nlc.hu
Trend

A színes bőrű modellek bőr és hajproblémái

„A hajam teljesen megégett” – több a színes bőrű modell, csak nem minden szakember ért a hajukhoz, bőrükhöz

Bár a nemzetközi divatszakma az utóbbi években jóval nyitottabbá vált, és manapság már sokféle szépség jelenik meg a kifutókon, a plakátokon, vagy a magazinokban, a színfalak mögött még ma is előfordul, hogy a fodrászok, sminkesek nincsenek felkészülve a színes bőrű modellek speciális igényeire.

A Vanity Fair nemrég tette közzé az első címlapfotót, amelyet egy fekete fotós készített a magazin számára, Viola Davisszel. Hasonlóképpen, a Vogue Mexico is közölt egy címlapot, amelyen az első Oaxacából származó őslakos modell szerepelt.

Mindez a fejlődésről árulkodik, de a modellek szerint a színfalak mögött még mindig lenne min változtatni.

Nyasha Matonhodze topmodell például arról mesélt a brit Marie Claire-nek, hogy karrierje kezdetén egy fodrász székében ülve érezte, hogy ég a haja, mégsem merte jelezni, hogy ez annyira nem oké.. „A hajam teljesen megégett. De senki nem szólt semmit, mintha ez normális lenne” – emlékszik vissza az esetre. „Nem maradt más választásom, mint levágni az egészet.” Nyasha 2009-ben, 15 évesen kezdett el modellkedni, ma már a Models Trust nagykövete és a CreatiValues alapítója. Mindkét szervezet azért jött létre, hogy a modellek biztonságos munkakörülmények között tudjanak dolgozni és jelezhessék, ha diszkrimináció vagy abúzus éri őket. Őt is a felkavaró tapasztalatai vezették a szervezethez, hiszen sok fekete modellhez hasonlóan Nyasha sem szűkölködik olyan személyes történetekben, amikor valamilyen hátrány vagy traumatikus élmény érte a bőrszíne miatt. Mint például az egyik londoni divathéten, amikor mindössze 16 éves volt.

modellek divatipar fekete bőr

Leomie Anderson, Nyasha Matonhodze és Jourdan Dunn brit modellek (Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images)

 „Amint beléptem a szobába, a légkör megváltozott” – emlékszik vissza Nyasha. Először nem tudta megmondani, mi az oka a furcsa hangulatnak, de amikor látta, hogy a haj- és sminkmesterek csak nézik őt, már kezdte kapiskálni, mi lehet a gond.

„Senki sem akart előlépni, hogy megcsinálja a sminkemet és a hajamat. Mindannyian csak álltak ott és bámultak”

– mesélte. A team vezetője végül felszólította a szakembereket, hogy foglalkozzanak a modellel, így végül az egyikük tétován jelezte Nyashának, hogy foglaljon helyet nála. Alig telt el öt perc és a sminkes kijelentette, hogy készen is vannak. „Míg a körülöttem lévő többi fehér modell órákon át csináltatta a haját és a sminkjét, engem pontosan úgy hagytak, ahogy érkeztem, nulla sminkkel és érintetlen hajjal” – eleveníti fel az eseményeket Nyasha, aki végül nem tudta tovább tartani magát, és kiment a mosdóba, hogy jól kisírja magát.  „Hamar megtanultam, hogy ha azt mondják a bőrömre, hogy »hibátlan«, az azt jelenti, hogy »nem tudom, hogyan kell fekete bőrt sminkelni«”– meséli.  

Felszíni változások, rendszerszintű problémák

Az ominózus eset óta eltelt több mint tíz év, és ugyan ma jóval nyitottabb, felkészültebb a divatszakma, mint amikor Nyasha elkezdett modellkedni, ám a rendszerszintű problémák még mindig jelen vannak. Ezen az sem segített, hogy George Floyd halála után a szcéna résztvevői, beleértve az modellügynökségeket és divatmárkákat, elkezdték a közösségimédia-felületeiket elárasztani színes bőrű modellek fotóival, és a Black Lives Matter szlogennel. Catialina Girald, a Naja fenntartható fehérneműmárka alapítója szerint ez mind csak álca, bár azt nem vitatja, hogy a felszínes megmozdulások segítenek egy fontosabb változás megszületésében.

„Ennek két oldala van. Az emberek azért csinálják, mert a világ ezt várja el tőlük, és mert eladásokat kell generálniuk” – mondta.

De úgy gondolom, hogy a folyamat során a dolgok valójában megváltoznak.

modellek divatipar fekete bőr

Nyasha Matonhodze a Vogue címlapján

Bár a motiváció nem olyan, mint amilyennek szeretnénk, szerintem ez az egyetlen módja annak, hogy a dolgok megtörténjenek” – magyarázza Girald, aki maga is latin származású, és nemrég nagyot durrant a Nude For All fehérneműsorozata, amely hét árnyalatú testszínű alsóneműt kínált a nőknek, ami kivételnek számít a divatiparban. „Dolgoztam márkáknak, amelyek fekete, fehér és ázsiai modelleket mutatnak a hirdetésekben, de az egész produkciós csapat fehér” – ezt már  Jessi Melani, modell mondta az ABC News cikkében. – Ezek a márkák képviselni akarják a különböző kultúrákat, de azzal, hogy fehér emberekből álló stábot alkalmaznak, hamiskás a befogadásukról hirdetett képük.”

A modell szerint, ha egy márkának öt modellje van egy reklámban, az azt jelenti, hogy öt lehetőségük volt arra, hogy képviseljék a sokszínűséget, és ez magába foglalja a faji, méretbeli, életkori, szexuális és fogyatékossági szempontokat is.

Ha pedig nincs a modellek között színes bőrű, akkor a márka olybá tűnhet, nem is olyan exkluzív, nem is annyira haladó szemléletű, mint ahogyan azt állítja magáról. A cikkben megszólal egy másik modell is, a 26 éves T-Age Anadi, aki szintén úgy véli, hogy a színfalak mögött akadnak még bőven kigazolásra váró problémák, amelyek lehet, hogy nem annyira egyértelműen bántók, mint mondjuk 10-15 évvel ezelőtt, de attól még nagyon is léteznek, és sok modellnek jelentenek hátrányt. T-Age szerint például még ma is akadnak olyan sminkesek, fodrászok és fotósok, akik nem tudják, hogyan kell dolgozni a bőrszínükkel vagy a hajszerkezetükkel. „A befogadáshoz nem csak az kell, hogy fekete modellt is kiválasszanak egy adott munkához, hanem az is, hogy legyen egy sminkes, aki nem hamuszínűvé alapoz, vagy egy fodrász, aki tudja, hogyan kell bánni a vastag, göndör hajjal, vagy egy fotós, aki tudja, milyen megvilágítás áll jól a bőrödnek” – mondta, hozzátéve:

„A befogadás nem egyenlő a jelképességgel.” 

modellek divatipar fekete bőr

Huguette Marara rwandai modell a 2011-es johannesburgi divathéten (Fotó: Getty Images)

A modell szerint nem elég egy fekete lányt vagy fiút kiválasztatni, hogy a „sokszínűséget” kihúzzuk a tennivalók listájáról. „Több sminkesre, fotósra, kreatív, castingigazgatóra van szükségünk. Pályafutásom során még soha nem voltam olyan ügyfél forgatásán, ahol a fotós fekete volt. Szeretném, ha ez megváltozna” – teszi hozzá és a tapasztalataira rímel egy fiú modell élménye, aki a Guardiannek arról mesélt, hogy többször utasítottak már el ügynökségtől azzal, hogy köszönik a jelentkezését, de van már elég fekete modell a portfóliójukban. Sienna Kingnek, aki szintén modellkedik, pedig azt tanácsolták a siker érdekében, borotválja le a haját, hogy úgy nézzen ki, mint a többi fekete modell. A lány nem hitt a fülének. „Udvariasan azt mondtam, hogy soha nem fogom levágatni a hajam, mert a fekete lányok gyönyörűek hajjal vagy anélkül is. Annak érdekében, hogy munkát kapjak, hogy túléljek, azon kaptam magam, hogy alkalmazkodom, csak hogy »beilleszkedjek« az iparági normák közé. De ahogy telt az idő, ez egyre fárasztóbbá és kényelmetlenebbé vált. A fekete bőrszín és a fekete haj ismeretének hiánya azt jelentette, hogy ahhoz, hogy ne tűnjek szürkének – vagy ne legyen sérült a hajam –, saját termékeket kellett vinnem a fotózásokra, hogy ne tekintsenek nehéz esetnek,  és ez fájt, hiszen más modellek egyszerűen csak megjelennek a munkán, anélkül, hogy további melót kéne elvégezniük” – magyarázta a modell.

Ezzel Celia Sears, a Show Division vezérigazgatója is egyetért, szerinte sem ritka, hogy a fekete modellek saját sminkkészlettel érkeznek a forgatásra, fotózásra, divatbemutatóra, miután már a saját hajukat is megformázták. A jelenségre felfigyelve a Models Trusttal létrehozták az Equality On Set kampányukat, amelynek részeként 30, divathéten részt vevő fekete modellnek küldtek egy professzionális „jet set” készletet, amit a frizurakészítés során maguk mellett tarthattak.

A készlet fekete hajra specializálódott haj- és szépségápolási termékeket tartalmaz. Celia ettől azt reméli, hogy a csomag segíthet megvédeni a modellek haját az esetleges hozzá nem értő fodrászbakiktól.

A piramis tetején már tisztul a helyzet

Megkérdeztünk Fazekas Richardot is, aki a Maybelline vezető sminkmestereként a nemzetközi divathetek bemutatóin a legnagyobb modelleket sminkeli, ő mit tapasztal ezen a téren.

„Nekem ezzel sohasem volt rossz tapasztalatom, sőt! Ugyan már nem emlékszem pontosan mikor, de Titkos Berni (egykori mestere, a szerk.) mellett voltam még asszisztens, akkor találkoztam először színes bőrű modellel, és ő tanított meg, hogyan kezeljük, ápoljuk a bőrüket, hogyan dolgozzunk az ő bőrükkel. Sajnos, tapasztalataim szerint egyelőre csak itthon láttam, hogy húszból tizennyolc sminkes megijed a színes bőrű modellek sminkelésétől és hibásan választják meg az alapozó színét és textúráját, és nem megfelelő púdert használnak a fixálás során. Mi külföldön szinte sohasem találkoztunk ilyen, vagy ehhez hasonló esettel. Párizsban, Milánóban, New Yorkban, ahol többnyire dolgozunk, már a modellsereg kb. 40-50 százaléka színes bőrű, és ha gondot okoz a grooming, akkor nem is dolgozhatsz a nagy divatmárkák színfalai mögött! Természetesen más termékpalettára van szükséged és némely termék elengedhetetlen egy profi szakember számára, vagy esetleg a bőr előkészítése is speciálisabb krémeket igényel, de van úgy, hogy a modell kéri, hogy a saját, nála lévő termékekkel sminkeljem ki! Én személy szerint imádok színes bőrű modellekkel dolgozni, s kihívásnak veszem, de a kezeim között szinte csak gyönyörű modell lányok és modellek fordultak meg a világ minden tájáról! Kedvenc szupermodellem jelenleg Malika Louback, akivel már többször sikerült dolgoznom és jó haverok is lettünk, az ő bőre pl. 3-4 árnyalatból áll össze és ügyesen kell kevergetni a megfelelő árnyalatát!” – mondta a sminkmester.

Talán laikusként úgy tűnhet, hogy a sötétebb bőrt könnyebb alapozni, de a szakember szerint ez jelentheti az egyik legnagyobb buktatót a sminkelés során. „A rossz alapozóválasztás során egyből kibukik a fekete bőrű modelleknél, mert a bőrük elszürkül, elmárványosodik! Sokak nincsen felkészülve nagyon fekete bőrűekre sem! Ki kell tapasztalni, utána kell olvasni, hogy melyik területről milyen rasszok élnek, pl. sok kongói lányt fedeznek fel mostanában, és nekik makulátlan, nagyon sötét alapozót kell használnunk! Persze nagyon kevés fedéssel olykor. Nehéz lehet eldönteni, mikor milyen fedést kell használnunk, és sokan azt hiszik, nem látszanak a nüansznyi különbségek, de csekkolni kell a kamerák vagy a kifutó fényei előtt, mielőtt kirepülnek a sminkes székből” – magyarázta a szakember. A tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a divatipar legmagasabb szintjein talán  már egyre kevesebb az ilyen jellegű szakmai hiányosság.

A változás idővel jár

Egy rendszer megreformálása nem megy egyik pillanatra a másikra: a filmiparból sem tűnt el a  #MeToo mozgalom után az összes szexuális zaklatás, vagy a nőket érintő hátrányos megkülönböztetés, így valószínűleg a szépségiparban is kell némi idő, hogy például a vezető kozmetikai márkák ráébredjenek, ez már nem az az éra, amikor megengedhetik maguknak, hogy 20 bézs árnyalatot és két „közép mély” árnyalatot dobjanak a piacra. Ettől függetlenül a szépségiparág diverzifikálódik, a nagyobb változásokhoz pedig elengedhetetlen, hogy több fekete bőrű menedzser, igazgató, főszerkesztő, kreatív igazgató dolgozzon a szakmában. Legalább ennyire fontos az edukáció is, épp ezért nagy előrelépés, hogy az egyik legnagyobb nemzetközi ügynökség, a Show Division, amely professzionális sminkeseket és fodrászokat közvetít divatmunkákra, létrehozta a Pro Session Development nevű, többszintű oktatási programját. Ez egy magasabb szintű képzést biztosít a professzionális fodrászok és sminkesek számára, beleértve a texturált hajjal, valamint a sötétebb bőrtónusokkal kapcsolatos tudást is. A program célja, hogy ne csak az alapvető kompetenciákat erősítse, hanem paradigmaváltást hozzon el a színfalak mögé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top