggal. Egyszerű, gyors frizura, mégis fokokkal szebb, mint ha csak a hajgumi díszelegne pőrén.

3 fotó

 

Volumen

Tupírtuning terén a Chanel rendesen kimaxolta a lehetőségeket: Lagerfeld lányai a széles hajpántokhoz extrán megemelt, hátrafésült frizurát kaptak. Az összkép persze roppant modern, semmi ’80-as éveket idéző cikiség nincs benne, mint ahogyan a Ports 1961 változatában sem, pedig ott még a kreppelő is előkerült. A hajtömeget dúsító trendnek persze vannak természetesebb változatai is: növeljük a volument nagyobb hullámokkal, minimálisan tupírozzuk csak át, majd dobjuk át egyik oldalra hajunkat, hogy még többnek tűnjön a hajzuhatag (Max Mara).

3 fotó

Még több frizuratrendet ismerhetsz meg, ha ellátogatsz október 7–8-án a Premier Outlet szülinapi hétvégéjére, ahol mesterfodrászoktól kaphatsz hajápolási és formázási tanácsokat, kipróbálhatod a a legdivatosabb hajfonási technikákat és a minihajtattoot, valamint beszerezheted a hajtípusodnak megfelelő professzionális hajformázókat és hajápolókat is.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top