Egy régi, de nehezen feledhető kiegészítőről írt posztot a Bouvet Caféblog szerzője. Átadjuk neki a szót:
„A nagyanyám amolyan cekkeres típus volt, volt zöld, kék és piros cekkere, amiket imádott és amikben minden elfért. Naponta el lehetett vele szaladni a sarki közértbe megvenni a liter zacskós tejet és a hat kiflit, és a pénztárca meg a kulcscsomó is elfért benne. De ezekkel közlekedett a piacon, mert a cekker addig nyúlt, hogy még a hétkilós görögdinnye is elfért benne, igaz, akkor kellett egy másik színű cekker a pénztárcának.
Forrás: Bouvet Caféblog
Kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor nagyapámtól talán születésnapra kapott egy – ma már retrónak mondott – úgynevezett indiai táskát, amely gyönyörű volt, talmi bőrszagú és a tapintása csodás érzést nyújtott. Színek és elefántok és egy távoli világ ígérete.
Maga volt az álom, mert belefért a pénztárca, de… semmi más nem.”
Hogy miért nem? Az eredeti bejegyzésből kiderül.
