Rendőrségi ügy lett abból, hogy hallgatók nem engedték be a kancellárt az SZFE épületébe

nlc | 2020. Október 20.
Három magánszemély tett feljelentést amiatt, mert az SZFE hallgatói nem engedték be Szarka Gábor új kancellárt az egyetem épületébe.

Rendőrségi ügy lett abból, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói október 8-án nem engedték be az egyetem Vas utcai épületébe Szarka Gábort, az egyetem frissen kinevezett kancellárját – írja a 24.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy három magánszemély tett feljelentést személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt. A BRFK mindhárom esetben feljelentés-kiegészítést rendelt el.

Az is kiderült, hogy egy magánszemély további másik négy esetben tett bejelentést gyülekezési joggal való visszaélés miatt, ezeket pedig szabálysértési feljelentésként értékelték. A rendőrség a négy feljelentésből kettőt elutasított, kettő elbírálása folyamatban van.

Az ATV arról számolt be, hogy eközben az egyetem újabb két termének kulcsát nem adták oda a hallgatóknak, akik nem jutottak be a mozgásterembe és a tévéstúdióba, így pedig elég körülményes az oktatás.

Múlt pénteken Szarka Gábor elrendelte, hogy aznap 18 óráig a hallgatóknak el kell hagyniuk az SZFE épületeinek és kollégiumait, mert előre hozták az őszi szünetet. A diákok elutasították a kiürítést, és fenntartják a blokádot.

(Kiemelt kép: Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK)

Még több cikk az SZFE-ügyről:

Exit mobile version