A valódi szőrme minden eddiginél cikibb

M. N. | 2019. Október 14.
Kalifornia első amerikai államként betiltja az állati szőrmék gyártását és kereskedelmét 2023-tól. Mindez abszolút összhangban van a divatiparban tapasztalható trendekkel is.

Gavin Newsom kormányzó szombaton aláírta azt az új állatvédelmi törvényt, melynek értelmében Kalifornia államban 2023-tól betiltják az új szőrmetermékek gyártását és árusítását. Ezzel Kalifornia lesz az első olyan amerikai állam, ahol ilyen tiltás lép életbe. A tilalom ugyanakkor nem vonatkozik a használt szőrmékre, valamint a vallási vagy törzsi célokra használt termékekre, ahogy a bőrre sem.

Az állam korábban már betiltotta a prémvadászatot, valamint a valódi szőrméből készült holmik árusítását Los Angelesben és San Franciscóban. A mostani rendelet pedig a szőrmetilalom mellett a legtöbb állatfaj cirkuszi szerepeltetését is betiltja. 

Fotó: iStock

Történelmi jelentőségű

„Kalifornia vezető szerepet tölt be az állatok jólétének biztosításában, ez pedig mától magában foglalja a szőrme értékesítésének betiltását is. Azonban ennél is tovább megyünk. Kinyilvánítjuk a világ előtt, hogy olyan gyönyörű vadállatoknak, mint például a medvék és a tigrisek, nem kell tüzes karikákon átugrálniuk és nincs helyük trapézokon” –  írta közleményében a kormányzó.

Az állatvédők természetesen örömmel üdvözölték a döntést.

„Történelmi nap a mai az állatok számára Kaliforniában, beleértve azokat is, amelyeket cirkuszi fellépésekre kényszerítettek, vagy amelyeket elevenen megnyúztak a szőrméjükért vagy a bőrükért” – fogalmazott Tracy Reiman, a PETA ügyvezető alelnöke.

A szőrmeipar képviselői ugyanakkor felháborodtak a döntésen. Az USA Szőrme Terméktanácsának adatai szerint az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi szőrmeipar évi 1,5 milliárdos forgalmat bonyolít. A szakmai szervezet épp ezért pert fontolgat a döntés ellen.

(iStock)

A divatipar is ejti az állati szőrmét

Miközben néhány világhírű tervező évek, sőt évtizedek óta nem használ állati szőrmét – Tommy Hilfiger és Vivienne Westwood 2007,  míg Ralph Lauren 2006, a Calvin Klein kollekciói pedig már 1994 óta szőrmementesek – a divatiparban nagyjából két éve lett kifejezetten menő szakítani a valódi szőrme használatával, míg az etikus termékek iránt megnőtt a kereslet. Azóta a divatházak sorra jelentik be, hogy száműzik kollekcióikból az állati szőrméből, sőt egyesek az egzotikus bőrökből készült holmikat is. Eddig többek között a ChanelDiane von Fürstenberg, John Galliano, Donna Karan, a Versace, a Burberry, Michael Kors, Jimmy Choo, a Gucci, Giorgio Armani, valamint a Prada, a Miu Miu, a Church’s és a Car Shoes márkákat magába foglaló Prada-csoport tette meg ezt a lépést. Victoria Beckham szőrmét sosem használt, ő idén ősztől az egzotikus állatbőrök használatáról mondott le.

„A szőrme a legszükségtelenebb dolog a világon. Ezeket az állatokat nem eszik meg, még ha meg is próbálnak úgy tenni, mintha a szőrmeipar termékei melléktermékek lennének. Ezeket az állatokat azért tenyésztik, hogy kabát legyen belőlük” – hívta fel rá a figyelmet Stella McCartney, aki divatháza 2001-es alapítása óta az etikus divat mellett állt ki.

„Az innovatív anyagokra koncentrálva lehetőséget kapunk arra, hogy kiszélesítsük a kreatív tervezés határait, miközben kielégítjük az etikus termékek iránti keresletet” – mutatott rá egy nyilatkozatában Miuccia Prada, a Prada divatház vezető tervezője a lényegre. A valódi szőrmék, illetve egzotikus bőrök tilalma ugyanis amellett, hogy szükséges és etikus lépés, egyben lehetőség is a divatipar számára. 

Exit mobile version