Lou Ottens egy szalagos magnóval babrált egyik este az 1960-as évek elején, megpróbálta befűzni a vékony mágnesszalagot a készülékbe, hogy hallgathasson egy kis zenét. Talán egy klasszikus művet, erre már nem emlékezett pontosan, de arra igen, hogy órákig bíbelődött a magnóval. Aztán másnap bement a munkahelyére, hogy elmondja az ötletét.
Ottens volt a termékfejlesztési vezetője a Philips elektronikai gyárának, amely a belgiumi Hasseltben működött. Azt mondta a csapatának: ki kell fejleszteniük egy készüléket, amely kisebb, olcsóbb és könnyebben használható, mint az orsós magnó. Az eredmény pedig már történelem: feltalálták a magnókazettát, egy kompakt hanghordozót, amely demokratizálta a zenét, milliók számára tette egyszerűbbé a zenehallgatást, a zenék rögzítését és megosztását. Ennek a zenei forradalomnak volt az elindítója a március 6-án, 94 éves korában elhunyt Lou Ottens.
A ragyogó mérnök, aki nem tudta kezelni az orsós magnót
Lodewijk Frederik Ottens 1926. június 21-én született Bellingwoldéban, Hollandiában. Szülei tanárok voltak, őt pedig már gyerekként érdekelte a technológia, imádott bütykölni. Tinédzserként a második világháború alatt épített egy rádiót, amellyel a német megszállás idején tudták fogni a BBC által sugározott, holland nyelvű Radio Oranje adását. A háború után a Delfti Műszaki Egyetemen tanult, majd 1952-ben állást kapott a Philipsnél, ahol egész szakmai pályafutását töltötte.
Lou Ottens (Fotó: JERRY LAMPEN/ANP via AFP)
Kollégái szerint Ottens ragyogó mérnök volt, de – mindenki más szerencséjére – az orsós magnót nem igazán tudta kezelni. „Ebből fakad a legenda, ami nem túl hízelgő Lou-ra nézve, hogy a kazetta egy nagyon okos ember ügyetlensége miatt született meg” – mondta egykori kollégája, Willy Leenders a 2016-as Cassette: A Documentary Mixtape című dokumentumfilmben.
„Igazi szenzáció volt”
A Philips-féle kazetta kifejlesztése előtt pár évvel, 1958-ban az RCA is előállt egy kazettás audiorendszerrel, de nem lett népszerű. Egyrészt azért, mert a kazetták meglehetősen nagyok, 20×13 centisek voltak, másrészt nem volt túl megbízható a működésük. Ottens azonban látott fantáziát a formátum tökéletesítésében. Eltökélt szándéka volt, hogy a kazettás lejátszó/felvevő készülék ne csak hordozható, hanem zsebre rakható legyen. Hogy ehhez megtalálja a tökéletes méretet, kivágott egy akkora fadarabot, ami pont belefért a kabátzsebébe. Legfeljebb ekkora lehetett a lejátszó, amibe bele lehet tenni a kazettát. Miután a meghatározott méretbe belezsúfolták az akkori technológiai színvonalon az elektronikát, az elemeket és a hangszórót, kiderült, mekkora hely maradt a kazettának. Nem sok, de akkorára kellett megcsinálni, hogy beleférjen, ráadásul az is elvárás volt, hogy mindkét oldalra legalább 30 percnyi hangot lehessen felvenni.
A miniatürizálást úgy oldották meg, hogy lelassították a szalag sebességét. Így elég hosszú hanganyag fért rá a műanyag házba zárt mágnesszalagra, de félő volt, hogy nagyon rossz lesz a hangminőség. A hordozhatóság oltárán azonban fel kellett áldozni a minőségből. Amikor először bemutatták a kompakt magnókazettát, akkor az új audio formátum még nem nyújtott megfelelő hangminőséget, és beszéd rögzítésére, diktálásra alkalmas eszközként reklámozták. Csak később, a technológia fejlődésével vált a zenei kiadványok elsődleges hordozójává.
A kompakt kazettát (és a hozzá tartozó felvevő készüléket) végül 1963-ban mutatták be a Berlini Rádiókiállításon azzal a szlogennel, hogy kisebb, mint egy cigisdoboz.
Ilyen volt az első kompakt kazetta, amelyet a Philips 1963-ban mutatott be Berlinben (Fotó: Royal Philips)
„Hatalmas meglepetést okozott a piacon – mondta Lou Ottens a Time magazinnak a kazetta megszületésének 50. évfordulóján. – Annyira kicsi volt a szalagos magnókhoz képest, hogy akkoriban igazi szenzáció volt.” Közvetlenül a bemutató után elmaradt az áttörés, de néhány japán cég felfigyelt az újdonságra, és pár évvel később változatos méretű kazettaklónokat dobtak piacra. Ottens ezért 1966-ban Japánba utazott, hogy megállapodjon a technológia licenceléséről. A Sony azonban nem akart fizetni, így végül ingyen megkapták a technológiát, ahogy a többi cég is. A Philips sem járt rosszul, hiszen így megőrizte a piaci részesedését, és az általuk kifejlesztett formátum vált egyeduralkodóvá. A vásárlók szempontjából pedig az volt az egész előnye, hogy egyféle szabványú kazetta terjedt el (elrettentő példa: mobiltöltők).
A válogatáskazik voltak az akkori playlistek
A kulturális áttörésre azonban várni kellett addig, míg a Dolby zajszűrésnek és a krómozott szalagnak köszönhetően javult a hangminőség, így zenére is alkalmassá vált a kazetta. Amerikában az 1960 évek végére már több millió készüléket adtak el, és az autókban is megjelent a kazetta. Aztán az 1970-es években, amikor New York-ban éppen megszületőben volt a hip-hop, azóta legendássá DJ-k, mint például Kool Herc, Grandmaster Flash vagy Afrika Bambaata bakelitről pörgették a breakeket Bronxban az utcai partikon. Aki ott volt, az élvezhette a bulit, aki nem, az lemaradt, ilyenek az élő előadások. Viszont a kazettának hála elkezdték rögzíteni és terjeszteni a műsorokat, ezek lettek a mixtape-ek. A gettónak és a hip-hop kultúrának pedig egyik szimbóluma lett a boombox vagy ghettoblaster, a baromi nagy kazettás magnó.
A kazetta mint audioformátum legnagyobb társadalmi hatása az volt, hogy kis méretének, viszonylagos strapabíróságának és az egyszerű másolásnak köszönhetően bárki hozzáférhetett a zenéhez (a jogi részével most ne foglalkozzunk). Nagy szerepe volt abban is, hogy a rendszerváltás előtt nyugati punk- és rockzenekarok felvételei eljuthattak Magyarországra. Triviálisnak tűnik, de bárki készíthetett válogatásokat a kedvenc dalaiból (ez is mixtape), összeszedhette a menő számokat az iskolai bulira, szerelmes dalokat a párjának vagy szimplán csak felvett valamit a rádióból.
Persze, néha begyűrte a szalagot a magnó, és tollal tekertük vissza kazettát, de korábban ismeretlen szabadságot jelentett, és nagy mértékben tágította a zenei látókörünket. Tulajdonképpen ezek a válogatáskazetták voltak a mai Spotify-playlistek analóg megfelelői, a közönség már ekkor feltalálta ezt a módot a zene megosztására. És miután 1979-ben a Sony piacra dobta a Walkmant, amit akár az iPod-nak előképének is tekinthetünk, még nagyobb lendületet kapott a kazetta. Lou Ottens egyébként azt nagyon bánja, hogy nem ők találták fel a Walkmant, ami szerinte „a kazetta ideális alkalmazási formája”.
A kazetta hihetetlenül népszerűvé vált a 70-es és a 80-as években. „Arra számítottam, hogy siker lesz, nem forradalom” – mondta a Casette című dokumentumfilmben Ottens, aki mindig nagyon visszafogottan beszélt a találmányáról és a saját szerepéről: „Tőlem származik az alapötlet, és több olyan megoldás, amelyet beleépítettünk. De a tervezők végezték el a munkát. Én nem tettem semmi különöset” – mondta.
A kazettaeladások a 90-es évek közepe táján hanyatlani kezdtek, de így is összesen 100 milliárdot adtak el a belőle szerte a világon. 2001-ben az összes eladott zenei hanghordozónak csupán 5 százaléka volt kazetta. A formátum a CD terjedése miatt szorult vissza, és érdekes módon az új hanghordozó kifejlesztésében részt vett a kazetta atyja is. Ottens sajnálja, hogy első CD-jét a Sonytól volt kénytelen megvenni 1982-ben Japánban, mert a Philips csak egy évvel később dobta piacra.
A kazetta apja CD-t hallgatott
Lou Ottens 1986-ban nyugdíjba vonult, és bár az ő nevéhez fűződik a kazetta feltalálása, ironikus módon leginkább CD-ről hallgatott zenét. Igazi mérnökként csak a minőség és a megbízhatóság érdekelte, ő volt a legkritikusabb a kazettával szemben, és nem érzett nosztalgiát a régi formátum iránt. Annak ellenére sem, hogy a 2010-es évektől kezdve újra divatba jöttek a kazetták: fellendültek a használt kazetták eladásai, a független-alternatív előadók kazettákon jelentették meg a kiadványaikat. Az egész 2020-ra odáig fajult, hogy már Lady Gaga és Kylie Minogue új albumai is kijöttek kazettán, és tavaly Angliában kétszer annyi kazit adtak el, mint 2019-ben.
És hogy mit szólt pár évvel ezelőtt Lou Ottens a kazetta reneszánszához? Konkrétan nonszensznek nevezte a jelenséget. Szerinte „semmi sem hasonlítható a CD hangjához, mert teljesen zajmentes, ami sosem sikerült a kazettával”. A dokumentumfilm rendezőjének, Zack Taylornak azt mondta: „Ha lejárt az időd, ideje eltűnni. Ha vannak jobb termékek, mint a kazetta, akkor tovább kell lépni. Nem hiszek az örökkévalóságban.”
(Források: Washington Post, Nrc.nl, Time, A Brief Audio History of The Compact Cassette)
(Borítókép: Pexels/cottonbro)
