Női politikusok és a divat

Sok foglalkozás van, amit szívesen választottam volna, vagy még most is választanék, egyet azonban biztosan nem: politikus sohasem lennék. Több oka is van ennek, amiket felesleges lenne most fejtegetni, mindenesetre az is egyértelműen ellene szól, mennyi mocskolódás, szexista megjegyzés zúdul a nyakukba pusztán amiatt, mit viselnek.

„Inkább dolgozna mint divatozna!”
„Nincs ennek egy normális ruhája?!”
„Drága kabátra bezzeg futja a közpénzből.”

Érdekes, férfiak esetén azt taglalni, milyen öltönyt viselt a sajtótájékoztatóján, nem téma, de a női politikusok kapják az áldást.

Divat: fegyver a női politikusok kezében

Az öltözködésüket persze a saját hasznukra is fordíthatják a politikusnők, láthattunk már erre is számos példát. Egyrészt az emberek gyorsan ítélnek, és mint tudjuk, az első benyomás fontos, így hát ha egy politikusnőnek sikerül eltalálnia a stílust, ami hozzá köthetően a választók számára szimpatikus és rezonál azzal, amit programjában fontosnak tart, sokat emelhet a népszerűségén. Alexandria Ocasio-Cortez amerikai demokrata kongresszusi képviselő például tudatosan beleszövi latin-amerikai gyökereit mindennapi megjelenésébe: a dolgozó, átlagpolgár latinák arany karika fülbevalója és vörös rúzsa nála is alapkellék, mi több, nem degradál számára tippet sem adni arra, melyik rúzsnak van szép árnyalata.

Másrészt annak, hogy egy női politikus milyen ruhákat választ, komoly üzenetértéke is lehet. Mind tudjuk, miként üzenget Katalin hercegné a fülbevalójával is, de őt most nem érdemes idekeverni, tekintve, hogy a brit királyi család közvetlenül nem politizál, ő nem politikus, sőt még csak nem is politikusfeleség. Sokkal inkább az Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke, aki rendszeresen és tudatosan választ ruhákat hazája divattervezőitől, hogy ezzel is támogatását fejezze ki a hazai ipar, jelen esetben a divatipar szereplői felé. De ugyanígy tett Michelle Obama First Lady-ként (és azóta is): nem csak arra figyelt, hogy rendszeresen válasszon öltözékeket amerikai divattervezőktől, de ügyelt rá, hogy e gesztussal támogassa a különböző kisebbségeket képviselő neveket, a kezdő, de tehetséges tervezőket. Mindebben persze óriási támogatást is kapott, Anna Wintourral az élen az amerikai divatipar a tenyerén hordozta, amiért nyitott volt velük az együttműködésre. Melania Trump esetén mindez már távolról sem volt így.

A ruhák, az öltözködés, az egyéni stílus ráadásul ragyogó eszközt jelent arra is, hogy a politikusnők olyan felületeken, olyan módon is közelebb kerüljenek a választókhoz (kiemelten a fiatal nőkhöz), ami személyesebb, közvetlenebb, ami nem kötődik szorosan a politikai programhoz. A divatmagazinok, női magazinok tökéletes platformok minderre, mert ezeknek ugyan nem feladatuk hírújságként a napi politikáról értekezni, a kabát és ruha kitárgyalása között egy-egy fél mondat mégiscsak jut a társadalmilag, főként a nők számára fontos témákra és az illető abban képviselt álláspontjára.

Mondhatjuk persze, az amerikai First Lady anyagi helyzete, megítélése más kategória, a világ egyik vezető államának első asszonya nyugodtan hordjon dizájner ruhákat, nem lehet ezt egy lapon említeni a mi kis kelet-közép-európai valóságunkkal. Bizonyos szempontból ez talán így is van. Arra azonban nehéz indokot találni, hogy itthon miért csak a pálinka és a bor a hazai kincs, és a Magyar Divat & Design Ügynökség zavaros tevékenysége ~~helyett~~ mellett miért ne működhetne a hazai tervezők ilyetén támogatása is. Számos kisebb-nagyobb hazai divatmárka működik (jelen körülmények közt pedig küszködik), mégis, látszólag fel sem merül a női politikusokban, hogy tudatosan támogassák őket. Igaz, ennek a kultúrája sincs meg itthon. Divatról beszélni még 2021-ben is felszínes dolog, butuska kislányok szórakozása, egy komoly politikus pedig inkább dolgozzék az anyákért és asszonyságokért ahelyett, hogy piperkőcködne. Sajnos valahol itt tartunk és észre sem vesszük, hogy világszinten a divatipar értéke a katasztrófális 2020-as évben is nagyjából 527 milliárd dolláros volt. Óriási pénzek mozognak, és mégis, a hétköznapi kommunikáció simán elintézi azzal, hogy vele foglalkozni felszínes dolog.

De kanyarodjunk vissza a politikusnőkhöz, akik közül vétek kihagyni Angela Merkelt, aki komoly kommunikációs eszköztárat épített fel blézeres szettjeire. Az elmúlt 16 évben német kancellárként tökélyre vitte, miként lehet egy nadrágkosztümös szettet a férfi dress code szerint viselni és mégis a színek segítségével nőiessé tenni. Ezáltal úgy tudott kitűnni a férfi politikusok kék öltönyös tömegéből, amire nála jobban talán csak II. Erzsébet királynő képes, de ugye ő meg nem politizál. Mindeközben állítólag annak is komoly szerepe van, milyen eseményre milyen színű blézert választ. Ha például komoly, az embereket megosztó témáról kell beszélni, szívesen visel zöldet, a négyszemközti tárgyalásokra ellenben inkább visszafogottabb, szürkés színeket ölt magára, hogy vizuálisan is „egy terepen mozogjon” tárgyalópartnerével. Külföldi látogatásai során kedvence a kék, pirosban pedig sosem vezet párttárgyalásokat, az ugyanis túl merész lenne a konzervatívok szemében, a fiatalok számára pedig szimplán csak unalmas. A piros tehát kockázatos, amit nem éri meg bevállalni mindenhová. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Angela Merkel hivatalba lépését követően, a kancellár mellett kezdett egyre megbecsültebb politikai pozíciókat elérni, szintén a merkeli mintát követi, és inkább a színekkel teszi fiatalossá, üdébbé megjelenését, mint a ruhák fazonjával.