nlc.hu
Trend

Milliókkal teli hátizsákot találtak Békésszentandráson

Milliókkal teli hátizsákot találtak szemétszedés közben Békésszentandráson

Egy évig hevert a békésszentandrási árokszélen egy angol férfi elhagyott hátizsákja, amelyben kétmillió forintnyi font lapult. Most megtalálták és visszaadták neki.
Egy kézben tartott fekete hátizsák a nagy fűben

Néhány héttel ezelőtt szemétszedési akciót szerveztek Békésszentandráson, amikor egy hátizsákra bukkantak az eldobált hulladék között. Amikor kinyitották a gazzal benőtt táskát, egy angol férfi pénzére, néhány okmányára, telefonjára és tabletjére találtak rá. Az angol font mintegy kétmillió forintot tett ki – írja a Beol.hu.

Lesfalvi Balázs alpolgármester elmondása szerint a hátizsákot rögtön eljuttatták a helyi rendőrkapitányságra, onnan pedig a békésszentandrási önkormányzat értéktárába került. Mivel a táskában elérhetőségek is voltak, eljutottak a tulajdonoshoz, a csaknem 80 éves Terrence William Andrewshoz, akivel sikerült felvenniük a kapcsolatot.

Az angol férfi telefonon elmondta, hogy ingatlant szeretett volna vásárolni Magyarországon, hogy itt élje le a nyugdíjas éveit. Épp Békésszentandrást járta otthonkeresés céljából, amikor a település határában sétálva rosszul lett.

Mentővel kórházba vitték, a táska viszont a helyszínen maradt, és több mint egy évig hevert az árok szélén. Mivel a férfinek stroke-ja volt, amelyből még mindig nem épült fel teljesen, nem tudott visszautazni a hátizsákért.

Ezért Lesfalvi Balázs úgy döntött, hogy családjával elutazik Lutonba, nemrégiben pedig visszaadta Terrence William Andrewsnak az elhagyott értékeit.

Van, aki jóval hosszabb idő után kapja vissza az elhagyott pénzét. Egy brit férfihez 7 év után juttatták el az elveszett pénztárcáját, és óriási meglepetésére benne volt a pénze is.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/S Migaj)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top