A 83 éves Shirley Bassey stílusa láttán elbújhat minden divat-influencer

Andersen Dávid | 2020. Október 19.
Az énekesnő ruhájához passzoló maszkjával akár egy divatház reklámja is lehetne.

Finoman szólva is enyhén fogalmazunk, ha azt mondjuk, Shirley Bassey kortalan. A legendás, számtalan szakmai díjjal, többek között a World Music Awards életműdíjával kitüntetett énekesnő ugyanis már 1964-ben, mindössze 27 évesen beírta magát a zenetörténet nagykönnyvébe, a Goldfinger című James Bond-film főcímdalával, és akkor még nem beszéltünk róla, hogy hét évvel később letette az asztalra a Diamonds Are Forever című gigaslágert is. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Bassey 1979-ben is egy Bond-filmhez, a Moonrakerhez kölcsönözhette jellegzetes hangját, az alábbi slágert pedig aligha kell különösebben bemutatni bárkinek is.

2000-ben az énekesnő már 63 éves volt, amikor megjelent a brit elektronikus zenei duóval, a Propellerheadszel közös History Repeating című száma, amely pillanatok alatt a klubok és a rádiók kedvencévé vált. A díva az elmúlt húsz évben is aktív volt és bár eddigi utolsó albumát, a Hello Like Before-t 2014-ben adta ki, minden évben több komoly fellépése is volt, legutóbb tavaly nyáron, az UNICEF nyári gáláján adott elő, többek között a fenti Bond-filmek betétdalait is. 

Shirley Bassey idén ünnepelte 83. születésnapját, a Twitterre nemrég felkerült fotó tanúsága szerint pedig mit sem vesztett stílusérzékéből, kiállását pedig az életkora negyedét taposók is megirigyelhetnék. Mi mást lehet mondani erre a fotóra, mint azt, hogy lenyűgöző:

Külön pluszpont, hogy Bassey nem végzett félmunkát, és a bronzos árnyalatú báli ruhájához tökéletesen passzoló maszkkal mutat példát a koronavírus elleni védekezésből is. 

Kívánjuk, hogy még sok hasonló fotó készülhessen az énekesnőről, bár reméljük, a következő hasonló képnél már se neki, se másnak nem lesz szüksége a maszkra.

Még több stílus az nlc-n:

Dame Shirley Bassey egy tavalyi estély során (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version