nlc.hu
Trend

Átlátszó ruhája miatt börtönöztek be egy nőt

Túl szexi ruhában ment koncertre, börtönbe zárták

A ruandai politikusok kiakadtak az átlászó kis feketén, példát statuálnak.
Fekete ruha

Börtönbüntetés vár egy fiatal ruandai nőre, mert közszeméremsértést követett el egy koncerten. Liliane Mugabekazi a francia Tayc koncertjén vett részt Kigaliban, méghozzá egy áttetsző fekete ruhában, amely kissé látni engedte melleit és bugyiját. Miután megjelentek róla képek a sajtóban, augusztus 7-én letartóztatták; az állami ügyészek szerint súlyos bűnt követett el „szégyenletes” öltözéke miatt. A nőre 30 nap letöltendő szabadságvesztést kértek. Igaz, eddig 12 napot töltött előzetesben, végül óvadék ellenében szabadlábra engedték, de a tárgyalás és a börtön még mindig a feje felett lebeg.

A képek itt tekinthetőek meg; ezek alapján mindenki eldöntheti, jogos-e a felháborodás.

Úgy tűnik, a ruandai hivatalnokok egyszerűen képtelenek feldolgozni, hogy a fiatalok szexi ruhákban járnak. Busingye Johnston ruandai brit nagykövet a Twitteren fejezte ki, hogy szerinte is börtönt érdemel, és egyébként is elég baj, hogy a ruandai fiatalság eszméletlenre issza és drogozza magát, miközben szinte meztelenül mászkálnak. A rendőrségi szóvivő is az általános erkölcsi fertőre hivatkozott, és arra, hogy egyre több fiatal visel feszülős ruhát nadrág nélkül, és még azok a ruhák is inkább úgy néznek ki, mint valami háló.

A nő ügyvédje a nemzetközi közösség segítségét kérte, és azt tervezi, filmre veszik az egész tárgyalást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top