Szilágyi Liliána a következőket írta Instagram oldalára:
„Bántalmazott vagyok.
25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges.
Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadás kellett volna, hogy kapjam.
Bántalmazott az apám.
Testileg. Lelkileg. Szexuálisan.
Gyermekkoromtól kezdve.
Folyamatosan és kiszámíthatatlanul, ha épp olyan kedve volt, élvezve a hatalmának a gyakorlását felettem. Legyen szó testi fenyítésről, megfélemlítésről, szeretet és figyelem megvonásról, avagy szexuális visszaélésről.
Az apám akinek hosszú éveken keresztül bármit megtettem volna, hogy elfogadjon, hogy szeressen, míg nem rájöttem, egy tökéletes illúzióban élek.
Egy olyan burokban amire azt hittem, hogy természetes. Ahol, elfogadott, hogy az anyámat a szemem láttára félájultra veri az apám, hogyha esetleg nem tetszett neki, az amit mondott, vagy tett. Éppen úgy, ahogyan megtette, mikor terhes volt még velem anyukám. Ahol, hogyha nem teljesítettem az elvárt eredményt, akkor a semmibevétel és a különféle büntetések a velejárói az életemnek. Ahol nem lehetett önálló szavam, gondolatom, véleményem vagy célom.
Ebben a világban én csupán egy eszköz voltam, egy tökéletes báb… Hiszen a külvilág nem látott mást, mint egy szerető családot, sikerekkel és világraszóló eredményekkel megtetézve.
Azt látta mindenki, amit otthon belénk vert a családfőnk. Mi védtük őt és a tetteit minden erőnkkel, mert ha nem tettük volna, akkor elmondhatatlan dolgokat vetített elénk következményként.
Megtehette, mert leépítette szépen lassan a saját személyiségünket, elvéve tőlünk a tudatunkat és az érzelmeinket…
Nagyon hosszú út volt, amit magam mögött hagyok most. Azt gondolom, hogy a gyógyulásomat végig tudtátok követni eddig. 2016-ban az Európa bajnokság után megszakítottam a kapcsolatot az apámmal, onnantól kezdve hol közgúnynak, hol pedig meg nem értett, furcsa lánynak voltam titulálva. Mindez örömmel tölt el, mert így egy tökéletes példája tudok lenni annak, hogy milyen mértékben képesek vagyunk sajnos ítélkezni afelett, akit egyébként nem is ismerünk.
Mostantól kezdve viszont tiszta szavakkal és a saját őszinte, igaz valómmal ismerhettek meg. Elkezdem megosztani a történeteimet azért, hogy mindazoknak akik hasonló cipőben járnak legyen egy útmutatásuk , egy kicsi segítségük… Hogy ne higgyék azt, hogy egyedül vannak.
Biztos vagyok benne, hogy ezután fognak érni bántalmak, lesznek, akik nem hisznek majd nekem és lesznek, akik gyűlölni fognak.
Az apámnak is minden bizonnyal lesz erre válasza. Az apámnak dr. Szilágyi Zoltánnak, a jómódú, tökéletes modorú ügyvédnek, és a gyerekekkel foglalkozó úszó edzőnek. Akiről valószínűleg senki nem hinné, hogy a négy fal között milyen az igaz énje valójában.
De bármilyen támadás is fog érni, nem bánom, mert mindennél jobb a szabadság érzése, és az, hogy nem vagyok tovább a saját életem rabszolgája.
Ezt azoknak szánom akik bármilyen mértékben, de megéltek hasonló élményeket. Akár a családon belül, akár egy párkapcsolatban, akár esetlegesen a sporton belül. Nem vagytok egyedül!
Az erőszak ugyan nem válogat, de hiszek abban, hogy tudunk majd együtt ezen változtatni. Csupán már azzal is, hogy kommunikálunk róla.
(Ezenfelül, azért, hogy legyen nyoma, szeretném leszögezni, hogy amennyiben bármi történik velem, vagy a hozzátartozóimmal, akkor tudjátok kit keressetek.
És…
Sajnos mikor eljöttem apámtól az anyukámmal együtt, a kishúgom nála maradt…és azóta nincs, illetve nem is lehet kapcsolatom vele. Bizonyára más valóság van az ő fejébe elvetve, és aszerint a valóság szerint lehetséges, hogy az ellenség én vagyok. Minden erőmmel azon voltam eddig is, és most is, hogy egy egészséges közegbe kerülhessen, de nagyon félek, hogy vajon ő hogyan is lehet a valóságban. Remélem ezzel neki is tudok segítséget adni… nagyon remélem.
Végezetül, ez az egész az én harcom és felállásom jelenleg. Az édesanyámat biztosan sok kérdés, illetve meg nem értés fogja érni. Kérlek Titeket, hogy ne keressétek meg és ne ítéljétek el, mert még nincs olyan állapotban, hogy a megélt traumákról nyíltan beszéljen. Mi ketten egymással gyógyulunk és mindenben támogat. De kérek mindenkit tartsátok tiszteletben az ő személyét. Engedjétek meg, hogy amikor neki is eljött az ideje annak, hogy beszéljen, akkor tegye meg. Köszönöm.”
