Mary Ann Bevan egyáltalán nem született csúnyának, sőt, ahogy a fiatalkori képén is látszik, kifejezetten szépnek számított a 20. század elején. Egyáltalán nem különbözött a korosztályában lévő nőktől egészen addig, amíg az akromegália nevű hormonális rendellenesség miatt, többgyerekes anyaként el nem kezdett torzulni az arca, keze és lábai. A folyamat megállíthatatlanul söpört végig Mary Ann Bevan testén, annyira eldeformálta, hogy végül már csak úgy tudta eltartani a családját, hogy csatlakozott a cirkuszhoz, mint a világ legcsúnyább nője.
Hormonális rendellenesség
Mary Ann Websterként született 1874-ben, és alig 20 évesen ment férjhez Thomas Bevanhez, akivel közösen két lánya és két fia született. A férje sajnos meghalt a házasságuk 20. évében, Bevan így maradt egyedül a négy gyerekkel, akiket ápolónői munkájából igyekezett eltartani. Nem sokkal férje halála után kezdődtek Bevannél a tünetek a hormonális rendellenesség miatt, melynek következményeként eltorzult az arca és a teste.
Állapota következtében Bevan egyébként normális kezei és lábai aránytalanul megnőttek, homloka és alsó állkapcsa kidudorodott, orra pedig látványosan megnőtt. Változó külseje miatt nehezen talált munkát, ezért alkalmi munkákat vállalt a környező farmokon, hogy eltartsa a családját, itt mondta neki az egyik farmer, hogy csak a csúnya nők versenyén érne el igazán jó eredményeket. Ez a megjegyzés annyira mélyen érintette Bevant, hogy amikor meghirdették azt az eseményt, melyen a helyi csúnya nőkre lehetett szavazni, benevezett rá, és nagy fölénnyel meg is nyerte 250 társával szemben. A győzelem hozott számára aztán munkát: a mutatványosok felfigyeltek rá és állást ajánlottak neki szörnyszülöttként. Miután konzultált az orvosaival, akik biztosították arról, hogy nem tudják meggyógyítani és az állapota csak rosszabbodni fog az idők folyamán, Bevan elvállalta a az ajánlatot és csatlakozott a mutatványosokhoz, akikkel vásárról vásárra utazva kereste a pénzt a csúnyaságával.
Karriert épített a csúnyaságból
Mary Ann Bevan később, amikor megpillantotta az Anglia legrondább nője hirdetést, beküldte a megadott címre a fényképét, így talált rá a Barnum és Bailey’s cirkusz ügynöke, aki úgy fogalmazott, hogy „Talán paradoxonnak hangzik, de igaz, hogy csúnya arca volt, ám nem volt kellemetlen ránézni.” Innen indult be igazán Bevan karrierje, amikor a Coney Island’s Dreamland vidámparkban kapott munkát, ami akkoriban a legnagyobb lehetőségnek számított ebben a szakmában. Bár a látogatók elszörnyedve nézték Bevant az olyan társaival együtt, mint az oroszlánarcú férfi vagy a tetovált hölgy, ám ő bátran, mosolyogva viselte a megalázó helyzetet, mert azt tartotta szem előtt, hogy így tudja csak előteremteni a szükséges pénzt a gyerekeinek. Az eltorzult arcból és testből igazi karriert faragott Bevan: két év alatt 20 ezer fontot sikerült összegyűjtenie, ami nagyjából 500 millió forintnak felelne meg manapság.
Bevan nemcsak pénzre, hanem barátokra és szerelemre is talált a cirkuszban. 1929-ben, amikor a Madison Square Gardenben volt fellépése, megismerkedett egy Andrew nevű zsiráfgondozóval, aki meghódította a világ legcsúnyább nőjének a szívét. A szerelem kedvéért még egy szépségszalonba is elment, ahol teljes átalakítást kért, manikűrrel, hajegyenesítéssel, sminkkel együtt. A torzulást azonban nem lehet helyrehozni sminkkel, ezért amikor a kezelések után tükörbe nézett, állítólag csak annyit mondott: „Azt hiszem, visszamegyek dolgozni.” Bevan végül 59 évesen hunyt el, egészen addig a cirkuszban volt kénytelen dolgozni, mint a világ legcsúnyább nője.