Több mint tíz évvel idősebbnek tűnik a valódi koránál Katalin hercegné egy bulvármagazin legfrissebb számának címlapján. A rendkívül pocsék fotóra egy Twitterező hívta fel a figyelmet.
A felhasznált kép idén január 29-én készült a hercegnéről, egy londoni óvodában tett látogatásán. (A lenti fotó nem hajszálra ugyanaz, de szinte másodpercre pontosan ugyanakkor, ugyanott lőtte egy másik fotós.) A képszerkesztő eleve egy nem túl előnyös felvételt választott, de ennyivel nem érte be, ugyanis némi utómunkával azt is elérte, hogy a 38 éves hercegné megfáradt ötvenesnek tűnjön a címlapon.
A cél vélhetőleg az volt, hogy a fotó alátámassza a Katalinról megjelent cikk tartalmát, mely szerint a hercegné egy nyomás alatt lévő anya. A megoldás persze távolról sem nevezhető etikusnak.
Katalint egyébként már 2018 végén azzal támadták a trollok, hogy a korához képest túl sok és túl mély ránca van, emiatt pedig a Kate Wrinkleton gúnynevet aggatták rá és azt javasolták, menjen botoxoltatni. Amikor aztán néhány hónappal később egy elismert, brit plasztikai sebész, dr. Munir Somji egy Insta-posztban azt állította, hogy a hercegné botoxoltat, abból is botrány lett. Az ügyre akkor a Kensington-palota is reagált: leszögezték, hogy a plasztikai sebész állítása „kategorikusan nem igaz”.
(Nyitókép: Fotó: Mark Cuthbert-UK Press via Getty Images)