nlc.hu
Trend
Nálunk abszolút a vevő áll a középpontban – A hónap tervezője a júniusi WAMP-on a Vengru

Nálunk abszolút a vevő áll a középpontban – A hónap tervezője a júniusi WAMP-on a Vengru

Szögi-Csomány Boglárka és Faragó Tamás közös márkája nem csupán vagány bőrtáskákat kínál, de az egyes modellek végleges kialakításába a vevőt is bevonják, aki egy interaktív weboldalon tervezheti meg álmai táskáját.

Mindketten iparitermék- és formatervező mérnökként végeztetek. Honnan jött az ötlet, hogy közös márkát alapítsatok?

Faragó Tamás: Az egyetemi tanulmányaink befejezése után mindketten tervezőként helyezkedtünk el ugyanott. Bogi a női, én a férfirészleg kollekciójáért feleltem. Itt rengeteget utaztunk, és beleláttunk egy divatcég teljes működésébe. A tervezéstől a gyártáson át egészen a piacra kerülésig követtük a termékek útját. Ez a munka kezdett egy idő után monotonná és kiszámíthatóvá válni, így elkezdtünk gondolkozni, mihez is kezdhetnénk a megszerzett tudással. Mivel nagyon jó alapot nyújtott egy saját üzlet elkezdéséhez, belevágtunk a saját márkánk felépítésébe.

Vengru

Bogi és Tomi

Miért éppen táskákat terveztek?

Szögi-Csomány Boglárka: Először a ruhavonalon szerettünk volna maradni, hiszen abban volt tapasztalatunk. Bele is kezdtünk, de miután jobban felmértük a piacot és a lehetőségeinket, több potenciált és kihívást láttunk a kiegészítők téren. Nem szerettünk volna beállni a sorba egy sokadik designermárkával, ezért valami mást kellett kitalálnunk, ami eltért a megszokottól.

Minőségi, praktikus és időtálló termékeket szerettünk volna piacra dobni, ezért is választottuk a bőrt alapanyagul. Egyre fontosabb az is, hogy csak természetes alapanyagokkal dolgozzunk, amennyire tudjuk, kerüljük a műanyagokat, és a bőrrel úgyszólván az élelmiszeripari hulladékot használjuk fel.

Vengru

Vengru

Nem szezonális kollekciókban gondolkodtok, hanem vevői igényekre és a variálhatóságra fókuszáltok. Hogyan építettétek fel a kínálatot? Milyen fazonok szerepelnek benne?

Tomi: Nagyon fontosak számunkra a visszajelzések, főként ezekre alapozunk. A fazonok többsége alakítható, variálható, az egyes elemek összekapcsolhatók. Ezeket nagyon pontosan meg kell tervezni, szerkeszteni, minden részlet tudatosan átgondolt.

Bogi: A fazonok szinte teljesen lefedik az általános palettát. Már van shopper, hátizsák, elegánsabb kézitáska és egy extrémebb, piramis formájú táskánk, ami oldaltáskaként és hátizsákként is hordható. Ezeknek a modelleknek az elejére csatlakoztathatók a paneltáskák, amelyek többféle pánttal is választhatók, és külön is viselhetők, akár minihátizsákként, oldaltáskaként, de övtáskaként is. A variálható táskák elejére panelzseb is csatlakoztatható alternatívaként, ha a paneltáskát túl extrémnek érzi valaki. Ez, amellett hogy díszíti és öltözteti a táskát, pluszzsebként funkcionál az elején. Ugyanez a panelzseb a variálható borítéktáskánk tetejére is rakható, ahol fedélként funkcionál. Ezeket a paneleket cserélgethetjük az alaptáskánkon, így a táskát igazíthatjuk akár az aktuális szettünkhöz, nem szükséges egyik táskából a másikba átpakolni. Nem beszélve arról, ha a paneltáskában hordjuk a legfontosabb dolgainkat, azt csak le kell cipzáraznunk a nagy táskánk elejéről, és mehetünk is tovább ezzel a kis paneltáskával. A variálható táskáink mellett vannak egészen minimálvonalon mozgó, egyszerűbb táskáink is, illetve apróbb kiegészítők, pénztárcák és karkötők is.

Tomi: Minden táskafazonunk megtalálható a weboldalunkon, ahol a vásárló maga tervezheti meg a táskája részleteit, választhatja ki a színeket, sőt monogram és egyéb egyedi feliratok is kérhetők.

Vengru

Vengru

A stílusotok könnyen felismerhető, sokszor megjelenik a márkanévre is utaló V forma. Honnan ered ennek az ötlete?

Bogi: Mikor elkezdtük kitalálni a márkát, fontos szempont volt, hogy könnyen felismerhető darabokat hozzunk létre. Így döntöttünk a jól megjegyezhető háromszög forma mellett, ami a márkanév „V” kezdőbetűjéből ered. A „V” utal a variálhatóságra is, illetve maga a VENGRU szó több nyelven is magyart jelent. Ezzel is utalunk arra, hogy itt is készülnek a termékeink.

A végleges darabok a vevők bevonásával készülnek el. Ez másfajta tervezői attitűdöt igényel. Miért tartjátok fontosnak, hogy a leendő tulajdonos is részt vegyen a tervezésben?

Tomi: Szerettük volna, hogy a megrendelő minél jobban magáénak érezze az adott darabot, így jobban ragaszkodik hozzá, jobban óvja. Azzal pedig, hogy bevonjuk az alkotás folyamatába, pluszélményt is nyújtunk.

Milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban? Mennyire bátrak vagy éppen biztonsági játékosok a megrendelők?

Bogi: A vásárlóink jellemzően tudatos és minőséget kedvelő, kreatív gondolkodású emberek, akik időtálló és egyedi táskát szeretnének. Az impulzusvásárlás nálunk csak nagyon kevés esetben működik. A bőség zavara persze nem ritka, ilyenkor szoktak tanácsért fordulni hozzánk. Mi szívesen segítünk, sőt jelenleg az ajánlórendszerünk fejlesztésén dolgozunk. Kapunk egészen extra megrendeléseket is, de sokan törekszenek az abszolút harmóniára. Mindegyik megrendelést imádjuk, mindegyik egyedi.

Vengru

Vengru

Milyen színpárokat kedveltek a legjobban?

Bogi: Mindig a legújabbakat. Mivel folyamatosan ezekkel az anyagokkal dolgozunk, mindig a legfrissebb darabok és összeállítások az aktuális kedvencek. Tominál örök favorit a lakkfekete, nekem pedig a rózsaarany-púder párosítás. A stílusunk elég eltérő, de ez még jobban erősíti, hogy nálunk mindenki megtalálhatja a hozzá passzoló összeállítást.

Nemrég Kínában jártatok a WAMP-pal. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Tomi: Nagyon hálásak vagyunk, és büszkék is, hogy minket választottak. Már maga az utazás is inspiráló volt, az pedig, hogy mennyire tetszett a munkánk a helyi közönségnek, még jobban megerősített abban, hogy jó az az irány, amit képviselünk.

Vengru

Vengru

Készültök valamivel a vasárnapi vásárra?

Bogi: Most mutatjuk be a legújabb kollekciónkat, amely egy együttműködésből született. Nyári vászonshoppereket készítettünk, ezekre álmodta meg Boborik a vagány és könnyed nyári mintákat. Úgy érezzük, hogy ezek a nagyvonalú grafikák remek összhangban vannak a táskák letisztult forma- és stílusvilágával. A táskák két méretben és két színben lesznek elérhetőek, grafikával, illetve grafika nélküli változatban.

wamp június

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top