Nem állította meg az elefántok irtását az elefántcsont-kereskedelem betiltása

Az orvvadászat világszerte óriási károkat okoz. Bár a hatóságok próbálják visszaszorítani az illegális vadászatot, és vannak felmutatható eredmények, így is évente megszámlálhatatlanul sok állatot pusztítanak el, hogy majd jó pénzt kapjanak értük a feketepiacon, íme két példa: 2014 és 2017 között több mint 100 ezer elefántot öltek meg meg agyaruk miatt, az orrszarvúak közül pedig évente több mint ezret gyilkolnak le hasonló okból. Mondanunk sem kell, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai sajnos ezen a területen is érezhetők, a pandémiával együtt járó gazdasági válság miatt nagyon sokaknak került veszélybe a megélhetésük, és vannak, akik orvvadászattal vagy orvhalászattal próbáltak bevételhez jutni, és nem, nemcsak távoli országokban van ez így, sajnos Európa sem kivétel, a mi kontinensünkön például a ragadozómadár- és a halállomány sínylette meg leginkább az elmúlt hónapokat.

Mindeközben pedig csökkennek az erőforrások, a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, IUCN) kiadványában megjelent tanulmány szerint azon gazdasági élénkítő tervek, amiket 2020 januárja és októbere között hoztak nyilvánosságra vagy kezdtek el alkalmazni a kormányok, azt mutatják, hogy sok államban bizony karcsúbbra szabták a természet- illetve a környezetvédelemre szánt összegeket, a járványhoz kapcsolódó költségvetési megszorítások pedig leginkább latin-amerikai, karibi, afrikai és ázsiai országok lakosait érintette a leginkább. Mindemellett komoly érvágást jelentett az is, hogy az egyéb bevételi források is elapadtak, hiszen a járvány miatt a turisták is elmaradoztak. Mindez mit jelent a gyakorlatban? Számtalan természetvédelmi dolgozó veszítette el állását, és emiatt a terepi jelenlét is csökkent, Afrikában például a védett területek több mint felénél le kellett állítani vagy csökkenteni kellett a járőrözést, és ez nyilván azzal jár, hogy kevésbé hatékonyan tudnak fellépni az orvvadászokkal szemben, írja a Guardian.

Azért vannak olyan kezdeményezések a járvány idején is, amelyekkel próbálják segíteni a vadorzók elleni küzdelmet. Az egyik nagy elektronikai cégnek köszönhetően március elején egy két hónapos kísérleti program indult Afrikában: bárkiből, de tényleg bárkiből virtuális vadőr lehet, ehhez nem kell mást tennie, mint ellátogatni a Wildlife Watch oldalra, és ha bármilyen gyanús dolgot észlel az élő közvetítés alatt, akkor közvetlenül jelentheti az egy afrikai vadőrszolgálatnak, mégpedig nem is akármilyen szolgálatnak, hanem a Black Mambáknak (vagyis Fekete Mambáknak), ami szinte kizárólag nőkből áll. 

– nyilatkozta a csapat egyik tagja, Leitah Mkhabela.

Nkateko Letti és Cute Grace Mhlongo, a Fekete Mambák vadőrszolgálat tagjai éjszakai őrjáratukon (Fotó: Ilan Godfrey/Getty Images for Lumix)

– tette hozzá a csapat vezetője. 

A Fekete Mambáknak a Dél-Afrikában található Kruger Nemzeti Parkhoz tartozó Balule Természetvédelmi Rezervátumban van a székhelye. Az egységet a rezervátum vezetője, Craig Spencer, valamint Amy Clark, a Transfrontier Africa projektvezetője hozta létre 2013-ban. Az elején mindössze hat tagból állt a csapat, a létszám azóta megsokszorozódott, és a kezdeményezés világhírűek lett: két évvel az indulás után például megkapták az ENSZ egyik legnevesebb környezetvédelmi díját, az egyik kategóriában ugyanis nekik ítélték oda a Föld Bajnokai címet, és támogatóik között tudhatják Steve Irwin lányát, Bindi Irwint is, aki férjével online adománygyűjtést is indított, hogy segítsék az orvvadászat elleni erőfeszítéseket Dél-Afrikában.

Persze minden kezdet nehéz, az elején nem vették komolyan őket, és nemcsak a férfiak, nőtársaik sem gondolták azt, hogy helyt fognak állni vadőrként, ám idővel bebizonyították, igenis képesek ellátni ezt a feladatot, és ezzel együtt megérkezett a tisztelet és a bizalom is. És mindkettő nagyon fontos, ugyanis a szerepük túlnyúlik azon, hogy megvédjék a vadon élő, veszélyeztetett állatokat, a szemléletformálás, a példamutatás, a közösség építése, annak segítése is lényeges eleme a munkájuknak, ezért is hozták létre például saját környezeti nevelési programjukat, ez a Bush Babies, amivel körülbelül 1,300 iskolás gyermekhez jutnak el.

Az előbb említett szemléletformálás pedig nem merül ki abban, hogy a fiatalabb generációk számára megtanítják, miért fontos óvni és védeni a környezetünket, hanem megmutatják azt is, hogy a nők mennyi mindenre képesek, hogy ők is tudnak gondoskodni a családjukról, hogy számukra is van kiút a szegénységből, és ehhez nem kell vadállatokat gyilkolni. „Megpróbáljuk megmenteni az orrszarvúkat azzal, hogy teljesen más értékrendet hozunk létre a közösségen belül. Ezek a nők nagyon büszkék arra, hogy viselik az egyenruhát. Példaképek. Szeretném látni, ahogyan kiteljesednek, saját házat építenek, és gyermekeiket iskolába küldik” – fejtette ki Craig Spencer.

Sokan vannak, akik nem is azért jelentkeztek, mert a természetvédelemmel szerettek volna foglalkozni, hanem szükségük volt egy munkára. Dél-Afrikában a munkanélküliség 2017-es adatok szerint 28 százalék volt. „Ez a program egy remek előrelépési lehetőség, egy olyan lehetőség, amivel korábban ezek a nők nem rendelkeztek. És aminek köszönhetően a jövőben sokkal könnyebb lesz számunkra a munkavállalás. Igazi hősök lettek a közösségeikben” – nyilatkozta Nick Koornhoff, helyi parlamenti képviselő, az egyik helyi természetvédelmi rezervátum vezetője.

Ami talán sokakat meglep, a Fekete Mambák nem hordanak maguknál fegyvert, vezetőjük, Craig Spencer ugyanis a meggyőzés és a tekintély erejében hisz, és csapatának tagjait a brit bobbykhoz hasonlította. Persze azért ők is kemény kiképzést kapnak, ez három hónapig tart, az erőnléti edzés mellett megtanulnak minden fontos készséget, amire szükségük lehet a terepen, hogyan kell túlélni a vadonban, hogyan végezhetnek megfigyelést, hogyan olvashatnak a nyomokból, és így tovább. Ami a napi munkát illeti, minden hónapban 21 napot kell terepen tölteni, és naponta nyolc órát kell járőrözni vagy gyalog vagy terepjáróval orvvadászok után kutatva. Ugyan magunk nem intézkedhetnek, vagyis nem tartóztathatják le a vadorzókat, de segítségükkel – honlapjuk állítása szerint – a területükön 76 százalékkal csökkent a csapdázás és orvvadászat.

Rendfenntartónak lenni mindeközben nem könnyű feladat, Spencer szerint a helyiek az orvvadászokra Robin Hoodként tekintenek, rájuk pedig a hatalom embereként, és az, hogy a vadorzókban ne a nép hősét lássák bizony szükség van arra is, hogy a közösség a bizalmukba fogadja őket.

– nyilatkozta az egyik vadőr, Sharon Nankinyi.

Bátrak, mint az oroszlán

Nemcsak a Fekete Mamba az egyetlen olyan vadőrszolgálat Afrikában, ahol nőket alkalmaznak. Persze még azért mindig igazi ritkaságnak számítanak, és noha nincsenek pontos statisztikák, a WWF szerint

az afrikai országokban a vadőröknek körülbelül 19 százaléka nő.

A Lioness Csapatot a globális nonprofit Nemzetközi Állatvédelmi Alap (IFAW) hozta létre 2019 elején Kenyában, és sokban hasonlítanak a Fekete Mambákhoz, például nekik is meg kellett küzdeni az előítéletekkel, és sokat tettek azért, hogy a patriarchális rendben élő maszáj emberek gondolkodása megváltozzon a nemi szerepekről.

„Korábban a közösségünkben a nőket gyengének gondolták. A társadalomban a mi értékünk csupán a szülés és a gyermeknevelés volt, de végre látják, hogy ennél többre is képesek vagyunk. Ugyanabban a munkakörben dolgozunk, mint a férfiak. Korábban csak férfiak lehettek családfenntartók, tőlük függtünk, most már mi is tudunk gondoskodni róluk. A fizetésemből támogathatom az öcsém tanulmányait, kifizethetem édesanyám orvosi költségeit, magasabb életszínvonalat tudok biztosítani a számukra. Azért lettem női vadőr, hogy végre elismerjenek” – beszélt a Guardiannek az akkor 20 éves Eunice Mantei, arról, hogyan változtatta meg az életét ez munka.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg kolléganője, Sharon Nankinyi is. „Nem voltam biztos abban, hogy sikeresen el tudom végezni a kiképzést. De sikerült, bebizonyítottuk, hogy erősek vagyunk, és hogy bármire képesek vagyunk, amire a férfiak, sőt. Korábban nem beszélhettünk férfiakkal, nem szólhattunk az apánkhoz az asztalnál, nem ehettünk együtt. Mintha nem is léteztünk volna, csak arra voltunk jót, hogy vizet hordjunk és gyermekeket szüljünk, de sikerült ledöntenünk a tabut, miszerint nők és férfiak nem dolgozhatnak együtt.”

És van még közös pont a Fekete Mambákkal: ők sem hordanak magukkal fegyvert, ők is három hetet dolgoznak havonta, és a napi rutin is nagyon hasonló. Feladataik közé tartozik, hogy megfigyeljék a vadon élő állatokat, jelentéseket készítsenek a kenyai vadvédelmi szolgálat részére, tartsák a kapcsolatot a helyi közösség tagjaival, próbáljanak információt gyűjteni az orvvadászokról, és persze segítsenek a bajbajutottakon, legyen szó egy kisgyermekről, aki túl messze kóborol a falutól vagy egy elefántkölyökről, amit egy víznyelőből kell kimenekíteni.

A pandémia miatt most persze rajtuk is nagyobb nyomás van, a szomszédos Tanzániában sok vadőr veszítette el állását, ők pedig kénytelenek nagyobb területeken járőrözni. De nem csak azért lett sokkal nehezebb a munkájuk, hanem azért is, mert nehezebb tartani most a kapcsolatot a közösségekkel, pedig a legtöbb hasznos információt tőlük szerezték be, és ezek hiányában sokkal nehezebb lefülelni a vadorzókat. Tapasztalataik szerint ugyan az elefántokat már egyre kevésbé vadásszák az elefántcsont miatt, viszont egyre több állatot gyilkolnak le a húsuk miatt. „Nehéz, hogy azok az emberek, akikkel a munkád során találkozol a közösségből, akiknek elmondod, hogy milyen fontosak a vadon élő állatok, azok legyilkolják őket” – mesélte szomorúan a CNN-nek az egyik vadőr, Ruth Sikeita.

Zimbabwénak is megvan a saját női vadőrszolgálata, az Akashingát (sona nyelven annyit teszt, hogy bátrak) 2017-ben alapította Damien Mander, aki egykor a különleges erőknél szolgált Ausztráliában, és aki nem mellékesen 2009-ben létrehozta a Nemzetközi Orrvadászatellenes Alapítványt (International Anti-Poaching Foundation). Az Akashingát leginkább marginalizált társadalmi csoportokból származó nők alkotják, ideértve az egyedülálló anyákat, a szexuális bántalmazás túlélőit, az árvákat és az özvegyeket. A csapatnak köszönhetően több tucatnyi orvvadászt sikerült elkapni, ráadásul egyetlen lövés leadása nélkül. Mander pedig nagy tervei vannak csapatával, amiről egyébként már dokumentumfilm is készült: 2030-ig mintegy 4500 nőt akar alkalmazni, akik 96 500 négyzetkilométerre vigyáznának.

Az Akashinga Ranger kiképző program Phundunduban, Zimbabwében (Fotó: GIANLUIGI GUERCIA / AFP)

Ahhoz, hogy nőket képezzen ki vadőrnek, az adta az ötletet, hogy meglátott egy híradást arról, hogy az amerikai hadseregben nők is részt vehetnek egyik legkeményebb kiképzésben. És a kiválasztási folyamatot is ehhez igazította, a háromnapos teszt a speciális erők képzésén alapszik, a vadőrnek jelentkező, a tanfolyamot elvégző  37 újonc közül 16-ot választottak a képzési programra, és csak hárman léptek ki. Csak összehasonlításként: évekkel ezelőtt Mander hasonló tanfolyamot tartott 89 férfinak, az első nap végén három kivételével mind otthagyták.

Mander vadőrei Fekete Mambákkal és a Team Lioness csapatával ellentétben fegyvert is viselnek, amivel nem mindenki ért egyet, Craig Spencer szerint például ez csak egy marketingfogás, ráadásul sokkal kiszolgáltatottabb helyzetebe sodorja a nőket. Hozzátette, természetesen szükség van a fegyverekre a vadőrök ellen folytatott küzdelemben, de nők ereje másban rejlik, abban, ahogyan meg tudják szólítani a közösséget, és ezt kellene kihasználni. Ezt egyébként Mander sem tagadja, hozzátéve, sajnálatos, hogy fegyverekkel kell megóvni a természetet, és ő mindössze annyit szeretne, hogy emberei minden helyzetre fel legyenek készülve.  

Girl power!

Az, hogy miért van szükség női vadőrökre, többszörösen is indokolt, az, hogy nők pénzügyi függetlensége jót tesz a helyi gazdaságnak, egyes becslések szerint ugyanis a nők jövedelmük nagy részét a helyi közösségekbe forgatják vissza, és egyes kutatások szerint a fejlődő országokban dolgozó nők jövedelmük 90 százalékát fektetik be családjukba, míg a férfiak csak 35 százalékát. Emellett vannak olyan kutatások, amelyek azt bizonyítják, hogy a kormányzati korrupció csökken, ahol a nők szerepvállalása jelentősebb.

Ezt egyébként Mander tapasztalatai is megerősítik, szerint férfi kollégáikkal ellentétben a női vadőrök kevésbé korrumpálhatók, és mellettük szól az is, hogy a keményebb helyzetekre is könnyebben találnak erőszakmentes megoldást. Ráadásul beszámolók alapján a veszélyes állatok kevésbé viselkednek agresszíven a nőkkel szemben. Victor Muposhi, a Chinhoyi Egyetem ökológusa szerint ennek az lehet az oka, hogy az állatok nagyon okosak és képesek megkülönböztetni valamit, ami veszélyt jelent számukra, és valamit, ami nem, és mivel az orvvadászok többsége férfi, ezért ők fenyegetésnek számítanak. 

Még több cikk a környezet- és természetvédelem fontosságáról:

• Minden ötödik vadon élő emlősfaj kihalhat
• 11 ébresztő gondolat a természetről kedvencünktől, David Attenborough-tól
• Tomi, a kutya segít a kihalás szélén álló rákosi vipera megmentésében