Elpusztíthatja a fast fashiont a koronavírus-válság?

A divatipar, ezen belül pedig különösen a gyors tömegtermelésre és -értékesítésre épülő fast fashion is egyike azoknak az ágazatoknak, melyeket igen érzékenyen érint a koronavírus-válság. A világ számos országában érvényben lévő korlátozások miatt az üzletek döntő többsége zárva van és bár a webshopok a legtöbb márkánál üzemelnek, az emberek anyagi, illetve praktikus okokból nagyságrendekkel kevesebb ruhát és egyéb divatcikket vásárolnak, mint a járvány előtt, normál életvitel mellett tették.

Apokaliptikus helyzet

A fast fashion márkák többségének alig vagy egyáltalán nincsenek saját gyárai, a legtöbb ilyen vállalat Ázsiában, legfőképpen Kínában, Kambodzsában, Mianmarban, Indiában, illetve Bangladesben gyártatja termékeit, így tudják a lehető legalacsonyabban tartani az előállítási költségeket. Mivel azonban a fast fashion ipar is takaréklángra került a koronavírus-járvány miatt, a divatcégek sorra mondják le az ázsiai gyáraknak szóló megrendeléseiket, rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezeket a vállalkozásokat és azt a sok millió embert, akiknek az ezekben a gyárakban végzett munka gyakran az egyetlen lehetséges megélhetési forrásuk.

Hogy számokkal is érzékeltessük mindezt: Banglades teljes exportjának  84 százalékát a készruhák teszik ki, a 2019-es adatok szerint 40,5 milliárd dollár értékben. A vírusválság kezdete óta a divatmárkák a dél-ázsiai ország gyáraiban 2,8 milliárd dollár értékű megrendelést mondtak le vagy függesztettek fel bizonytalan időre. Ez a veszteség pedig máris mintegy kétmillió gyári munkás megélhetését veszélyezteti. Még ha szűkös is az a megélhetés, ugyanis egy átlagos gyári munkás nagyjából 30 ezer forintnak megfelelő összeget keres havonta, míg az országban az alapvető szükségletek fedezéséhez szükséges összeg a közgazdászok számításai szerint minimum havi 68 ezer forint lenne.

„A helyzetünk apokaliptikus. A nyugati divatmárkáktól érkező lemondások és felfüggesztések fizetésképtelenségbe sodornak bennünket, jelentős kihasználatlan kapacitásokkal és nyersanyaggal” – magyarázta a New York Timesnak Rubana Huq, a Bangladesi Ruhagyártók és Exportőrök Szövetségének (BGMEA) elnöke.

„A bangladesi ellátási láncban komoly zavarok keletkeztek a külföldi márkák felelőtlen viselkedése miatt” – nyilatkozta szintén az amerikai lapnak Sharif Zahir, az Ananta Csoport ügyvezető igazgatója, amelynek hét gyára van, összesen 26 ezer munkást foglalkoztat, és olyan márkáknak dolgozik, mint például a Zara, a Gap vagy a Marks & Spencer. Hozzátette, hogy számos vállalat nem csupán lemondja megrendeléseit, de a már leszállított áruk kifizetését is halogatja, vagy épp utólag árengedményt akar kapni rájuk. „Az áprilisra szóló megrendeléseink csupán 20 százalékát tartották fenn. Ezen túlmenően minden bizonytalan” – fogalmazott a vezető.

A március 26-án életbe lépett járványügyi intézkedések miatt a bangladesi gyárak jelentős része bezárt. A Pennsylvaniai Állami Egyetem Globális Munkavállalói Jogok Központjának felméréséből kiderül, hogy fizetés és végkielégítés nélkül elbocsátották a munkavállalók 70 százalékát, akiknek nagy többsége vidéki régióból származó nő.

Kártyavár

Dana Thomas amerikai szakíró, a Fashionopolis: The Price of Fast Fashion and the Future of Clothes (Fashionopolis: A fast fashion ára és a ruhák jövője) című könyv szerzője a GQ magazinnak adott interjújában rámutatott: az fast fashion ipar egy teljes generáció óta arra ösztönzött minket, hogy egyre többet és többet vásároljunk, a szóban forgó országok, például Banglades, Mianmar vagy Vietnám pedig számottevő mértékben támaszkodtak arra, hogy előállítsák azt a hatalmas mennyiségű divatcikket, melyeket az iparág értékesített. Senki sem volt felkészülve arra, hogy jöhet olyan helyzet, amikor egyszer csak abbahagyjuk a vásárlást.

„Ez egy gigantikus kártyavár, kényes egyensúllyal. Egyetlen dolog kiesik, és az egész összeomlik. És akkor látványosan omlik össze” – mondta Thomas.

A gyárak és a munkahelyek fennmaradásának záloga lehetne, ha védőmaszkok, illetve egészségügyi ruházat gyártására tudnának átállni, ezekre a termékekre ugyanis tudvalevőleg megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány miatt. „Jelentős támogatásokra lenne szükségünk az ilyen típusú termékvonalakra való áttéréshez. Az alapanyagokat be kell szerezni, és tanúsítvánnyal kell ellátni, ehhez pedig egy teljesen új típusú ellátási láncra lenne szükség” – hangsúlyozta Rubana Huq.

A munkahelyek megóvása mellett a még termelő gyárakban komoly kihívást jelent a biztonsági és egészségvédelmi előírások betartása is.

Fenntarthatatlan?

Koen Oosterom, a dél-ázsiai gyárakban dolgozó emberek munkakörülményeinek javításáért tevékenykedő Fair Wear szervezet igazgatója szerint félő, hogy a költségcsökkentésekre kényszerülő, akár a csőd szélére jutó divatcégek az utóbbi években  kiharcolt etikai és környezetvédelmi fejlesztéseken is igyekeznek majd spórolni. 

„Az utóbbi időben számos nehéz párbeszéd zajlott az ipar fenntarthatóságáról, ez a helyzet pedig alátámasztja, hogy gyakorlatilag fenntarthatatlan” – fogalmazott Oosterom.

Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi helyzet mégsem jelenti a fast fashion ipar végét. A legismertebb, globális vállalatok számára legalábbis szinte biztosan nem, azonban kisebb, labilisabb márkák már veszélybe kerülhetnek.

„Bár a kereskedők kedvezményekkel és promóciókkal igyekeznek ösztönözni a vásárlást, illetve a marketingkampányaik középpontjába az otthoni viseleteket állítják, várakozásaink szerint ezek hatása csekély, mivel a fogyasztók azzal vannak elfoglalva, hogy új napi rutinokhoz szokjanak hozzá. Jelentős visszaesés várható idén a divatágazatban, amiben az alapvetően gyengébb szereplők nem tudnak majd helytállni akkor sem, ha a kereslet újra növekszik” – véli a GlobalData piackutató cég.

Még nem látjuk, mikor és hogyan ér véget a koronavírus-válság, de amikor az üzletek újra kinyitnak, a divatmárkák is nyilvánvalóan igyekeznek értékesíteni a raktárkészleteiket, amikor pedig ezek a készletek elfogynak, újakat rendelnek majd az ázsiai gyárakból. A gyárak pedig, melyek hónapok óta zárva tartottak, vagy jóval kevesebb megrendelést kaptak, azonnal élnek majd a lehetőséggel, és megkezdik a termelést, akár alacsonyabb áron és persze alacsonyabb béreket fizetve a dolgozóknak.

Dana Thomas felhívta a figyelmet arra is, hogy a fast fashion márkák üzleti modelljének alapjául szolgáló kreativitási lánc miatt sem kell aggódnunk. Az őszi–téli kollekciókat bemutató nagy divathetek még a világjárvány előtt lezajlottak, így a következő szezon trendjei már megvannak, a fast fashion márkáknak van miből dolgozniuk. A következő négy nagy divathét pedig csak szeptember-októberben esedékes. Azt ugyan még nem tudni, hogy ezek meg lesznek-e tartva, ám még ha elmaradnának is, és ilyen értelemben akár kimaradna egy teljes divatszezon, a fast fashion gépezetét ez sem állíthatja le. Az iparág ugyanis ebben az esetben minden bizonnyal kisebb-nagyobb módosításokkal újrahasznosítja a korábbi szezonokban bevált ötleteket, illetve továbbra is árusítja majd az olyan leverhetetlen alapdarabokat, mint például a farmer és a póló. 

Divatipar vs. koronavírus

• Félmillió dollárt adományoz a fast fashion óriás a WHO koronavírus kutatására gyűjtő alapnak
• Luxusruhák helyett orvosi maszkok, parfüm helyett kézfertőtlenítő – így küzd a divatipar a koronavírus ellen
• A Zarának is betett a koronavírus