nlc.hu
Trend
Automatikus hajgöndörítő – leteszteltük a legújabb kütyüt

Automatikus hajgöndörítő – leteszteltük a legújabb kütyüt

Amióta az eszemet tudom, hajgöndörítéssel próbálom felturbózni amúgy vékony szálú hajamat. A loknik mindig adnak egy plusz volument, sokkal dúsabb és vagányabb az összhatás, és persze azért is vagyok ilyen elszánt göndörítő, mert már évek óta szuper trendi ez a frizura.

Amióta az eszemet tudom, hajgöndörítéssel próbálom felturbózni amúgy vékony szálú hajamat. A loknik mindig adnak egy plusz volument, sokkal dúsabb és vagányabb az összhatás, és persze azért is vagyok ilyen elszánt göndörítő, mert már évek óta szuper trendi ez a frizura. Számtalan módszert és eszközt láttam már hajgöndörítéshez, és igyekszem mindet ki is próbálni, mert sosem lehet tudni, melyik módszer lesz az örök befutó.

Most egy újabb tesztelésnek jött el az ideje, ugyanis a Philips előrukkolt a StyleCare Prestige automatikus hajgöndörítőjével. Amit eddig olvastam erről az eszközről, az több mint meggyőző: hosszan tartó fürtöket ígér, ráadásul védi is a hajat, egy automatikusan forgó intelligens lokni védővel. Ez a legutóbbi el sem tudom képzelni, hogy mi lehet, viszont épp erre lesz jó ez a teszt, legalább megnézem, hogyan működik ez a sok funkció a gyakorlatban.

És akkor kezdjük! 3 hőfok beállításra (170 °C – 190 °C – 210 °C) és 3 időzítés beállításra (12 mp – 10 mp – 8 mp) van lehetőségünk, így akár lazább, akár feszesebb fürtöket is formázhatunk. Nekem nagyon vékony szálú a hajam, ezért alacsonyabb hőfokon hagyom, és rövid időzítést választok, mert szeretném, ha inkább lágy, természetes lenne a végeredmény.

Van itt még egy gomb, amivel a göndörítési irányt tudjuk megadni (bal, jobb és automatikus) Jobbra göndörödő és balra göndörödő tincsek a teljesen szimmetrikus végeredményhez, illetve automatikus göndörítés a teljesen természetes hatásért.

A készülékhez tartozik egy aprócska fekete eszköz, aminek a nyílásába éppen annyi haj fér el, amennyit érdemes majd a gépbe is tenni, így le tudjuk tesztelni, mekkora tincseket érdemes majd leválasztani a göndörítéshez.

A gép használata pedig pofonegyszerű. A tincseket egyesével a gépbe helyezzük, a gépen található gombbal pedig felcsavarjuk. Picit tartottam tőle, hogy nem tudja betekerni a tincset anélkül, hogy meghúzná a hajamat, de semmi ilyesmi nem történt. Ráadásul az is óriási előny a klasszikus hajsütőmhöz képest, hogy ennél az eszköznél esélyem sincs megégetni az ujjaimat, mert a forró sütő körbe van véve egy műanyag burkolattal, és éppen csak azon a részen nyitott, ahol a tincseket be tudja húzni.

Dupla sípszó jelzi, ha elemelhetjük a gépet, és a göndör lokni már kész is. Extra rövid idő alatt végeztem, ugyanis a manuális csavargatással nem ment el annyi idő. A végeredmény pedig laza loknik, pont úgy, ahogy szerettem volna.

Na, kinek bővült a karácsonyi kívánságlistája?

Itt minden infót megtalálsz a hajgöndörítőről. 

Advertisement

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top