Szívhalászat, utcabál és sétakocsikázás: ma rendezik a 196. Anna-bált

S. Z. | 2021. Július 31.
A koronavírus miatt tavaly elmaradt az Anna-bál, így most minden eddigi

Ma rendezik meg a 196. Anna-bált a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében. Az idei rendezvényre ötszáz vendéget várnak a szervezők, köztük minden eddiginél több fiatalt, hiszen az idén 18 éves balatonfüredi lányok mellett azokat is meghívták, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be a 18 éves kort.

A bált a kilencedik alkalommal megtartott Anna Fesztivál programjai előzik meg. Ennek részeként a hét elején cigányprímásoknak rendezett versenyt Balatonfüred városa és a Hagyományok Háza, melyet Horváth László nyert. Idén is lesz szívhalászat, utcabál, operagála és operafilm vetítés a Gyógy téren, a bál estéjén pedig az Anna-báli szépek mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok által biztosított lovasfogatain lehet sétakocsikázni a városban.

A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek, ott akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelánszíveket, majd zenés menet indul az Anna Grand Hotelba. A nyitótáncot, egy palotást hagyományosan a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják, de idén először az elsőbálozóknak is külön tánca lesz.

Az est folyamán a báli közönség szavazza meg a tizenöt legszebb lányt. Közülük a szakmai zsűri választja ki bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.

Idén a piros-fehér-zöld színű báli porcelánszív az erőt, a hűséget és a reményt szimbolizálja, valamint a bál szépeinek herendi serlegei is megújultak. A legszebbnek választott hölgy egy modern, pasztell színű Viktória-mintára épülő vázát, az első udvarhölgy Rothschild, a második udvarhölgy pedig Apponyi mintás serleget kap.

A vacsorát a vendégeknek 3300 darabos, mintegy kilencven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített porcelánétkészletben tálalják.

A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém városa lesz.

Az Anna-bál története

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás)

A korábbi Anna-bálok szépei:

Exit mobile version