nlc.hu
Trend
Klippremier: Curtis - Tudja az ég

Klippremier: régi jó barátjával dolgozik együtt Curtis

Curtis 12 év után újra BLR-el dolgozik.

Masszív közreműködői gárdával jelenik meg Curtis új, „Spíler” című lemeze, amelyet Guy Ritchie korszakalkotó filmje inspirált. Az új korong középpontjában Újpest képsorai, összefonódott barátságok és a Curtis védjegyének számító, ütős rapbetétek állnak.

Az EP-ről korábban már hallhattuk a Szabó Ádámmal közös ‘Keserű magányt’ és egy klasszikus Curtis-szerzeményt ‘Piszkos kölyök’ címmel. Mielőtt még kezünkbe foghatnánk a friss kiadványt, az előadó egy új zenéjéről fedi fel a leplet, amelynek – a rajongók nagy örömére – régi jó cimborája, BLR az együttműködője, és egy autentikus, Jimmy J. Hollywood által rendezett klip kíséretében érkezik.

„Mindketten Újpesten cseperedtünk fel BLR-rel és már az első albumainkat is együtt készítettük, mielőtt Majoros Peti csatlakozott volna a csapathoz. Számos sikert élhettünk át, majd bejelentette Geri, hogy szeretne egyedül is érvényesülni. A jó viszony persze megmaradt, majd tavaly egy nyári fesztiválon találtunk újra egymásra és egyetértettünk abban, hogy jó lenne újra közösen alkotni – meséli Széki Attila. – Nem is volt kérdés, hogy Újpestről szóljon a dal, hiszen annyi közös élmény köt minket ide. A stílus is adott volt, mivel mindketten a nyugati parti rap vonalat képviseljük. Minden olyan gördülékeny volt, mint 10 éve és már a következő projektjeinkről beszélünk.”

curtis és BLR

Fotó: Curtis

A végeredmény pedig egy hamisítatlan, old-school rap dal, amit biztos, hogy nemcsak a 4. kerület lakói fognak rongyosra hallgatni. Az érkező kiadvány további együttműködői közt feltűnik a Youtube-trending szekció közkedvelt előadója, Essemm, valamint az underground rapper, 4Tress is, a produceri munkálatokat pedig Vígh Arnold és Dj Luigi látta el.

A klip:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top