nlc.hu
Trend
Online rándul áru

Döglött halat, üres óvszeres tasakot is rejtett már a netről rendelt ruha

A legtöbbünkkel előfordult már, hogy a netről rendelt holmik mérete vagy épp színe nem stimmelt. A most következő öt ember viszont sokkal rosszabbul járt az online vásárlással...

Üres óvszeres tasak

A brit Leonie Pattinson tavaly Pretty Little Thing webáruházból rendelt magának egy szoknyát, amiért 25 fontot, vagyis mintegy 9 ezer forintot fizetett. Amikor a csomagot kiszállították, a szoknya mellett egy üres óvszeres csomagolást is talált mellette.

Leonie Pattinson

Leonie Pattinson (Forrás: Twitter)

A lány azt gyanította, hogy korábban valaki már megvásárolta, majd visszaküldte a szoknyát, és a két időpont között viselhette is, ekkor került a zsebébe az óvszer csomagolása. Pattinson azonnal jelezte a problémát, a cég pedig sűrűn elnézést kért.

Döglött egér

A Belfasban élő Klara Burke a Pretty Little Thing webáruházból rendelt magának ruhákat. Amikor azonban felbontotta a csomagot, a megvásárolt termékeken kívül egy döglött egeret is talált benne. A csomagoláson ráadásul apró lyukacskák is voltak, így feltételezhető, hogy a szerencsétlenül járt rágcsáló halála előtt megpróbált kiszabadulni a nejlonból.

Döglött egér volt a csomagban

Döglött egér volt a csomagban (Forrás: Facebook/Klara Burke)

A nő a Facebookon panaszolta el a történteket. A webáruháztól azonban a minimálisan elvárható bocsánatkérés helyett olyan reakciót kapott, amire nem számított. A cég ugyanis Twitter-oldalán közzétett közleményében arra utalt, hogy a nő valószínűleg maga tehette bele a tetemet a csomagba, hogy a történettel felhívja magára a figyelmet a közösségi médiában.

Vérfolt

A brit Roxy Williams az ASOS webáruházból rendelt magának egy virágmintás overallt. Három nappal később meg is érkezett a csomag, a nő pedig rögtön felpróbálta a ruhadarabot. Csak ezek után vette észre az ágyékrészen a barnás foltokat, melyek minden bizonnyal menstruációs vérből származtak. A nő fizikailag rosszul lett a foltok láttán.

Véresen érkezett az overall

Véresen érkezett az overall (Fotók: Twitter/ASOS)

A webáruház visszafizette a nőnek az overall árát. Roxy leszögezte: a történtek után többé nem fog az ASOS-tól rendelni.

Beszáradt folt

Emily Coventry a Pretty Little Thing-től rendelt magának egy overallt. Ahogy megkapta, fel is próbálta a ruhadarabot, ám mivel nem volt jó rá, úgy döntött, visszaküldi. A holmit még kifordítva tette le az ágyra, amikor észrevette, hogy az ágyékrésznél fehér, beszáradt folt éktelenkedik. 

Felpróbálta a ruhát, utána vette észre a foltot

Felpróbálta a ruhát, utána vette észre a foltot (Fotó: Twitter/Emily Coventry)

Az undorító foltot látva felfordult a gyomra, és vagy húsz percen keresztül sikálta magát a zuhany alatt. Mindezek után fotókat készített a gusztustalanságról, és felháborodottan töltötte fel a Twitterre. A Pretty Little Thing erre elnézést kért a fiatal nőtől, és elismerte, hogy a ruha teljességgel elfogadhatatlan állapotban volt. Ugyanitt ígéretet tettek arra, hogy teljes körű vizsgálatot folytatnak le az ügyben annak érdekében, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló. Kárpótlásképp kedvezményes kupont ajánlottak fel Emilynek, ő azonban nem kérte, mivel soha többé nincs gusztusa ebből a webáruházból rendelni.

Kimúlt aranyhal

A brit Nikki Goodwin 15 éves lányának, Taylának vásárolt egy fekete táskát a Boohoo webáruházból. Amikor a csomag megérkezett, a tinilány izgatottan szaladt fel vele a szobájába. Az anya pár pillanattal később egy velőtrázó sikolyt hallott odafentről. Amikor ugyanis Tayla kibontotta a vadiúj táskát, a csomagolásában egy kimúlt aranyhalat talált.  A néhány centis hal már kiszáradt, közelről viszont még bűzlött. A nő arra tippel, hogy valaki a csomagolóüzemben viccesnek találta, ha döglött halat rejt a táskába.

A táskával együtt nem várt „ajándék” érkezett

A táskával együtt nem várt „ajándék” érkezett (Profimedia)

Goodwin kapcsolatba lépett a webáruházzal, akik visszafizették a táska árát és egy 20 font értékű kupont is küldtek mellé kárpótlásképp. Bár Tayla a történtek után megundorodott a táskától, Nikki azt mondja, ezután is vásárol majd a Boohoonál, és kíváncsi lesz, mint talál a csomagban. 

Még több csalódott vásárló:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top