„A reklámfelületek feladata lehetne, hogy megmutassák ezt a sokszínűséget” – modellmunkák vitiligóval

Sokan találkozhattatok már utcán, munkahelyen, társaságban olyan emberrel, akiknek fehér foltok voltak a bőrén. Sokan azzal is tisztában lehetnek, hogy a kérdéses elváltozást vitiligo néven emlegetik. Hazánkban nagyjából százötven ezer embert érint a pigmenthiányos állapot. A vitiligot „titokzatos betegségként” szokták emlegetni, hiszen nem tudni, hogyan keletkezik (hogy immunológiai rendellenességről van szó, egyelőre feltételezés, nem tény) és a gyógymódja sem ismert. Jogos lehet a kérdés, hogy kell-e, szükséges-e tenni valamit a fehér foltok ellen, ha azok nem zavarják viselőjüket. Esetleg az is előfordulhat, hogy szereti és büszke rájuk, különlegesnek érzi őket. Ma már a közízlést sok tekintetben formáló reklámipar se feltétlenül tekint hátrányként erre a foltokra. Pozitív példaként Winne Harlow-t szokták emlegetni, aki vitiligósként, a bőre takargatása nélkül szerepelt olyan márkák kampányiban, mint a Swarowski, a Nike vagy a Victoria’s Secret. A reklám- és modellipar hazánkban foglalkoztat vitiligóval élő modelleket, az ő elmondásuk árnyalja azt a nyitottságot és elfogadást, amit Winnie karrierje sejtet. Ennek ellenére egy valami biztos: jó irányba haladunk.

„Nem hibáztathatom őket, hiszen senki nem beszélt nekik az emberek között lévő különbségekről”

Széles Adriennben és Marinovszky Zsoltban legalább két dolog biztosan közös. Az egyik az, hogy vitiligóval élnek, a másik pedig, hogy ennek ellenére vagy éppen ezért voltak, vannak és lesznek modellmunkáik. Adrienn nagyon fiatal, ötéves volt, amikor az első folt jelentkezett. Zsolt esetében csak később, kamaszkorában jelentkezett az elváltozás. A vitiligós közösségekben a tagok gyakran beszélnek arról, hogy a külvilágtól sok bántást kaptak a külsejük miatt. Zsolt ebből a szempontból szerencsés vagy szerencsésen fogta fel a dolgot. „Abban az időben, amikor előjött a lábfejemen az első folt, a haveri körben Selejtnek hívtak. Nem csináltam belőle ügyet, poénra vettem, ahogyan a legtöbb becenevet poénra veszi az ember. De látom, hogy vannak, akik tragédiának fogják fel, úgy érzik, hogy ezektől a foltoktól csúnyává válnak. Néha tanácsot kérnek, hogy miként lehetne gyógyítani. A magas dózisú D-vitamint szokták javasolni, de én ezeket a dolgokat kétkedéssel fogadom. Időnként bele is trollkodom, hogy sörrel és borral kúrálja. Annak biztos a hatása, minél többet iszik, annál kevésbé zavarja majd.”

Adriennt érték negatív tapasztalatok általános iskolásként. Persze a bántások éléből sokat elvett, hogy a kamaszkor beköszöntével pont az annak idején csúfolódó fiúk próbáltak udvarolni neki. „Akkoriban cicanadrágot viseltem, hogy ne látszódjanak a térdemen a foltok, a karomat meg időnként direkt behajlítva tartottam, hogy takarjam a könyökömön lévőket.” A világ szerencsére változik, és jó irányba. A Magyarország Vitiligo nagyköveteként tevékenykedő Adrienn nagyfokú előrelépést lát, érzékel a kilencvenes évek óta. „Sokat segít, hogy az információ terjed. Az aktivisták – közöttük én – sokat teszünk ezért, beszélünk a vitiligóról. Hat éve mutatom meg magamat és a foltjaimat a világnak, soha egyetlen rosszindulatú, elítélő kommentet nem kaptam. Ha belegondolok, nem haragudhatok azokra az osztálytársaimra, akik annak idején bántottak. Kilencéves gyerekek voltak, senki nem edukálta őket az emberek között lévő különbségekről. Semmit nem tudtak erről a bőrelváltozásról, a nem tudás pedig félelmet eredményez. Később ők is megértették a dolgokat, van olyan közöttük, aki felnőttként bocsánatot kért tőlem.” A rossz tapasztalatok idővel áttranszformálódhatnak valami egészen mássá. „Nemrég volt egy vitiligós találkozó, játszottunk egy játékot, aminek során egy pozitív vagy egy negatív labdát választhattak a résztvevők, és elmesélhették a pozitív vagy negatív tapasztalataikat. Én a negatív labdát tartottam a kezemben, de aztán hirtelen azt mondtam, hogy igazából ez a labda pozitív. Ha engem annak idején nem érnek rossz tapasztalatok, akkor nem állok ki 2015-ben a világ elé a vitiligómmal, akkor ma nem vagyok Vitiligo nagykövet, nem foglalkozom aktivizmussal.”

„A nők 70%-a nem érzi magát reprezentálva a médiában”

Se Adrienn, se Zsolt nem készült már gyermekként a modellkarrierre. Zsolt életében volt egy pont, amikor munka nélkül találta magát, ekkor hallott a lehetőségekről, hogy filmekben statisztáljon. Ennek feltétele volt, hogy regisztráljon egy casting ügynökségnél. A portfóliója alapján hívták fel, hogy szerepeljen az egyik bank óriásplakát-kampányában, majd következtek az újabb megbízások. Adrienn esetében nem valamiféle „sodródás”, hanem nagyon tudatos döntés volt, hogy modellszerepben is megmutassa magát. Célként tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet a vitiligóra. Szerinte a bőrelváltozás elfogadásának a kulcsa egészen egyszerű: az érintettek kiállnak a „reflektorfénybe” és megmutatják magukat a világnak. Ennek a missziónak a része, hogy időnként elvállal ilyen jellegű feladatokat. „Éreztem magamban az erőt, hogy én meg tudom mutatni, akárki akármit is mond. Feltettem magamban a kérést: mi legrosszabb, ami megtörténhet? Legfeljebb azt mondják, hogy csúnya vagyok.”

Adrienn 2015-ben saját maga jelentkezett a magyarországi Dove-hoz, az Unileverhez „reklámarcnak”, de ekkor nem kapott visszajelzést. Pár év alatt jelentős változások következtek be a szépség- és a reklámiparban, aminek része volt egy (szerencsére egyre kevésbé) különleges kampány. Egy kutatás tanúsága szerint a nők 70%-a nem érzi magát reprezentálva a médiában. Nem meglepő, a világ tele van olyan nőkkel, akik hetvenkilósak, alacsonyak, elmúltak húszévesek, szeplősek, ráncosodnak, narancsbőrük van vagy éppen vitiligóval élik az életüket. A cég létrehozott egy stockfotó könyvtárat, amiben retusálás nélkül szerepeltek a legkülönbözőbb korú, testsúlyú nők vagy olyanok, akik akármilyen „eltérőség” miatt kiszorultak a modellvilágból. A Dove buzdította a cégeket, hogy ebből a fényképgyűjteményből (is) válogassanak, amikor fotózáshoz, reklámfilmekhez keresnek modelleket.

A rendhagyó fotózáson Adrienn is részt vett, de ez csak egy volt azok közül a lehetőségek közül, amelyek megtalálták őt az elmúlt időszakban. „A Dove nem a terméket helyezte az előtérbe, ez tetszett benne. Úgy érzékelem, egyre »menőbb« a különbözőségeket megmutatni, például látok Down-szindrómás modellt, vagy ott van Lukoviczky Réka, akinek az egyik lábát amputálták és így szerepel reklám-kampányokban. A cégek felültek erre a hullámra, amit mi, aktivisták keltettünk. Egy idő óta napi szinten keresnek meg ruha- vagy kozmetikai márkák, de ha a koncepció nem a vitiligóról szól, akkor nem vagyok benne. Nem tartom magamat klasszikus értelemben modellnek, csak olyan kampányban, fotózáson veszek részt, ahol nem a terméket akarják eladni, hanem a különbségek elfogadását hirdetik. Aminek nincs köze a vitiligóhoz, arra nemet mondok.”

Tény (és öröm), hogy egyre több vállalat ismeri fel, érzi valamilyen módon kötelességének, hogy a világ sokszínűségét modelljein keresztül bemutassa. Még akkor is, ha semmiképpen nem lehet félvállról venni azokat a kritikákat, melyek szerint a cégek az ilyen típusú jótékonykodással igyekszenek elterelni a figyelmet az olyan jellegű szégyenfoltjaikról, mint a harmadik világban folyó gyerekmunka vagy a környezetszennyezés. (Ide kapcsolódnak olyan új keletű fogalmak, mint greenwashing és pinkwashing.) Nyilván sok igazságtartalma van ezeknek a véleményeknek, de akármilyen óriási utat is kell még megtenni a cégek jelentős részének ahhoz, hogy valóban etikusan működjenek, ettől függetlenül az elfogadásért, a sokszínűség „nyilvánosításáért” egyértelműen sokat tettek ezekkel a kampányokkal.

„Kajdi Csaba egyszer elkapta a kezemet és közölte, hogy mennyire szép a vitiligo”

Adrienn modellmunkái (elsősorban a saját döntése miatt) ezen „trend” folyamodványai. Zsolt „foltjainak” viszont semmi köze nincs ahhoz, hogy bekerült a reklámiparba, ő teljesen más nézőpontból látja a helyzetet. A kezdetekben számára (és a sminkesek számára) egyértelmű nehézséget jelentett a vitiligo. „Az elején volt olyan, hogy lesminkelték a kezemet, hogy ne látszódjanak a fehér foltok. Nagyon zavaró érzés, olyan, mintha olajos, koszos lenne a kezem, a saját ruhámat nem tudtam megigazítani, a stylistot kellett megkérnem, hogy tűrje be az ingemet a nadrágba. A sminkes egyszer kifakadt, amikor meglátott, és közölte, hogy miért nem szóltatok előre, hogy ilyen a keze. Ő utána bocsánatot kért, nem sértő szándékkal mondta, én sem vettem magamra ezt a szerencsétlen esetet.” A pluszmunka miatt feszültté váló (és ezért meggondolatlan kijelentéseket tevő) sminkes viselkedése bizonyos szempontból érthető. A reklámipar logikáját nézve, az is megmagyarázható, hogy miért kell takargatni a vitiligós foltokat, Zsolt lát észszerű magyarázatot. „A kérdéses reklámban egy telefont kívántak népszerűsíteni. A szerepem szerint a kisfiammal videótelefonáltam volna, a kezem pont látszott, a fehér foltok elvitték volna a hangsúlyt. Ráadásul nagyon világítottak, túl kontrasztosak lettek volna a nyári napsütésben.”

A reklám célja, hogy minél szélesebb tömeghez szóljon, minél nagyobb embercsoport érezze megszólítva magát általuk. Zsolt (sokéves) tapasztalata szerint az ilyen jellegű munkákhoz az „átlagot” keresik. „Ez a műfaj jellegzetességéből adódik, a lényeg az, hogy minél többen tudjanak azonosulni a reklámban bemutatott fogyasztó személyével. A cégek nagy tételben és gyorsan akarnak eladni. Ez olyan, hogy egy dinnyével sem lehet kosárlabdázni, mert egész egyszerűen alkalmatlan rá.” A pozitív, példamutató változások sokkal inkább a nagy márkákat érintik. „Az igazán nagy divatmárkák engedhetik meg maguknak az extrémnek számító dolgokat. A Gucci vagy a Louis Vuitton kiküldhet a kifutóra egy Winnie Harlow-t, de tömegtermékeknél ez nem működik.”

Az Adrienn által említett pozitív változásokat Zsolt is látja, egyre többször „botlik bele” abba, hogy vitiligós modellekkel reklámoznak valamit. A saját munkái során sem találkozik már azzal, hogy a fehér foltjai problémaként jelennek meg a stáb fejében. Sokkal inkább különlegesnek és szépnek látják a vitiligót, amikor pedig fotózás előtt jelez, hogy mi a helyzet, akkor olyan reakciókat kap, hogy nem számít vagy épp örülnek neki. „Kajdi Csaba egyszer elkapta a kezemet, és rácsodálkozott, hogy nekem vitiligóm van, mondta, hogy milyen érdekes és milyen jól néz ki.”

Zsolt a portfóliójába direkt berakott olyan képeket, amiken jól látszanak a foltok, de egyenlőre még nem kapott munkát kifejezetten a vitiligo miatt. Egyelőre. Adrienn Vitiligo nagykövetként egyre több megbízást kap, illetve Zsolt is érzékeli, hogy modell pályafutása során egyre kevésbé jelent problémát a bőre. Talán az átlagosnak az az értelmezése is egyre nagyobb teret nyer, amit Adrienn említ. „Egy nagy fast fashion márka bikinireklámját láttam nem is olyan régen. A modelleket egyáltalán nem retusálták, jól kivehető volt a narancsbőr. Ez engem inspirált, persze nem arra, hogy abbahagyjam az edzéseimet, hanem arra, hogy ne szégyenkezzek a hibáim miatt. A narancsbőr nem feltétlenül a testmozgáson és az étkezésen múlik, lehet genetikai oka is, meg amúgy sem kell a tökéletességet mutatni. Annyi minden létezik, és a média, a reklámfelületek feladata lehetne, hogy megmutassák ezt a sokszínűséget.”

Még több a vitiligóról:

• A vitiligós barátaimon nem is látom a foltokat, nekem ők így természetesek
• “Mi lesz velem, ha te már nem leszel, és nem fogom beérni egyszínű nővel?” – élet vitiligóval
• „A kisfiúknak azt szoktam mondani, így néz ki egy igazi harcos” – vitiligo gyerekkorban