nlc.hu
Trend
Online elérhetőek a 2001. szeptember 11-i terrortámadás napján küldött szöveges üzenetek

Ismét nyilvánosságra hozták a szeptember 11-i terrortámadások során küldött üzeneteket

Szívbemarkoló lenyomatai a húsz évvel ezelőtti tragédiának.

Húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én követték el az USA elleni legnagyobb terrortámadást, amikor az al-Kaida terroristái négy repülőgépet térítettek el. Ezek közül kettőt a New York-i World Trade Center iketornyaiba vezettek bele, egyet a washingtoni Pentagon épületébe. A negyedik géppel vélhetően a Fehér Ház vagy a Capitolium épületét vették volna célba, azonban az utasok értesültek a másik három gép sorsáról és megpróbálták átvenni a hatalmat a légi jármű felett. Ennek hatására a terroristák inkább a földbe csapódtak a géppel, megölve mindenkit a fedélzeten.

A WikiLeaks most több mint félmillió szöveges üzenetet – pontosabban, a kétezres évek elején még gyakran használt, úgynevezett pager-üzenetet – hozott nyilvánosságra.

Nyilvánosak a 9/11 során küldött szöveges üzenetek

A World Trade Center ikertornyai, a második gép becsapódása után, az összeomlás előtt (Fotó: Getty Images)

Az üzeneteket időbélyegzővel ellátva rendezték sorba, a több százezer üzenet az első gép becsapódása előtt 5 órával érkezett, míg az utolsó 24 órával később. Érdekes és szívbemarkoló lenyomata ez a 9/11-ként hivatkozott napnak, mivel az üzenetek között találhatóak teljesen hétköznapi írások, például találkozók emlékeztetői, később pedig kétségbeesett kérések, hogy az egyes pager-tulajdonosok melyik rokonukat hívják fel, illetve kérdések, hogy nem tudnak-e egy-egy másik ismerősük sorsáról.

Az üzenetlistában szerepelnek a Pentagon, az FBI vagy épp a New York-i rendőrség üzenetei is, illetve olyan, számítógépek által küldött hibajelzések, amelyek már a repülőgépek becsapódása után keletkeztek, amikor a WTC-ben működő befektetési cégek komputerei megsemmisültek.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top