2014-ben először Banksy modernizálta Jan Vermeer van Delft Leány gyöngy fülbevalóval című, 1600-as évek közepén készült festményt azzal, hogy szülővárosának egyik házfalára skiccelte fel a képet – írja a hvg.hu. A portrén szereplő nőnek a brit graffitiművész azonban nem gyöngyöt rakott a fülébe, hanem egy a falra helyezett riasztódobozt. Így született meg a Leány fültágítóval című munka.
Most ezt is aktualizálták, a lány a koronavírus-járványra való tekintettel egy nagy sebészi maszkot is kapott. Egyelőre nem tudni, hogy Banksy gondoskodott-e erről a szükséges óvintézkedésről, írja a lap.
Lehet, hogy a művész megunta a home office-t, ugyanis legutóbb a saját fürdőszobáját dekorálta ki randalírozó patkányokkal, aminek – saját bevallása szerint – felesége nem nagyon örült.