Sokunknak vegyesek az érzései az önbarnítókkal szemben, mert bár hatékonyságukkal nincs gond, buzgóságuk, hogy szép barnaságot kölcsönözzenek bőrünknek, könnyen átcsaphat foltosodásba, természetellenesen sárga tónusba, aminek aztán kopása is legalább olyan egyenetlen, mint a felvitt szín. A helyzet azonban az, hogy ezeket a rémtetteket mi idézzük elő azáltal, hogy néhány aprósággal nem számolunk, mikor önbarnítózásra adjuk fejünket.
1. Hámlasztás
Az első és legfontosabb, hogy az önbarnító használata előtt mindenképp hámlasszunk, ezek a készítmények ugyanis a bőr legfelső rétegének, a felhámnak adnak színt, az elhalt, de még nem távozott hámsejteket pedig jobban megfogják, így egyenetlenebb eredményt kaphatunk.
Az arcbőr esetén ehhez a kémiai hámlasztók a javasoltak, nyaktól lefelé azonban már bővíthető a kör: kávézacctól a bolti, szemcsés bőrradírokon át a hámlasztó kesztyűkig és elektromos bőrradírozó készülékekig széles a skála amiből válogathatunk, lényeg, hogy egyenletesen, mindenhol hámlasszunk, de kíméletesen! Nem kell pirosra dörzsölni a bőrünket, ne megnyúzni akarjuk magunkat.
2. Bőr előhidratálása
Fontos, hogy az önbarnítót mindig tiszta, hidratált bőrre vigyük fel, vagyis olyanra, amit előzőleg testápolóval bekentünk. Nagyon fontos, hogy ezt ne közvetlenül az önbarnítózás előtt végezzük, ha este bekenjük magunkat, reggel jöhet az önbarnító, vagy fordítva. A cél az, hogy ápolt legyen a bőr, nem frissen bekent, így elkerülhetjük, hogy túl sok önbarnítót cuppantson be a hidratálásra szomjazó bőrünk és azt is, hogy órákig ragadjunk, mert nem szívódik fel rendesen a készítmény.
3. Önbarnító kiválasztása
Az önbarnítókban, illetve önbarnítós testápolókban (márkától és árkategóriától függetlenül) a legtöbb esetben ugyanazt a hatóanyagot, vagyis a DHA-t találjuk, ez az összetevő felel érte, hogy a bőr legfelső rétegét barnábbá varázsolja. Értelemszerűen minél több van belőle egy készítményben, annál látványosabb a hatása, ha kezdők vagyunk, érdemesebb lehet már csak emiatt is az önbarnítós testápolók közül válogatni.
Mivel a hatóanyag gyakorta azonos, az önbarnító kiválasztásánál inkább a készítmények egyéb tulajdonságait nézzük. Kapható krém, hab vagy épp spray változat, könnyebb és testesebb textúrával és sok esetben a barnítás erősségét is jelölik a tubusokon (ez utal a DHA mennyiségére). Mérlegeljük, mennyire száraz vagy épp normál a bőrünk, hisz kellemetlen és kényelmetlen is, ha nem szívódik fel megfelelően a készítmény.
Ami a típus kiválasztásánál fontos, hogy arcunkra lehetőleg illatanyagmentes, nem komedogén készítményt válasszunk, vagyis olyat, ami nem hajlamosít a pattanásképződésre. Persze ember legyen a talpán, aki fejből tudja, mik a komedogén összetevők, ezért a legegyszerűbb, ha vásárlás előtt lecsekkoljuk, miket tartalmaz a kiszemelt önbarnító. Ezt megtehetjük a Krémmánia oldalán, ahol több tucatnyi termék adatlapján megtaláljátok és véleményeket is olvashattok róluk.
4. Önbarnító felvitele
Ha túl vagy a bőrhámlasztáson és pihe-puha a bőröd az előzőleg felvitt testápolótól, az már fél siker, jöhet az önbarnító! A legfontosabb, hogy egyenletesen vidd fel a készítményt, ezt segítendő sok márkánál találtok spéci kesztyűket, melyekkel nem csak az ujjközök és a tenyér kellemetlen elszíneződésétől menekültök meg, de eloszlatni is egyszerűbb velük a krémeket. Önbarnítós testápolóknál ennél azért egyszerűbb a helyzet, de esetükben is figyelj rá, hogy a
- könyök és könyökhajlat,
- a csukló és a kézfej,
- a hónalj,
- a térd és térdhajlat,
- a bikinivonal, illetve a popsi,
- és végül a boka és lábfej
részek ne maradjanak ki, de ne is kapjanak túl sokat a krémekből, szimplán csak figyelj rájuk és a sok-sok körkörös, eloszlató, bedolgozó mozdulattal rájuk is jusson az önbarnítóból.
Az arc esetén ilyen kritikus területek a homlokon a hajtő vonala, a fülek és a nyak – ne álljunk meg az állvonalnál, érdemes a nyakra is levinni az arcra szánt önbarnítót, majd azt valahol a kulcscsontok környékén egybedolgozni a testre szánt voltozattal – már ha kétféle terméket használtok. Ez utóbbi egyébként amiatt is átgondolandó, mert sok készítménynél felhívják a figyelmet, hogy a szemkörnyék kerülendő, fehérebben világító pandaszemeket pedig bizonyára senki sem szeretne.
5. Önbarnító és fényvédelem
Nagyon fontos kiemelni, attól, hogy önbarnítózunk, még semmiféle plusz védelmet nem kap a bőr a napsugárzás káros hatásaival szemben, ergo, kell a naptej, a fényvédő, ha kimegyünk a szabadba. Sőt, mindez hatávonyozottan is szükséges, a barnulásért felelős DHA hátránya ugyanis, hogy hatására megnő a szabadgyök képződés a bőrben, ami azért rossz, mert ezeknek kollagén és elasztin rostokat károsító hatásuk van, vagyis elősegíti a ráncok megjelenését. Önbarnítózás után tehát mindenképp ügyeljünk a megfelelő fényvédelemre.
Megfogta a tenyeredet az önbarnító? Íme egy házi praktika, miként tüntetheted el: