Undorító dolgot talált a neten rendelt nadrágon

S. Z. | 2022. Szeptember 11.
A nő szerint egyértelműen kakifolt volt a rövidnadrágon, még bűzlött is.

Egy édesanya érthető módon nagyon dühös lett, miután undorító dolgot talált a ruhán, amelyet az ASOS-tól rendelt.

Suzanne Baum újságíró a 21 éves fiának vásárolta 17,99 fontért (8400 forint) a rövidnadrágot, amelyet augusztus 31-én szállítottak ki. A nő már akkor ürülék szagát érezte, amikor kézbe vette a csomagot, de azt hitte, a kutyája volt a hunyó. Miután bevitte a fia szobájába a dobozt, a gyerek is kakiszagra kezdett panaszkodni.

Aztán Suzanne kibontotta a csomagot. „Ránéztem a rövidnadrágra, és úgy nézett ki, mintha kakifolt lenne rajta – emlékezett vissza a sokkoló élményre. – Azt gondoltam, talán egy filctoll nyoma, talán a varrás, de a szag miatt azonnal tudtam, hogy sz*r. Hitetlenkedtem, úgyhogy az orromat a közelébe dugtam, csak hogy még egyszer ellenőrizzem, és tényleg sz*r volt.”

A nő teljesen kiakadt, főleg annak tükrében, hogy több ezer fontot költött az ASOS-nál az évek során. A csomag egyébként sértetlenül érkezett hozzá, és a nadrágon rajta voltak a címkék is. Suzanne kapcsolatba lépett a céggel, de nem derült ki, mint történhetett a nadrággal. Az ASOS elismerte a hibát, felajánlotta, hogy visszaadja a termék árát, és fogadkozott, hogy soha többé nem fordul elő ilyesmi.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Polina Tankilevitch)

Exit mobile version