Az 1857-ben Indiában felkelés tört ki a gyarmati uralom ellen, melyet a brit hadsereg visszavert, majd megtorlást hajtott végre nem csupán a lázadókon, de a civil lakosságon is. A brit katonák többek között India templomait és palotáig is kifosztották, az ott talált kincseket pedig hazavitték magukkal a szigetországba. W. Ferris lovas ezredes a háború és zivatar hindu istenének, Indrának szentelt kanpuri templomból tulajdonított el egy ragyogó ékkövet, melyet lila zafírnak hitt. Miután visszatért Angliába, jelentős pénzügyi veszteségek érték, melyek a családját a csőd szélére sodorták. Szerettei ráadásul sorra betegedtek meg. Ferris ekkor kezdett gyanakodni arra, hogy talán a lopott drágakő hozhatta a szerencsétlenséget a famíliára. Próbaképpen kölcsönadta azt egy barátjának, aki nem sokkal később, megmagyarázhatatlan okból önkezével vetett véget az életének.
Nem tudott megszabadulni tőle
1890-ben Delhi Lila Zafírja Edward Heron-Allen birtokába került, aki kora egyik elismert tudósa volt. Racionális gondolkodású ember, aki a legkevésbé sem hitt a babonákban, éppen ezért fogadta el a drágakövet is W. Ferris fiától. Hamarosan azonban a tudós életében is egymást érték a szerencsétlen események. Hogy semlegesítse az átkot, a követ kétfejű kígyót mintázó ezüstbe foglaltatta és két ametiszt szkarabeuszbogarat is csatolt hozzá. A lila zafír ezt követően évekre „megnyugodott” ugyan, ám Heron-Allen rendszeresen látni vélte egy hindu jógi jelenését a könyvtárszobájában, aki a földet kaparta, a kő után kutatva.
Delhi Lila Zafírja (Fotó: Natural History Museum)
1902-ben a tudós egy barátjának ajándékozta a lila zafírt, ám az ő fejére is komoly bajokat hozott, ezért a következő évben a férfi visszaadta azt Heron-Allennek, aki viszont mindenképp meg akart tőle szabadulni, ezért bedobta a Regent csatornába. Egy kotró halászta ki onnan és eladta egy ékszerésznek, aki felismerte azt – hiszen korábban ő készítette belőle az ékszert – és visszajuttatta a tudósnak. Heron-Allen egy énekművész barátjának megtetszett a kő, a tudós pedig neki adta. Miután azonban az énekes viselte a követ, örökre elment a hangja.
A tudósnak ekkoriban született meg a lánya, és attól tartott, hogy rá is bajt hozhat az ékkő. Épp ezért hét dobozba csomagolta és a bankja széfjében helyezte letétbe, azzal a kitétellel, hogy azt csak a halála után 33 évvel lehet felbontani. A csomaghoz egy levelet is mellékelt, melyben leírta a kő történetét és azt javasolta a jövőbeli megtalálónak, hogy dobja azt a tengerbe.
A múzeumban sem nyugszik
A tudós 1944-ben hunyt el. Lánya nem várta ki az édesapja által megjelölt 33 évet, hanem alig egy éven belül a Természettudományi Múzeumnak adományozta azt. Egészen 1972-ig egy fiókban pihent, mígnem a múzeum egyik kurátora rábukkant az ékszerre és Heron-Allen levelére. Delhi Lila Zafírjának tragikus története ezután került nyilvánosságra.
A ékszer ma is a múzeum tulajdonában van és rendszeresen ki is állítják. Bár a szakemberek azt az álláspontot képviselik, hogy a zafírnak hitt ametiszt története csupán Edward Heron-Allen fantáziájának szüleménye volt, az ékkő állítólag azóta is megmutatta sötét erejét. 2004-ben az intézmény kurátora, John Whittaker szállította el a követ a Heron-Allen Társaság előadására, ám az odavezető úton hatalmas zivatar tört ki, melyben feleségével együtt súlyosan megsérültek. Egy másik alkalommal, amikor szintén egy külső helyszínre szállította a lila zafírt, a kurátor vesekő miatt rosszul lett és összeesett.
Delhi Lila Zafírjának átkát nem tartja alaptalan mesének Edward Heron-Allen ma is élő unokája, Ivor sem, aki megérinteni sem volt hajlandó a követ.
