nlc.hu
Trend

Hidegbetörés tavasszal

Hétfő délután jön a hideg, megváltozik az idő

Kedden pedig már nem melegszik 8 fok fölé.

A Kiderül előrejelzése szerint a következőképpen alakul az időjárásunk: 

Hétfőn késő délutánig túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk, északkeleten lehet több felhő az égen. Ezt követően északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és késő estétől az Észak- és Nyugat-Dunántúlon több helyen várható eső, amelyet havas eső, majd hó vált fel. A délnyugati szél többfelé megerősödik, majd késő estétől a Dunántúl nagy részén északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 5, 12 fokra hűl le a levegő.

Fotó: Unsplash

Fotó: Unsplash

Kedden eleinte nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délutáni, esti óráktól északnyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet. A hidegfront csapadékzónája északnyugatról délkelet felé vonul. Legtovább a Tiszántúlon eshet. Eső, havas eső, havazás egyaránt előfordul. A középső országrészben valószínű a legkisebb mennyiség. A hó a nappali órákban olvad is. Az északi, északnyugati szél megerősödik, több helyütt viharossá fokozódik. Hajnalban -2, +5, a délutáni órákban 3, 8 fok lesz a jellemző.

Szerdán a hosszabb-rövidebb napos periódusok mellett többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Elszórtan kialakul zápor, hózápor, elvétve zivatar. Sokfelé megerősödik, néhol időnként viharossá fokozódhat az északnyugati szél. Hajnalban általában -5, +1 fokot mérhetnek, de az északkeleti völgyekben ennél hidegebb is lehet. Délután 7, 11 fok valószínű.

Április 4., Kékestető: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top